Németország a múltban olyan vezetőkre lehetett büszke, mint Konrad Adenauer, Willy Brandt, Hans-Dietrich Genscher, hogy csak az ismertebb nevek közül válogassunk. Olyan államférfiak voltak, akik képesek voltak Németország és Európa érdekeit szem előtt tartani, miközben tetteikkel személyes erkölcsi példát is mutattak – fejtegeti publicisztikájában Földi László.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2006-ban – MTI/Soós Lajos
A hatalom nem csupán negatív, rossz élmény a társadalmi többség számára. Az igazi hatalom ugyanis elegáns, megbocsátó és toleráns. Sosem fél döntést hozni és az igazságot támogatni. Ha mégsem így tesz, és 2006-os arcát mutatva félelmében a tömegbe lövet, csonkít, majd látszatigazságot hazudik, formálisan hatalomképes, de alkalmatlan annak gyakorlására. Ráadásként a hatalomnak és az azt gyakorló politikai vezetésnek nem adatik meg az esély, hogy téves döntéseket hozzon. Egyszerűen azért, mert a lehetőségeiből adódóan minden eszköz, vagyis minden fellelhető információ a rendelkezésére áll, hogy helyesen ítélje meg a körülményeket, majdani döntése következményeit.
Álljon hát itt a hatalom ősi definíciója: az „igazságra törekvés” a többség érdekében. Ezért meglepő, ha a politika csúcsán lévők – miként napjaink uniós politikusainál ez gyakran tetten érhető – úgy tesznek, mintha sosem hallottak volna az „igazságra törekvő” hatalom víziójáról. A gond az, hogy eme színlelt tudatlanság már egyes nemzetek vezetőire is átragadt. A hatalomra került politikusok meg-megbicsakló szubjektív értékítélete súlyosan átírhatja az alaptételt, valamint a hatalom igazi lényegét. Egy-egy beosztásból származó előnyök, lehetőségek vagy mások irányítása személyiségtorzuláshoz vezethet.
A hatalommal történő visszaélés igazi játéktere azonban nem a csúcspozícióban rejlő kiváltság, hanem az apparátusi szinteken jelentkező beosztásból adódó „félreértés”. Nemes egyszerűséggel arról van szó, hogy az „egyetértés” elve korántsem találkozik a „végrehajtás” elvével. Számtalan példát sorolhatunk arra a meglehetősen álságos élethelyzetre, hogy a végrehajtó szint egyéni érdektől vezérelve – illetve ami még rosszabb, hozzá nem értésből – adódóan lelazsálja a társadalmi közérdeket szolgáló ügyek gyors végrehajtását. Természetesen a rutinos apparatcsikok tudják, hogyan kell eltüntetni a rájuk visszavezethető nyomokat. A következmény pedig a felelősségre vonás elmaradása, ami viszont felbujtás újabb elkövetésre.
Miért érdekes mindez, amikor egyébként is támadás alatt áll mindennapi életünk?
A nyugalom, a békesség, az emberség, és minden olyan jelző, ami természetes volt életünkben, kérdőjelessé vált. Már küzdenünk, időnként harcolnunk kell értük. Értjük ezt? Micsoda képzavar, hogy harcolj a békéért – ahelyett, hogy éld át a békét. A mindennapok nyugalmát nem csak háborús helyzet, fegyverropogás teheti semmissé.
A közfelfogásban a társadalmi konszolidáció és kiegyensúlyozottság egyik feltétele az anyagi jólét, miközben sokkal inkább megrázó, ha igazságtalanság történik, például olyan ügyben, amikor a bíróság politikai szempontok alapján hoz ítéletet. (17 év börtön fenyegetésért kontra felmentés tömegbe lövetésért.) Mindezen túl a legpimaszabb politikusi megoldás, amikor valaki – eléggé elvetemült módon – nyíltan ki is jelenti, hogy szándékosan megy szembe választói érdekeivel.
Németország a múltban olyan vezetőkre lehetett büszke, mint Konrad Adenauer, Willy Brandt, Hans-Dietrich Genscher, hogy csak az ismertebb nevek közül válogassunk. Olyan államférfiak voltak, akik képesek voltak Németország és Európa érdekeit szem előtt tartani, miközben tetteikkel személyes erkölcsi példát is mutattak. Ma Némethonban Annalena Baerbocknak hívják a zöldpárti külügyminiszter asszonyt. „Zöld” identitásából adódóan vonzódik a genderideológiához, a nyitott határok politikájához, és kész világgá kürtölni, idézem: „Nem vagyok hívő”. Vagyis olyan politikus, aki német gyökereit már rég elvesztette. Ezért jelenthette ki, utalva az orosz embargóból adódó energiagondokra, hogy nem érdekli a német emberek kétségbeesése, mert az ukránok melletti szolidaritás – főként fegyverszállítás – fontosabb számára.
Úgy tűnik, a „zöldiség” időnként egyenlő a „zöldség” illetlen képzettársításával.
A hatalom megköveteli az eleve elrendelt objektivitást, hogy az abban részt vevők megfontoltan, az igazsággal felruházva hozzák meg a döntéseiket. És ne azokat próbáljuk kirekeszteni, akik eszmei és gyakorlati szövetségeseik. Mert az egyre bonyolultabb világunkban a másokért való felelősségérzet lehet egy jóindulatú „fertőzés” forrása. És reméljük, határokon átívelve oda is elér, ahol a hatalom „igazságra törekvő” elvét elfelejtették.
Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
