Az országos, általános tesztelés jelenleg nem hatékony megoldás

Az országos, általános tesztelés jelenleg nem hatékony megoldás

Mondjanak a tudósok amit akarnak, tesztelés lesz! Így viselkedik Matovič kormányfő, aki Krajčí egészségügy-miniszterrel együtt nem veszi figyelembe az orvosok és tudósok egész országra kiterjedő tesztelésre vonatkozó véleményét. A szakembereket ez elkeseríti és kiábrándítja, amivel kapcsolatban legutóbb Richard Kollár matematikus osztotta meg a véleményét a közösségi hálón, feltéve a kérdést, vajon meddig mehet ez így tovább?

„Röviden összefoglalnám az eseményeket. Augusztusban és szeptemberben a tudósok és a szakemberek szorgalmazták, hogy minél hamarabb a lehető leginkább meg kell erősíteni, ki kell terjeszteni az emberek tesztelését, mert a helyzet gyorsan kezelhetetlenné válik. A sajtótájékoztatókból aztán megtudtuk, hogy ezek feleslegesen okoskodók, ellenben a tiszti főorvos megmagyarázta, minden rendben van, urai a helyzetnek” – írja Kollár a közösségi oldalon.

S mi történt októberben? „A tudósok és a szakemberek egybehangzóan állították, beleértve a járványügyi szakemberek konzíliumát is, hogy az országos tesztelés már nem oldja meg a helyzetet, mely pár hét múlva válságossá válik és az intézkedéseket nehezebb lesz betartatni, ha ígérgetünk az embereknek és szabadságot biztosító papírokat osztogatunk nekik. Figyelmeztettek, hogy határozott cselekvésre van szükség, különben nagy baj lesz. Erre a sajtótájékoztatók szerint ezt olyan vészmadarak állítják, akik nem értenek hozzá és az atombomba (értsd: országos tesztelés) mindenre megoldást jelent” – idézi az eseményeket Kollár.

„November második felétől év végéig a tudósok és a szakemberek nem győzték hangoztatni, hogy gyors cselekvésre van szükség, mert a kórházak az összeomlás szélén állnak és naponta emberek százai halnak meg a koronavírus, vagy az egészségügyi ellátás elérhetetlensége miatt, s hogy az intézkedések nem elegendőek, így idővel ismét világelsők lehetünk, csak épp negatív értelemben. A sajtótájékoztatókon viszont azt ismételgették, hogy minden a tervek szerint halad, a reprodukciós szám 0,7, s ez jó jel, a vészmadarak pedig azért kuvikolnak, mert nem tetszik neki, hogy nem hallgatnak rájuk.”

Hírdetés

Most 2021 januárját írjuk, teljes lezárás, kijárási tilalom van, a kórházak az összeomlás küszöbén, az orvosok és a nővérek kimerültek. Richard Kollár matematikus a következőképpen látja a helyzetet: „Januárban a tudósok és a szakemberek ismét rávilágítottak, hogy az országos tesztelés jelenleg nem hatékony megoldás és nem hozza meg a várt eredményt, ellenkezőleg, sok helyen árthat is. Ehelyett felhívták a figyelmet, hogy elsődlegesen be kell oltani a lakosság leginkább veszélyeztetett rétegét (körülbelül a népesség 4 százalékát), miáltal könnyítünk a kórházak helyzetén és sok életet mentünk meg.

A sajtótájékoztatók viszont arról szólnak, hogy a szakemberek az áldozatok sírjain táncolnak, s ők okozták ezeket a problémákat és általában fékezik azok ragyogó ötleteinek a megvalósítását, akik egész idő alatt a helyes megoldásra törekszenek. Továbbá azt is állítják, hogy mindegy, hogy a lakosság 3 vagy 7 százalékát oltjuk be. Mindegy.

A hiúság önmagában is nagyon rossz tulajdonság, de ilyen kombinációt senki nem feltételezett volna. S az ilyen hiúság, önhittség miatt feleslegesen halnak meg emberek! Elég volt ebből” – zárja mondanivalóját Kollár a közösségi oldalon.

(Felvidék.ma/Parlamentné Listy)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »