Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?

A próféta életét számtalan legenda övezi, mégis ismertek valódi történelmi tények is a mekkai férfi származásáról, életéről és küldetéséről. Aligha akad még valaki, aki ilyen rövid idő alatt olyan sok mindent megmozgatott, mint a mekkai kereskedő, és aki minden addig fennálló dolgot alapjaiban felforgatott – miközben ennyire változatlanul rossz maradt mai napig a sajtója.

Mohamedet ellenségei csalónak, sőt Antikrisztusnak bélyegezték. Dante Isteni színjátékában a pokolba vezető úton ábrázolja élvezkedve, felvágott hassal. Voltaire 1741-ben megjelent A Fanatizmus vagy Mohamed a próféta című műve gyilkossá és kéjenccé degradálja a próféta alakját. Az írótárs Diderot számára ő „az egészséges értelem legnagyobb ellensége”, a teológus Karl Barth szerint pedig Mohamed Istene nem több mint egy „bálvány, ami pont olyan, mint a többi”.

A nagy szellemek közül Goethe jelent ellenpéldát: a költőfejedelem, aki nem éppen jámbor és dogmakövető módon olvasott részleteket a Koránból, sőt még egy drámát is tervezett írni Mahomet címmel – mindenekelőtt azért, hogy provokáljon. Az 1819-ben megjelent Nyugat-keleti díván című művének bevezetőjében azt írta, hogy a vádakat, miszerint ő maga is muzulmán lenne, „nem utasítja vissza.” A Korán szövegével nem foglalkozott különösebben alaposan.

Hírdetés

A katolikus egyház az 1442-es firenzei zsinaton a muszlimok számára még az örök pokol tüzét ígérte. Majd fél évezrednek kellett eltelnie, mire a második vatikáni zsinat 1964-ben kimondta, hogy az üdvözülés lehetséges a rokon, monoteista hit követői számára is. Arra, hogy az első pápa átlépje egy mecset küszöbét Damaszkuszban, 2001-ig kellett várni.

Azonban a keresztény hívőkre ez az enyhülés kevéssé hatott, a próféta imidzsproblémái egyáltalán nem oldódtak meg. Egy 1997-es közvéleménykutatás szerint a németeknek ugyanolyan unszimpatikus, mint a Jézust elítélő Pilátus. Mindeközben elenyészően keveset tudnak Mohamedről. Kevesebb, mint egy százalék azok aránya, akik már belelapoztak valaha a Koránba, de szinte mindenki azt állítja, szívesen tájékozódna a témában.

Kutatók a világ minden táján meghökkentő és provokáló eredményekre jutnak. A Koránt szemantikailag elemzik, a jemeni Szanaa-ból származó legrégebbi ismert kézirattöredék fölött görnyedve. Szociológusok az arab félsziget korai társadalmi szerkezetével foglalkoznak, történészek genealógusokkal karöltve a próféta családfáját kutatják. Különösen sokat köszönhetünk Ibn Iszhák krónikásnak, aki a 8. században először Medinában, azután Bagdadban minden rendelkezésre álló információt összegyűjtött Mohamed életéről. Azt is feljegyezte, ha egy esemény nem biztos, hogy megtörtént, valószínűleg csak legenda. Ezzel egy fontos mű született, még az iszlám hit nem sokkal később bekövetkezett térhódítása előtt. Fontos, mert a próféta életével kapcsolatos ellentmondások és kétségek ezután már nem voltak kívánatosak. Minél erősebb és hatalmasabb lett az iszlám hit, annál nagyobb dicsfény övezte a próféta életét, annál kevesebb hely maradt a kétértelműségeknek. A Mohamedről szóló számtalan tanulmányban legtöbbször nem az a mérvadó, hogy hogyan történtek az események, hanem hogy hogyan „kellett” lenniük.

Ennek a férfinak az élete nem mesélhető el kijelentő módban, hanem csak az iszlámon belüli hitvallás mentén. A fő forrás ehhez Ibn Iszhák műve, illetve természetesen a Korán. Előbbi eredeti kézirata sajnos elveszett, de a fennmaradt töredékei még így is jelentősek. 


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »