Az önkormányzatokat bünteti saját hibáiért a kormány (Antal Árpád a költségcsökkentő tervezetről)

Az önkormányzatokat bünteti saját hibáiért a kormány (Antal Árpád a költségcsökkentő tervezetről)

Az önkormányzatiság, a helyi autonómia súlyos megsértése, durva beavatkozás a helyi közigazgatási egységek működésébe, illetve a kis- és középvállalkozásokra nézve is nagyon káros az a költségcsökkentő-bevételnövelő rendelettervezet, melyet szerdán ismertetett Marcel Ciolacu kormányfő és Marcel Boloş pénzügyminiszter – hívta fel a figyelmet Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a kormány három meghatározó elvet is megsértett a rendelet kidolgozásánál, a jelek szerint kizárólag könyvelői szempontok alapján felállított, a valós állapotokat figyelmen kívül hagyó szabályok könnyedén megbéníthatják az önkormányzatok működését.

Meg kell kongatni a vészharangot, mielőtt a 44 oldalas sürgősségi kormányrendelet hatályba lép, ugyanis a kormány tervei mind a magánszférára, mind az önkormányzatokra nagyon káros hatással lesznek – mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Szerinte érthető, hogy ha a kormány elszámolta magát a bevételek terén, korrigálnia kell, csökkentenie a hiányt, de nem mindegy, hogy ez hogyan történik. Ami a magánszférát illeti, egyértelmű, hogy a kis- és középvállalkozások lesznek a legnagyobb vesztesei ezeknek a rendelkezéseknek – jelentette ki, és emlékeztetett, hogy az RMDSZ korábban épp ennek elkerülése végett javasolta a nagyvállalkozások többletadózását célzó szolidaritási adó bevezetését. A közszféra esetében pedig a korrekciót a központi közigazgatás átszervezésével, költségeinek csökkentésével kellene kezdeni, és nem az önkormányzatoknál. Az elöljáró szerint továbbra is bíznak abban, hogy a kormány végül ebben a formában nem fogadja el a tervezetet.

A polgármester úgy véli, a rendelkezések brutálisan megsértik a helyi autonómia elvét, a kormányzat ráadásul semmilyen konzultációt nem folytatott az önkormányzatok képviseleti szerveivel (a municípiumok szövetségével), illetve a vonatkozó szabályokat olyan személy fogalmazta meg, aki úgy gondolja, a polgármesterek kizárólagos dolga, hogy hidakat (infrastruktúrát) építsenek. Utóbbi nem igaz, ugyanis az önkormányzat feladata a közösségépítés is, ám a rendelkezések pontosan az ezt szolgáló területeken – kultúra, zöldövezetek, sport és szabadidő – írnak elő durva forrásmegvonásokat. A polgármester szerint az önkormányzatiság elvét szem előtt tartva a kormány felülről nem szabhatja meg, hogy egy intézményben hány alkalmazott lehet, milyen arányban kell csökkenteni a költségeket vagy mennyit fordíthat egy önkormányzat a kulturális intézmények támogatására.

 

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere

Hírdetés

 

Beláthatatlan következmények

A rendelet szerint a költségeket 15 százalékkal kellene mérsékelni, illetve a kulturális, zöldövezet-fenntartás, sport- és szabadidőtételekre a büdzsé legtöbb 7,5 százalékát lehetne fordítani 2024-től – utóbbi a megyeszékhelyen jelenleg 28,5 százalék. Sepsiszentgyörgyön, ha a kulturális intézmények támogatását ki is vennék a képletből, akkor sem férnének bele az előírt 7,5 százalékba.

Ezek az elképzelések sok helyen az önkormányzati intézmények önállóságát ássák alá, így Sepsiszentgyörgyön a román nyelvű Andrei Mureșanu Színház kerül lehetetlen helyzetbe az alkalmazottak száma miatt, össze kellene vonni a Tamási Áron Színházzal, és ha még a 15 százalékos költségcsökkentést is figyelembe veszik, akkor kérdés, hogy egyáltalán hogyan működik majd az egész. Ez egyik intézménynek sem jó. „Csak minden harmadik virágot ültetjük el, vagy kevesebb színészt foglalkoztatunk?” – tette fel a kérdést Antal Árpád, hozzáfűzve, hogy Sepsiszentgyörgyön a tervezett szabályzások sok intézményt érintenek. Egyes esetekben ráadásul olyanokat is, melyek csak egy bizonyos tevékenységet végezhetnek, különleges engedélyekkel – köztisztasági szolgáltatások vagy piacgondnokság például –, és amennyiben ezeket az alkalmazottak létszáma vagy a költségek csökkentése miatt össze kell vonni másokkal, a törvényi keret értelmében a továbbiakban nem tudják ellátni a feladatukat.

Azokban a városokban, ahol a magyarság kisebbségben van, ezek a rendelkezések nemcsak adott intézmények önállóságát teszik kérdésessé, hanem esetenként a létüket is, mivel az összeolvasztás tulajdonképpen a felszámolást jelenti. Az egész rendelkezéscsomag tipikus könyvelői gondolkodásról árulkodik, csak a számokat veszi figyelembe, a valós helyzettel nem foglalkozik, így például, hogy az adott helyi intézményi struktúra miért így épült ki – vélekedett Antal Árpád.

A tervezet időzítése sem véletlen, sok polgármester szabadságon van, kevesebben emelhetik fel a szavukat az ügyben, és az egész úgy van beütemezve, hogy minél nagyobbat üssön az önkormányzatokon. Soha nem volt még példa arra, hogy a kormány kijelentse: célja, hogy megbüntesse az önkormányzatokat, melyek a költségszint felett vannak. Könnyen előfordulhat ugyanakkor, hogy miközben meg akarnak spórolni egy eurót, elveszítenek ötöt, a rendelkezések ugyanis megbéníthatják az uniós források lehívását is – mondotta a polgármester.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »