Az 1921 és 1983 között élt Alexander Dmitrievich Schmemann ortodox pap, teológus és író volt, aki pályafutása nagy részét az Egyesült Államokban töltötte. Észtországban született, de elsősorban Franciaországban nőtt fel; szülei az orosz forradalom emigránsai voltak. A Vigilia folyóirat a közösségi oldalán tett közzé részleteket a naplójából.
Hétről hétre, évről évre ugyanaz a jajongás, ugyanazok a vádak, ugyanazok a politikusokhoz intézett követelések: változtassák meg gyökeresen az életet és az emberi kapcsolatokat, szabadítsák fel a nőket, szabadítsák fel a gyerekeket, szabadítsák fel a szerelmet; mindezt abban a hiszemben, hogy a szabadság elérhető politikai és gazdasági eszközökkel.
„Nem élhetünk így tovább…” És közben az efféle felszabadulást sürgető folyóiratok fele tele vannak hangversenyeket, kiállításokat, színházi előadásokat, tévéműsorokat, filmeket, sportrendezvényeket kínáló programokkal. Végtelenül sokféle dolgot lehet ma tenni. Mégis mindenki utálja ezt a társadalmat, nem szeret iskolába járni, nem szereti a munkáját, nem szereti a hivatását, és valamilyen csodálatos felszabadulásra ácsingózik. Csakhogy senki nem mutatja be, mi is lenne a tartalma ennek az „új életnek”; éppen ellenkezőleg: mindenki, akinek látszólag része lett ebben a hőn áhított szabadságban, kétségbeesésbe és unalomba süllyed. Vagy pedig felfoghatatlan vakságtól sújtva a Szovjetuniót, Maót és Kínát magasztalja, vagy valamilyen egyéb forradalmat, amelyről utólag majd kiderül, hogy csak iszonyatos, véres szenny volt. A kereszténység egy része már kiegyezett a dologgal, a másik, radikális fele az egész világot javíthatatlannak ítéli és elveti, s a javulást remélő álmokat is bűnösnek és ördöginek tartja.
Hogyan találhatnék szavakat, hogy ebben a zűrzavarban elmondjam az igazságot, ezek között a bal- és jobboldalon egyaránt képviselt szörnyű hazugságok között? Az igazság ugyanis egyszerre egyszerű és összetett, s ezért kifejtése közben éppúgy tartózkodnunk kell a szükségtelen bonyolultságtól, mint a szükségtelen leegyszerűsítéstől (mindkét kísértés valóságos).
A kereszténység maga a boldogság, s a boldog embert hozza létre, szüli világra. E boldogság pedig nem más, mint az az „öröm”, amelyet „senki nem vehet el tőletek”; Isten ismerete Krisztusban, Krisztus ismerete; a Szentlélek megismerése, az élet értelmének ismerete, Krisztus győzelméé és az örök életé: annak ismerete, hogy a halált elnyelte a győzelem. (1980. december 11. és 12.)
Forrás és fotó: Vigilia szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
