Az LMBTQ-oktatás ellen tiltakoznak a szülők Londonban

„Az én gyerekem, az én jogom!” – kiabálták a szülők a Tower Hamlets-i Manorfield Általános Iskola előtti utcákon.

A 888.hu beszámolója szerint a helyszínen tartózkodó 15 szülő vett részt az újságírók és a szervezők tájékoztatása szerint. Különböző táblákat és transzparenseket mutattak fel „Ne zavarjuk össze a gyerekeket”, „Nem vagyok elégedett”, „Túl sok túl korán” és „Oktatást, ne szexualizációt” feliratokkal.

Hírdetés

A demonstráció résztvevői Paul Jacksonnak, iskola igazgatójának lemondását követelték, valamint felszólaltak a szexuális nevelés bevezetése miatt.

A Parents of Manorfield , mely a tiltakozó anyák és apák közössége, szerint az „LMBTQ-kapcsolatok” és a „szexuális testrészek” oktatása túl korán, nem a diákok életkorának megfelelően történik.

A tavalyi év szeptembere óta vannak érvényben azon irányelvek, melyek szerint minden iskolás gyermeknek meg kell ismernie a családok különböző típusait. Ebbe az azonos nemű szülőkkel rendelkezők is, beletartoznak. A középiskolások pedig a szexuális irányultságról és a nemi identitásról tanulnak.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »