Az öltözőben halt meg az MTK edzője

Az öltözőben halt meg az MTK edzője

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Radovan Vukovics, az NB I A csoportjában szereplő MTK-Budapest női kosárlabdacsapatának szerb másodedzője.

Csütörtök este a szakember az erősítő teremben edzett a tréning előtt, majd átment az öltözőjébe, itt talált rá az egyik kollégája tíz perccel az edzés kezdete előtt. Az élettelenül fekvő férfihez azonnal segítséget hívtak, az egyik kosárlabdázó pedig megkezdte az újraélesztést.

Hírdetés

A mentők telefonon keresztül igyekeztek segítséget nyújtani, majd kiérkezésük után még körülbelül huszonöt percig küzdöttek a másodedzőért, de nem tudták megmenteni az életét.

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Csak a boncolás után derülhet ki, mi okozta Radovan Vukovics halálát.

A kosáredzőt Szabadkáról még az előző tréner, Sztevan Csupics (46) hozta a klubhoz. A csapat játékosai szerint felkészült, remek ember volt. Nagy Dóra, a csapat edzője a Blikknek azt mondta, életerős, vidám férfi volt, sosem betegeskedett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »