Az orosz–kínai gazdasági kapcsolatokat méltatta Putyin

Az orosz–kínai gazdasági kapcsolatokat méltatta Putyin

2024. 05. 17.

Az orosz-kínai gazdasági kapcsolatokat méltatta pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök az északkelet-kínai Harbinban, az orosz-kínai kereskedelmi expó megnyitóján, majd találkozott a városi műszaki egyetem diákjaival, mielőtt hazautazott kínai látogatásáról.

Kínai látogatásának második napján tartott beszédében az orosz államfő kiemelte, hogy a kétoldalú kereskedelem mérlege 2023-ban rekordot döntött, és meghaladta a 240 milliárd dollárt. Biztosított afelől, hogy a két ország közötti gazdasági partnerség „garancia az energiaellátás biztonságára”.

„Oroszország képes és nyitott arra, hogy folyamatosan ellássa a kínai gazdaságot, a vállalatokat és a településeket megfizethető és ökológiailag megfelelő energiával” – jelentette ki Putyin.

Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza

„Az atomhatalmaknak meg kell őrizniük a globális stratégiai stabilitást, tiszteletben kell tartaniuk az egyenlő és oszthatatlan biztonság elvét, illetve nem szabad egymás létfontosságú érdekeit megsérteniük” – olvasható Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök állásfoglalásában.

Moszkva és Peking együttműködése továbbá serkenti az új iparágak létrehozását, és javítja a Kínában és Oroszországban élő emberek jólétét és életminőségét is – mondta az orosz elnök a TASZSZ orosz hírügynökség szerint.

Hírdetés

Hangsúlyozta azt is, hogy „az újabb technológiai forradalom hajnalán Moszkva elkötelezett amellett, hogy tovább mélyítse a kétoldalú együttműködést Kínával a fejlett technológiák és az innováció terén is”.

Putyin újságíróknak nyilatkozva – az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint – tartalmasnak nevezte a Hszi Csin-ping elnökkel előző nap folytatott megbeszéléseit. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kínai-orosz együttműködés „nem irányul senki ellen”, kizárólagos célja, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsen a két ország fejlődéséhez, népeik jólétéhez.

„A szemünk előtt alakul ki egy többpólusú világ (…) , és fontos lenne, hogy azok, akik megpróbálják fenntartani a világ minden kérdésére kiterjedő döntési monopóliumukat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez a folyamat természetes módon menjen végbe” – fogalmazott.

A harbini expóra Vlagyimir Putyint elkísérte Han Cseng kínai alelnök. A városban 2014-ben tartottak először ilyen rendezvényt azzal a céllal, hogy kínai és orosz vállalatok kapcsolatokat építsenek és együttműködési megállapodásokat kössenek.

Később harbini látogatásán az orosz elnök találkozott a hadiipari kutatásairól és a kínai hadsereggel folytatott együttműködéséről is ismert Harbini Műszaki Egyetem diákjaival és tanáraival.

Putyin bejelentette, hogy a harbini egyetem – amelyen sok orosz diák járt már – és az ő egykori alma matere, a Szentpétervári Állami Egyetem közös képzést indít 1500 diák számára, és szerinte ez „az orosz-kínai tudományos és oktatási együttműködés zászlóshajója lesz”.

Harbin az Oroszországgal határos Hejlungcsiang tartomány székhelye, a térségben sok orosz vállalat tevékenykedik. A városképnek sok orosz vonása van, mert a már korábban is lakott területre épült modern várost a kelet-kínai vasútvonalat építő orosz munkások alapították 1897-ben, majd az 1917-es októberi forradalmat követően orosz emigránsok telepedtek le ott nagy számban.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »