Az oroszok fele az állambiztonsági szolgálatoknál helyezné el a gyerekét

Az oroszok fele az állambiztonsági szolgálatoknál helyezné el a gyerekét

Amíg a múlt század ’90-es éveiben az orosz gyerekek többsége prosti vagy maffiózó szeretett volna lenni, addig mára az állami szektorban képzeli el a jövőjét. Nem jelentenek ez alól kivételt az állambiztonsággal foglalkozó szervezetek sem. Míg negyedszázada a KGB szitokszó volt, addig ma jellemző, hogy az ismert focista Andrej Arsavin felesége szorult helyzetében azzal kérkedik, hogy ő az Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB őrnagya.

A Társadalmi Vélemény Alapítvány (FOM) friss felmérése is azt mutatja, hogy a titkosszolgálatok népszerűsége az elmúlt hét évben másfélszeresére nőtt, az oroszok fele pedig az állambiztonság szervezeteiben helyezné el a gyerekét. E különleges szolgálatok népszerűsége összefügg a sajtóbeli megítélésük pozitív irányú változásával és a jelenlegi feszült nemzetközi helyzettel is. Mint Grigorij Kertman, a FOM vezető elemzője elmondta, a változást jelentős mértékben segíti, hogy a médiában megváltozott a hozzáállás a sztálinizmushoz: a lakosság 40 százaléka nem támogatja, de elfogadja és kényszerű eszköznek tartja a repressziót is. Az Oroszországra ma nehezedő nemzetközi nyomás miatt is ráadásul egyfajta hősi mítosz lengi körül az erőszakszervezeteket.

Az 1990-es évek végén az állambiztonsági szolgálatokhoz az oroszok 25 százaléka viszonyult elfogadóan, míg 34 százalékuk negatívan. A megítélésük azóta jelentősen javult. Ma a megkérdezettek 66 százaléka pozitívan ítéli meg e szervezeteket, amelyek tevékenységével csupán 12 százalék elégedetlen. Jelentősen, a 2001-es 42 százalékról 69-re emelkedett az állambiztonságnál végzett munka presztízse is. A 17 évvel ezelőtti 29 százalékkal szemben a megkérdezettek 45 százaléka elismerte, szeretné, ha gyereke vagy unokája e területen dolgozna, míg 33 százalék elutasítja. A legtöbben (76 százalék) a 18 és 30 év közötti korosztályokban tartják vonzónak a munkát a titkosszolgálatoknál, míg a 60 év felettiek körében 59 százalék ez az arány.

Hírdetés

Mindezt az állam folyamatos dicsőítésének és a megnövekedett konformizmusnak tudja be Nyikita Petrov, a Memorial elnökhelyettese, felhívva a figyelmet arra, hogy ezeket a számokat nem érdemes abszolutizálni, hiszen minden nagyon gyorsan változik. Petrov szerint a fiatalok azt érzik, hogy a hatalmi struktúrákban dolgozni manapság előnyös és komfortos, a „szolgálatokat” az állam nagy becsben tartja, s ezek a szervezetetek egyben szociális liftként is működnek.

Az is árulkodó, hogy a megkérdezettek valamivel több mint harmadának dolgozik rokona vagy ismerőse az állambiztonsági szolgálatoknál, 2 százalék még azt is elismerte, hogy ő is kapott már ajánlatot. A felmérésben részt vevők 47 százaléka úgy látja, hogy „szolgálatoknál” végzett munka pozitívan befolyásolja az emberekhez való viszonyulást. Az oroszok többsége a problémákat is a biztonsági rendszer működésének hiányosságaiban látja, a válságot egyértelműen az Oroszországra nehezedő külső nyomás számlájára írja 65 százalékuk.

http://mno.hu/

Leontyij Bizov az akadémia szociológiai intézetének munkatársa úgy látja, ezt a meggyőződést alapjában az ellenségképet felerősítő és az ezzel szemben a „szolgálatok” szerepét hangsúlyozó propaganda alakítja ki. A szakértő ijesztőnek látja ezt, ugyanis eltorzított képet ad a világról, és eltakarja a hatalom hibáit. S hogy miért akarja az oroszok fele a gyerekét az állambiztonsági szolgálatok felé terelni? Bizov szerint erre a válasz nagyon egyszerű. Ma Oroszországban a „szilovikokat” tartja mindenki az uralkodó kasztnak, aki bekerül, annak biztosított a jövője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »