Évente több százmillió eurót költünk a mélyszegénységben élők felzárkóztatására, de azt kell gondolnom, hogy ez ablakon kidobott pénz, mert hiányzik egy hosszú távra szóló elképzelés. Mindenki tisztában van azzal, hogy a megoldás az oktatáson keresztül vezet, de ebben sincs előrelépés. Az EU illetékesei már évek óta egyre erőteljesebben figyelmeztetnek a szegregáció megszüntetésének, vagy legalább csökkentésének szükségességére, de ezen a téren sem jeleskedünk.
A napokban olvastam egy figyelemreméltó dolgozatot Ibos Emese tollából (Napunk, 2023. 03. 07). A szerző felhívja a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy „az elmúlt tíz évben a szlovákiai magyar alapiskolákból közel 3600 olyan diák kerülhetett ki, akik nem szereztek alapiskolai végzettséget”, tehát foglalkoztathatatlanok. Csak az elmúlt tanévben 288 fiatal hagyta el az alapiskolát a 9. osztály befejezése előtt, tehát nem tud tovább tanulni, szaktudást szerezni és munkába állni.
A közoktatás jelenlegi gyakorlata szerint a tanulónak kell alkalmazkodnia az iskolához, az iskolában folyó képzéshez. Ha erre képtelen, vagy felkészületlen, akkor speciális iskolába kényszerítjük, tehát elkülönítjük a többi átlagos gyerektől.
Az átlagostól eltérő gyerekek (szociálisan hátrányos családokból származók, sajátos nevelési igényűek, stb.) befogadását az osztályközösségekbe integrációnak nevezzük. Az integrált (befogadott) gyerekektől elvárjuk, hogy illeszkedjenek be, alkalmazkodjanak a közösséghez.
Szlovákiában az alkalmazkodni képtelen gyerekek többsége szociálisan hátrányos vagy halmozottan hátrányos, roma családból származik, és felkészületlenül kerül be a számára teljesen idegen iskola világába. Hiányos szociális kompetenciákkal rendelkezik, és nem ismeri az alapvető higiéniai szokásokat sem. Sem nyelvileg, sem érzelmileg nincs felkészülve a beiskolázásra. Nincs tisztában a tanulás szükségességével, és a szülők sem értékelik a megszerezhető műveltséget. Az iskolát kötelező nyűgnek tekintik, ezért az oktató-nevelő munkában az iskola nem számíthat a támogatásukra.
Gondot jelent, hogy az iskolák többsége sincs felkészülve a roma gyerekek befogadására. A pedagógusok többnyire negatív tapasztalattal rendelkeznek a roma gyerekek oktatásával, nevelhetőségével kapcsolatban.
A többségi gyerekek szülei is idegenkednek a roma gyerekek befogadásától. Attól félnek, hogy a tanítás folyamán a gyerekeikre kevesebb figyelem jut majd, mert a pedagógus a szociálisan hátrányos helyzetű családból érkező gyerekekkel lesz kénytelen sokkal többet foglalkozni.
A szülőket meg kell győzni arról, hogy az inkluzív oktatásban ugyanolyan bánásmódban és figyelemben részesül minden csoport, tehát a kiugróan tehetséges, a jól haladó, a legkülönbözőbb szociális háttérrel rendelkező, a jómódú, a hátrányos helyzetű, a más etnikumhoz tartozó stb. gyerek is.
Amíg a szülő ezt nem érti meg, és nem fogadja el, amíg nem győződik meg arról, hogy az ő gyereke nem kerül hátrányba azzal, hogy roma gyerekekkel tanul együtt az osztályban, addig bizony azzal is számolni kell, hogy a szülő más iskolába viszi a gyerekét!
Ebben az esetben az iskola, az osztály nem a többséghez való alkalmazkodást várja el, hanem elfogadja a másságot. Elfogadja a befogadott gyereket olyannak, amilyen.
Nagyon fontos tudatosítani azt is, hogy a befogadott és a többségi gyerekek közötti különbségeket az iskola nem megszüntetni akarja, hanem olyan feltételeket igyekszik teremteni, hogy minden gyerek saját képességeinek megfelelően és saját tempójában tanulhasson, fejlődhessen, de együtt, egy közösségben a többiekkel.
Az inkluzív iskolában nem a gyerek kénytelen alkalmazkodni az iskolához, hanem az iskola igyekszik figyelembe venni a gyerek egyéni sajátosságait!
Az egyéni különbségeket személyre szabott oktatással lehet kezelni, de tudomásul kell venni, hogy a személyre szabott oktatás nem egyéni oktatást jelent. A diákok többnyire csoportokban tanulnak, együtt és egymástól.
Ehhez társul a pedagógus, a speciálpedagógus, az asszisztens stb. segítő, támogató tevékenysége.
(Albert Sándor/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
