Az MTA tudományos munkatársának gondolatai a Hungarica lengyel nyelvű lemezéről

Az MTA tudományos munkatársának gondolatai a Hungarica lengyel nyelvű lemezéről

Egy magyar zenekar átültette lengyelre a legjobb dalait, és kifejezetten a lengyel közönség számára készített egy teljesen új albumot. És azt hiszem – akár tetszik, akár nem – ez a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok egyik teljesen önálló és kiemelkedő pillanata, amelyet bűn lenne elhallgatni!

A Hungarica Mentes Norbert zenekara, ami számomra egy alapvető kapcsolódási pont, mivel a Moby Dick – Norbi eredeti zenekara – a kilencvenes években a kedvenc magyar zenekarom volt. A másik kapcsolódási pont pedig az, hogy a Hungarica egy lengyel (!) nyelvű lemezt készített!

E tény önmagában figyelemreméltó, hiszen idáig egyetlen hasonló esetről tudok, amikor a magyar Sebő Együttest felfedezték Lengyelországban, és a máig nagyon sikeres Dwa Bratanki zenekarral közösen azóta több koncertet adtak. Itt azonban többről van szó: egy magyar zenekar átültette lengyelre a legjobb dalait és kifejezetten a lengyel közönség számára készített egy teljesen új albumot. És azt hiszem – akár tetszik, akár nem – ez a magyar-lengyel kulturális kapcsolatok egyik teljesen önálló és kiemelkedő pillanata, amelyet bűn lenne elhallgatni!

A Hungarica egy „nemzeti rockzenekar”, bár őszintén meg kell mondanom, hogy én ezzel a kategóriával sohasem tudtam mit kezdeni. Számomra a rock mint műfaj nemzetközi, amelyben a szövegek univerzális problémákat boncolgatnak. Mondhatnám viccesen, hogy „na tessék, a Hungarica is nemzetközivé vált”, most már legalább két nemzet zenekara és két nemzet problémáit boncolhatja! És tényleg azzá vált, aminek én személy szerint örülök. Ráadásul egy ilyen választás, nevezetesen, hogy valaki magyarként nem az angol, hanem éppen a lengyel nyelvet választja, csak őszinte lehet. Mert ez nem csupán egy nyelv, hanem egy nép választása is. A Hungarica nem azt akarta, hogy mindenki értse őket, hanem azt, hogy a lengyelek értsék őket! Ráadásul nem könnyű választás, mert nem elég, hogy nem könnyű a lengyel nyelv kiejtése, de még a hosszú szavak meg is nehezítik az éneket. Ennek ellenére véleményem szerint kiválóan megoldották a nehézségeket és Fábián Zoltán – bár érződik természetesen, hogy nem anyanyelvű, de ennek itt semmi jelentősége – nagyon is jól énekelte fel a szövegeket. Minden tiszteletet megérdemel, azt hiszem, ő vállalta a legnagyobbat.

A vállalkozás értékét növeli, hogy sikerült igazi lengyel nagyágyúkat is bevonni a projektbe. Andrzej Nowak, a TSA legendás frontembere és Grzegorz Kupczyk, a Turbo zenekar énekese (a "lengyel Bruce Dickinson") igazi sztárok Lengyelországban! Előbbi egy, utóbbi két dalban is főszerepet kapott.

Az album 10 korábbi Hungarica-slágert tartalmaz, de egyáltalán nem arról van szó, hogy egy az egyben átírták a szövegeket és felénekelték. Egyfelől a dalok nagy része a Sziva Balázs-os korszakból származik, tehát itt eleve Fábián Zoltán vagy a már említett lengyel vendégek énekelnek, vagyis szinte új dalok születtek. De még ennél is többről van szó: a szövegeket is átírták, ahol kellett, lengyelesítették őket. Arra gondolok, hogy sok helyütt a magyar történelmi eseményekről szóló részek helyett a lengyel történelem pillanatait helyettesítették be. S lám: így is rendben van.

Ilyen rögtön a nyitódal, a Przybadz Wolnosci” (Jöjj el, szabadság!), ami Kupczyk énekével eleve szerintem sokkal jobb lett, mint az eredeti (a refrénben kijön a dickinsonos hang – amelyben az eredeti szöveg arról szól, hogy a „ruszki tankok, törökök, labancok” végül mégis elhagyták az országot, a lengyel verzióban „a nemzet felosztói és háborús uszítók” mennek haza, illetve természetesen a piros-fehér-zöld zászló helyett csak fehér-piros szerepel a dalban.

Hírdetés

A Burzliwe Stulecia (Viharos évszázadok) szövege még inkább átírásra került. A tatárjárás, török dúlás, majd az 1848-as és az ’56-os forradalom, valamint Trianon megéneklése helyett az ország felosztását, az okkupációt és Jaltát éneklik meg a srácok, vagyis a lengyel történelem viharos pillanatait. Mi sem mutatja ennél jobban, hogy itt Közép-Európában a lengyel és a magyar történelem tragikus pillanatai szinte gond nélkül helyettesíthetők egymással… Egyébként – véleményem szerint – ez a dal is jobban sikerült lengyelül. A magyar refrén inkább a régi futballszurkolásra emlékeztet: „Huj-huj, hajrá! Viharos századok. Huj-huj, hajrá, magyarok!”. Ehelyett jobban hangzik a „Hej, Hej, naprzód, od wieków dzielni tacy. Hej, Hej, naprzód Polacy!”. A „Litery Slowa Wolnosci” (Szabadság betűi) című dalból pedig kimaradt az eredeti felvételen szereplő Morvai Krisztina-beszéd. Nem kár érte…

Természetesen megtalálható az albumon a „Polak, Wegier” (Lengyel, magyar) című dal is, amelyben az az érdekes, hogy itt már az eredeti 2012-es felvételen is énekelt Andrzej Nowak, most viszont az egész dalt ő énekelte fel lengyelül, Fábián Zoltánnak itt most csak egy magyar nyelvű refrén jutott. Egészen jó ki nóta ez is.

Az album csúcspontja számomra a „Rozkwitaly paki bialych róż” című lengyel patrióta katonadal feldolgozása! A nóta 1918 körül keletkezett, amikor a lengyelek kivívták függetlenségüket, és egyébként újabb feldolgozásban hallható Jerzy Hoffmann 1920 – A varsói csata című monumentális filmjében is. Ennek a dalnak egyébként a Hungarica zenekar elkészítette a magyar feldolgozását is Hol jársz, kedvesem? címmel. Ha rajtam múlt volna, feltettem volna ezt is bónuszként a lengyel lemezre…

Összességében kiváló lemez született, ami annak is köszönhető, hogy a Hungarica zenekarnak valóban vannak olyan slágerei, amelyekből egy 10/10-es listát össze lehet állítani. A lengyel szövegek is ülnek, jók lettek az átírások és megvannak a rímek is, ami egyéként Joanna Urbanska munkáját dicséri. Szóval szívesen hallgatom a lemezt akár kocsiban, akár futás közben! Ilyen lemezt csak szívvel és őszinteséggel lehetett készíteni! Minden elismerésem érte. Remélem, a lengyel barátainknak is tetszeni fog.

Mitrovits Miklós polonista, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa

Hungarica és Grzegorz Kupczyk (ex-Turbo, Ceti) – Dwa slonca / Két nap:

A Hungarica lengyel nyelvű lemezének hivatalos megjelenése augusztus 15-én volt Lengyelországban. Az album kapható egész Lengyelország területén a legnagyobb lengyel üzlethálózatokban is (Empik, Media Markt, Saturn), bővebben itt.

A nagy sikerű nyári lengyelországi koncertek után novemberben újra meghívást kapott a Hungarica egy koncertsorozatra Lengyelországba.

https://www.facebook.com/hungarica
http://www.hungaricamusic.hu/


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »