Köztudott, hogy George R.R. Martin híres könyvsorozata, A tűz és jég dala alapjául a történelem, azon belül is az európai középkor szolgál. Így hát ami a képernyőinken sokkolt minket az utóbbi néhány évben, bizonyos értelemben valójában megtörtént. „Mindegy, mit találok ki, mindig van a történelemben olyan, ami ugyanolyan rossz, vagy még borzasztóbb”, mondta egy interjúban az író. Mely valódi események adták az egyik legbrutálisabb jelenet alapját?
Az író nem is mondhatott volna nagyobb igazságot: gondoljunk csak például a sorozat harmadik évadának kilencedik része, A castamere-i esők tragikus csavarral járó végére. A „vörös nász” néven elhíresült eseményen a Stark család jelentős részét megölik a Lannisterek által támogatott Frey család tagjai. Catelyn, Robb és felesége, valamint meg nem született gyermekük brutális legyilkolása mindenkit meglepett az epizódban (kivéve persze azokat, akik már olvasták a könyvet), de nem csupán a határtalan (és talán kissé morbid) írói fantázia szüleménye volt. Hasonló esetek történtek a középkorban például Nagy-Britannia északi részén, és a történészek szerint sokszor még rosszabbak voltak, mint a sorozat eseményei.
Dr. Katie Barclay, az ausztráliai Adelaide-i Egyetem történelem és politika karának tanára szerint elszomorító mivoltuk az oka annak, hogy az ilyen eseményeket megőrzi a történelmi emlékezet, és emiatt gondolják őket újra az írók is, mint Martin. „A skót ‘vörös nászok’ azért maradnak meg, mert nyugtalanító, amit ezek az események elmondanak nekünk az árulásról és az emberi kapcsolatokról, illetve maga a tény, hogy egész családokat irtottak ki, nem csak amiatt, hogy véresek voltak”, mondja. A Starkoknak kenyeret és sót ajánlottak a sorozatban, amely Martin világában a vendéglátás szent törvényeinek védelme alá helyezte őket. Ez azt jelentette, hogy a vendég és a házigazda nem bánthatják egymást. A középkori Európában ugyanez a kenyérrel és sóval kapcsolatos hagyomány élt, és a viselkedés szigorú szabályai szerint nem árthatott egymásnak a házigazda és a vendég.
A Starkokat azonban megölték a védelem hamis ígérete alatt, Skóciában pedig a valóságban is előfordultak esetek, amikor valakit az egész családjával együtt mészároltak le hazug emberek, akik megszegték a szabályokat és kihasználták mások bizalmát. Két kegyetlen és erőszakos esemény különösen inspiráló hatással volt Roose Bolton és Walder Frey árulására. Martin elárulta: „A Vörös Nász valódi eseményeken alapszik a skót történelemből. Az egyik ‘a fekete vacsora’ néven vált ismertté (…) a másik pedig a glencoe-i mészárlás.” Mindkettőnél durván elárulták a bizalmat, megszegték a vendéglátás szabályait, és magukat védettnek hívő férfiakat és nőket mészároltak le szó szerint.
Az első esemény, amelyről Martin beszél, 1440-ben történt, csupán három évvel azután, hogy II. Jakab tízévesen a skótok királya lett. Az ifjú Jakab apját, I. Jakabot követte a trónon, miután 1437-ben a Douglas klán befolyásos tagjai megölték. A Fekete Douglasok voltak Skócia legerősebb klánja, és a nép többségének bizalmát élvezték – olyannyira, hogy kormányzókként léphettek fel király hiányában, interregnum idején vagy ha egy király túl fiatal volt még az uralkodáshoz. II. Jakab is ebbe a kategóriába tartozott, így Archibald Douglas, Douglas ötödik earlje, kormányozta Skóciát. 1439 végén azonban Archibald meghalt, és legidősebb fia, a tizenhat éves William lépett az örökébe.
A király két közeli tanácsadója, Sir Alexander Livingston, Jakab gyámja, illetve Sir William Crichton (aki Skócia lord-kancellárjává nevezte ki magát) azonban úgy gondolta, a Douglas klán túlságosan nagy hatalomra tett szert, és fenyegetést jelent a királyra és az országra. A történet szerint elhívták Williamet és öccsét, Davidet Edinburgh-ba, hogy „jobban megismerkedjenek” jövendőbeli királyukkal. A vendégség szabályai szerint ott tartózkodásuk biztonsága szavatolva volt.
A testvérek megérkezésekor nagy lakoma vette kezdetét. A három ifjú úr mulatott és jól érezte magát, amikor egyszer csak egy dob hangjára az ajtók bezárultak, egy férfi belépett a terembe, majd egy fekete vaddisznó frissen levágott, vértől csöpögő fejét szolgálta fel nekik, amely a hagyomány szerint a halál jele volt. A királyt ezután meggyőzték tanácsadói, hogy a Douglas-fivérek parancsára történt mindez, mivel összeesküdtek ellene. Ezután azonnal kirángatták őket az udvarra, villámgyorsan elítélték őket árulásért, és lefejezték őket. A történet furcsasága, hogy Livingston és Crichton már irányításuk alatt tartották a királyt, így nem volt e téren félnivalójuk a Douglasoktól. Vélhetően ennek ellenére riválist láttak bennük, és ezért ölették meg őket.
Tizenkét évvel később, 1452-ben a király meghívta Williamet, Douglas ötödik earljét, hogy kibéküljenek. William megjelent, azonban nem volt hajlandó esküt tenni egy olyan királynak, akit már nem támogatott a családja, és akivel háborúban álltak. Jakab ezért torkon szúrta egy tőrrel, majd egy embere William fejébe állított egy csatabárdot, a holttestet pedig kidobták Stirling várának egyik ablakából.
A glencoe-i mészárlásra két évszázaddal később került sor. Orániai Vilmost 1689-ben Anglia, Skócia és Írország királyává koronázták, azonban a felföldi skótok között nem volt népszerű. A jakobita felkelés, amellyel a skótok Stuart II. Jakab királyt remélték a trónra emelni, nem volt sikeres. 1690-ben ért véget, és a következő évben Vilmos amnesztiát ajánlott a felföldi klánok tagjainak, ha hűséget esküsznek neki. A határidő 1692. január elseje volt, és a skót klánok mind aláírták a hűségesküt, kivéve a McDonald klánt. Főnökük, Alastair Maclain és családja II. Jakab előtt tett korábban hűségesküt, és felföldiként nem volt hajlandó esküt szegni. Mielőtt Vilmos előtt esküt tehetett volna, Jakabnak személyesen kellett felmentenie korábban tett esküje alól. A fagyos tél azonban lassította a folyamatot, így sajnos csak Vilmos határideje előtt három nappal kapta meg Jakab megerősítését a felmentéséről.
Maclain végül elment a Fort William erődbe letenni esküjét, ahol azonban az ott székelő kormányzó azt közölte vele, hogy nem áll hatalmában az esküjét elfogadni. Maclainnek így el kellett utaznia a gyakorlatilag járhatatlan utakon Inveraraybe, hogy Argyll seriffje előtt letehesse az esküt. Január 6-án érkezett csak meg, de az esküt letehette. Gondolván, hogy mindent rendben elintézett, visszautazott Glencoe-ba. Azt azonban nem tudta, hogy nagy hatalommal bíró emberek esküdtek össze ellene, akik eltüntették az esküjét bizonyító dokumentumot. A jakobita felkelés vezéralakjaként példát szándékoztak statuálni vele, figyelmeztetésül az esetleg továbbra is Jakabhoz hű skótoknak.
A hónap végén egy Robert Campbell nevű tiszt százhuszonnyolc katonával a várhoz érkezett, és szállást követelt (az adófizetés kiváltásának egyik módja a katonák igény esetén történő kvártélyozása volt). A McDonaldok beengedték őket, és két hétig szállásolták őket. Február 13-án éjjel durva vihar kerekedett, és Campbell ekkor hajtotta végre a király állítólagos parancsát, miszerint „hányjanak kardélre minden hetven alatti embert”. Emberei az egyik elképzelhető legnagyobb bűnt követték el azzal, hogy házigazdáikat álmukban megölték. Alastair Maclainnel együtt harmincnyolc embert gyilkoltak meg, miközben negyven menekülő nő és gyermek kint a hóviharban fagyhalált halt.
„A vendéglátás törvényei létező dolgok voltak a középkorban. A házigazda és a vendég nem árthatott egymásnak akkor sem, ha ellenségek voltak”, magyarázza Martin. Évszázadokkal később is még hatalmas szégyennek számított Skóciában elküldeni a háztól a menedéket és ennivalót kérőt. „E törvény megszegésével ‘örökre megbélyegezték magukat’ a kor szóhasználata szerint”, mondta Martin. És míg a Douglasok és a McDonaldok sosem álltak bosszút családtagjaik gyilkosain, a Starkoknak megadatott a reváns az őket elárulókkal szemben. „Ha megkérdezik tőled, mi történt itt, mondd nekik, hogy Észak nem felejt. Mondd nekik, hogy eljött a tél a Frey-házért”, mondja Arya Stark a sorozat hetedik évadának első részében.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
