Az orosz légierő eddigi legnagyobb veszteségét szenvedte el Szíriában

A tüzérségi támadást december 31-én hajtottak végre a hmejmími légitámaszpont ellen – jelentette weboldalán szerda éjjel a Kommerszant című orosz lap, két forrásra hivatkozva. Ez volt Oroszország eddigi legnagyobb haditechnikai vesztesége, amióta 2015 őszén légierejével beavatkozott a szíriai polgárháború menetébe. A „radikális iszlamisták” által elkövetett támadásban a Kommerszant beszámolója szerint több mint tíz orosz katona sebesült meg.

Az ágyúzásban megsemmisült legalább négy Szu–24-es vadászbombázó, két Szu–35Sz nehéz vadászbombázó és egy An–72-es teherszállító repülőgép, valamint egy lőszerraktár is – adta hírül a Kommerszant, két „katonai-diplomáciai” forrásra hivatkozva. A lap szerint az orosz védelmi minisztérium nem kommentálta a hírt. A tárca néhány órával korábban azt közölte, hogy december 31-én a szíriai Hama közelében lezuhant egy Mi-24-es orosz katonai helikopter, és a balesetben meghalt a gép két pilótája.

Hírdetés

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter múlt kedden jelentette be, hogy Oroszország megkezdte állandó hadseregcsoport felállítását Szíriában a hmejmími légitámaszponton, illetve a tartúszi haditengerészet műszaki ellátó központban, amelyet Moszkva teljes értékű hadikikötővé szándékozik kiépíteni.

Putyin elnök december 11-én adta ki a parancsot a részleges csapatkivonásra, a művelet befejezéséről Sojgu december 22-én tett neki jelentést. Szíriában a hmejmími és a tartuszi bázis legénysége mellett három zászlóaljnyi katonai rendész és a békéltető központ személyzete maradt. Az orosz parlament felsőháza négy nappal később jóváhagyta a tartuszi haditengerészeti létesítmény kibővítéséről megkötött orosz-szíriai megállapodást. Ennek értelmében Oroszország egyszerre 11 hadihajót állomásoztathat a támaszponton, beleértve az atommeghajtású eszközöket is.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök múlt szerdán bejelentette, hogy az Iszlám Állam felett Szíriában aratott győzelmet követően a terrorellenes harc fő feladata mostantól a korábban an-Nuszra Frontként ismert Dzsabhat Fatah es-Sám terrorszervezet szétverése lesz. Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő másnap említést tett egy, a hmejmími orosz légitámaszpont ellen szerdán végrehajtott rakétatámadásról. Azt állította ugyanakkor, hogy a bázis körül kiépített, több rétegű rakétavédelem bebizonyította hatékonyságát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »