Az oktatásügyi miniszter szerint január 10-e után térhetnek vissza a diákok az iskolákba

Az oktatásügyi miniszter szerint január 10-e után térhetnek vissza a diákok az iskolákba

Az oktatásügyi miniszter szerint január 10-e után térhetnek vissza a diákok az iskolákba.

Branislav Gröhling (SaS) a járványügyi intézkedések ellen szavazott a kormányban, miközben a többi párt miniszerei, beleértve az SaS minisztereit is, megszavazták.

A tárcavezető elmondta, hogy jelenleg 38 járásban szüneteltet a jelenléti oktatás. A többi, nyitott járásokban a diákok 80 százaléka jelenléti oktatás mellett tanul.

Az SaS nem egységes a kötelező oltás kérdésében

„Én és Lengvarský már hosszú ideje szorgalmazzuk a kötelező oltást bizonyos csoportok számára”

Hírdetés

– mondta Gröhling, aki a kötelező oltást is megszavazná. Sulík pártelnök ugyanakkor ellenzi a kötelező oltást.

„Szeretném garantálni, hogy január 10-én visszatérhetnek a diákok az iskolákba. Az, hogy milyen helyzet lesz az elkövetkező hetekben, közös felelősségünk. Az SaS annyit mindenkép elért, hogy két héttel ki tudta tolni az iskolák bezárását”

– fogalmazott a tárcavezető a kormány mai ülése után.

Kérdésre válaszolva az SaS oktatásügyi minisztere elutasította annak lehetőségét, hogy január 10-e után csak a beoltott diákok térnének vissza az iskolákba

A várhatóan holnap reggel nyilvánosságra kerülő rendelet fogja aprólékosan kezelni az iskolákkal kapcsolatos részleteket

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »