Az irgalom ingyenes és túlcsorduló – Búcsút ünnepeltek a pécsi irgalmasrendi templomban

Az irgalom ingyenes és túlcsorduló – Búcsút ünnepeltek a pécsi irgalmasrendi templomban

A Betegápoló Irgalmasrend alapítója, Istenes Szent János emléknapját búcsúi szentmisével ünnepelték március 8-án Pécsett. A szentmisét Felföldi László megyéspüspök mutatta be.

Felföldi László pécsi megyéspüspök első alkalommal látogatott el főpásztorként az irgalmasrend által fenntartott Szent Sebestyén-templomba. Morvai Imre Pio, a templom plébánosa barátsággal és abban a reményben köszöntötte az új megyéspüspököt, hogy ez az ünnep és a találkozás egy jó kapcsolat kiindulópontja lehet az irgalmas szeretet missziójának útján.

Isten a kezdetektől fogva irgalmas – hangzott el a püspök homíliájának elején, utalva a Teremtés könyvében leírt bűnbeesés történetére. – Isten a maga irgalmasságával odaáll az ember mellé. Az egész teremtett világ, az ember léte, az irgalmasságon áll, az irgalmasságra épül, szeretetteljes.

Egy-egy kisebb vidéki közösségben a hétköznapi élet, a családok, a rokonság, a szomszédok kapcsolata az irgalmasságra épült, mert mindenki tudta és élte, hogy egymás nélkül nem tudunk élni és létezni. A legtöbb munkát együtt végeztük. Ez volt az a fajta irgalmas szeretet, ami átjárta az életet, és amiről nem beszélnek – fogalmazott Felföldi László. – Nem kellett róla beszélni, nem kellett fejtegetni. Amikor valamiről beszélni kell, és valamit elő kell szedni, az azért van, mert valahol elveszítette az erejét. Foglalkozni kell vele, meg kell erősíteni. 

Szent II. János Pál pápa, amikor az irgalmasságról beszélt, fontosnak tartotta, hogy meglássuk az embert, az emberi élet lehetőségét. Egymásra vagyunk utalva.

– hangsúlyozta a püspök.

Mi az irgalom? Az irgalom egyik ismérve, hogy mi is rászorulunk. Sokat gondolunk arra, hogy kiknek kell irgalmazni, kikkel kell irgalmasnak lenni. Amíg nem éljük át szívünkben az irgalom ajándékát, addig nem fogunk tudni irgalmasnak lenni… Ebben az irgalmas szeretetben tudom megtalálni a magam küldetését és a magam gazdagságát. Adnom kell – hogy mit, azt a Jóisten megmutatja.

Hírdetés

Az irgalmas szeretet ingyenes és túlcsorduló, ettől valóságos – folytatta Felföldi László. –

A szeretetben merni kell lépni, hiszen Jézus megmondta, hogy „amilyen mércével mértek, olyannal mérnek nektek is”. Ugyanakkor van az irgalmasságnak egy terhe, egy súlya – tette hozzá a főpásztor. –

Ha befejezzük vagy megállítjuk az eddigi történetet, amiben voltunk, és azt mondjuk, hogy most rád figyelek, most ez a fontos. Ez az irgalmas szeretetnek, az igazi odafigyelő, túlcsorduló szeretetnek a mutatója, a biztonsága. Nem könnyű megállni, nem egyszerű, de enélkül nem lehet odaadni, átadni.

Ezerféleképpen mérhetjük egymást: a másikat a másikhoz, a világot a világhoz. De egyetlen mérleg van: az Isten mérlege, és mindegy, hogy ki voltam és ki vagyok, ugyanarra a mérlegre fogunk állni. Ő egyetlen szempontot néz: az irgalmas szeretetet a szívedben. Nem érdekes, hogy mennyire voltál okos, milyen rangod, milyen címed volt.

Ne csapjuk be magunkat és egymást, ne maradjunk a felszínen! Nézzünk mélyebbre! Legyünk bátrak! Álljunk meg a rohanó életünkben és egy kicsit figyeljünk oda arra, aki itt és most rászorul az én szeretetemre, az én jóságomra, az én irgalmamra. És akkor még jobban, még mélyebben megtapasztalom a nekem kinyíló és nekem jutó isteni irgalmas jóságot és szeretetet – buzdított Felföldi László.

A főpásztor a szentmisét követően találkozott a Pécsi Irgalmasrendi Kórház vezetőségével és munkatársainak egy részével.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Harasztovics Arnold

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »