Az önkormányzatoknak joguk lenne megbírságolni a gépjárművek tulajdonosait?

Az önkormányzatoknak joguk lenne megbírságolni a gépjárművek tulajdonosait?

A szlovák parlament koalíciós képviselői azzal a javaslattal álltak elő, hogy a rendőrségen kívül az önkormányzatok is büntethessék azokat, akik a településük területén nem veszik figyelembe a közlekedési előírásokat, megszegik a közúti szabályokat, főleg figyelmen kívül hagyják a megállási kötelességet, a parkolásra kijelölt helyeket. A koalíciós képviselők már be is nyújtották a parlamentbe a törvénymódosító javaslatukat. Ennek értelmében az önkormányzatok is ellenőrizhetnék a községen, városon áthaladó forgalmat, a közúti szabályok megszegését, a megállási kötelezettség betartását.

A javaslatuk indoklásában arra hivatkoznak, hogy

Ezért az önkormányzatoknak nincs lehetőségük a kihágásokról felvételt készíteni, bizonyítékokkal szolgálni, illetve lényeges döntést hozni. A törvényjavaslatban a törvény módosításával kapcsolatosan azzal is érvelnek, hogy több település, főleg járási és megyei székhelyek elkezdték a területükön a parkolás feltételeinek szabályozását, egyértelműen meghatározták a szabályokat és megfelelő jelzőtáblákat helyeztek ki. Azonban nincs jogosultságuk ezeknek a szabályoknak a betartását ellenőrizni.

Hírdetés

“Ezért szükséges, hogy a településeknek joguk legyen megbírságolni azokat a sofőröket, akik nem tartják be az előírásokat, figyelmen kívül hagyják a közlekedési szabályokat, így a megállási kötelezettség elmulasztását, illetve a falvak, városok területén való parkolás szabályait” – fejtették ki a törvényjavaslat megfogalmazói.

A törvény a parlamenti jóváhagyás után már 2021. május 1-től hatályba lépne.

(BM/Felvidék.ma/Aktuality.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »