Az két Korea közti incidens háttere: új csillag van felemelkedőben a kommunista diktatúrában

Az két Korea közti incidens háttere: új csillag van felemelkedőben a kommunista diktatúrában

Észak-Korea továbbra is furcsán viselkedik. A héten felrobbantotta az Észak- és Dél-Korea közti kapcsolattartást szolgáló közös hivatal épületét, majd katonai mozgósítással fenyegette meg Dél-Koreát. A szakértők is bizonytalanok a történések okait illetően, de egyelőre több jel is arra utal, új csillag van felemelkedőben a kommunista diktatúrában.

A közös koreai kapcsolattartási hivatal épületét kedden repítették levegőbe. Felrobbantása az eddigi jelentések szerint nem járt halálos áldozattal, mert a hivatalt januárban bezárták a koronavírusjárvány miatt.

Észak-Korea ezzel a cselekedetével visszavetette a két ország megbékélésének folyamatát. Az épület felrobbantásának üzenete mögött azt kell látni, hogy Észak-Koreában koránt sem mindenki akarja a sokak számára rendkívül jövedelmező hét évtizede tartó háborús korszak lezárását vagy enyhítését.

Szerdán Észak-Korea katonai intervencióval fenyegette meg Dél-Koreát a közösen kialakított, a demilitarizált övezettől északra fekvő ipari parkban, illetve csapatösszevonásokat ígértek Keszong városál és a Kumgang-hegységnél. Ezen kívül az északiak újra felállítanák a polgári rendőri állásokat a demilitarizált övezetben, és fokoznák a kato9nai jelenlétet azokon a területeken, ahol az déli aktivisták propagandaszórólapjai átjutottak Észak-Koreába – hivatalosan ezek a szórólapok voltak az épület felrobbantásának kiváltó okai.

A történések hátterében hatalmi átrendeződést is sejteni lehet. Néhány nappal a keszongi irodaépület felrobbantása előtt Kim Jo Dzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezér harminckét éves húga is fenyegető nyilatkozatot tett Dél-Korea irányába, kvázi előrevetítve a közös hivatal megsemmisítését.

Már akkor gyanítható volt, hogy az események Észak-Korea azon szándékát tükrözik, hogy hatalmi helyzetbe hozzák Kim Jo Dzsongot, aki annak ellenére, hogy nő (és létezését is titkolták 27 éves koráig), potenciális utódja lehet a rossz egészsége miatt bizonytalan jövőjű Kim Dzsongunnak. De haladjunk sorjában.

Áprilisban Kim Dzsongun észak-koreai vezető hetekre eltűnt a nyilvánosság elől, többen már halálhírét keltették, más híradások egy balul sikerült szívműtét miatti komplikációt emlegettek. Szokatlanul sok ellentmondásos híradást követően az észak-koreai állami tévé végül bemutatta, hogy Kim Dzsongun átad egy, az ország nukleáris programjában részt vevő, részben műtrágya gyárnak álcázott üzem átadásán, amelyre elkísérte őt húga, Ki Jo Dzsong is.

Hírdetés

Észak-Korea június 9-én beszünteti a forródrót működését. Június 13-án Kim Jo Dzsong nyilatkozatban bejelenti, hogy az északi hadsereg teljes jogú parancsnoka.

„A Legfelsőbb Vezető, a pártunk és az állam által rám ruházott hatalomnál fogva utasítottam az ellenséggel foglalkozó főosztály fegyveres erőit, hogy hajtsák végre az akciót”

állt a nyilatkozatban a robbantásra utalva. A nyilatkozat pedig arra utal, hogy megkezdődhetett egy rendkívül veszélyes és törékeny utódlási folyamat. Veszélyes azért, mert az új vezért hatalmának megszilárdításához meg kell mutatni erejét és elszántságát az ellenséggel (Dél-Korea, Japán, USA) szemben, és törékeny azért, mert egy olyan mélyen patriarchális rendszerben, mint amilyen Észak-Korea egy 32 éves fiatal nő nehezen érvényesül – különösen a katonaság esetében.,

Kim Jo Dzsong korábban az állami propagandaosztályon dolgozott, majd átvette az észak-déli kapcsolatok irányítását. Nem volt katona, így eleve hátrányból indul. Viszont elképesztően népszerű hazájában, és van egy rendkívül nagyhatalmú szövetségese, Csó Riong He, a Legfelsőbb Népi Közgyűlés vezetője – egyike azon kevés csúcsvezetőknek, akik nem a Kim család sarjai. Csó az államalapító Kim Ir Szen egyik tábornokának fia, felmenői miatt pozíciója viszonylag stabil. Állítólag ő és Kim Jo Dzsong házasok.

E tekintetben a harcias arcát mutogató Kim Jo Dzsong tetteivel nyilván a hadsereg vezetőit akarja meggyőzni elszántságáról és arról, hogy méltó a Legfelsőbb Vezető posztját elfoglalni, ha arra szükség lenne.

A fiatal nő képbe kerülése azonban mást is elárulhat nekünk az Észak-Koreában uralkodó viszonyokról: Kim Dzsongun vagy valóban beteg, vagy annyira meggyengült pozíciója, hogy biztosítékra van szüksége. Mindkét esetben logikus lépés volt, hogy húgától kérjen segítséget – azon kevesek egyikétől, akiben megbízhat. Kim Dzsongun gyermekei még csak tíz év körüliek, sok választása tehát egyébként sem maradt.

A témában még több háttérinformációt alábbi cikkünkben olvashat:

Hiába került elő Kim Dzsongun, eltűnése álmatlan éjszakákat okoz Észak-Korea szomszédainak

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »