Nemrég ért véget a Bél-kő lábánál fekvő, erdő övezte bélapátfalvi Nagyboldogasszony-templom átfogó, tudományos igényű renoválása. A csaknem nyolcszáz éves apátság történetéről, múltjáról és ígéretesnek látszó életre keléséről a munkálatokat vezető Rudolf Mihály Ybl- és Kós Károly-díjas „regionalista” építésszel beszélgettünk.
Az apátsági templom felújátása közben elkészült az egykori ciszterci kolostor romjaitól nem messze kialakított látogatóközpont is. Május 30-án Ternyák Csaba egri érsek megáldotta a felújított templomot, és ünnepi szertartás keretében felszentelte a főoltárt, amelybe Néri Szent Fülöp ereklyéjét helyezték el.
– Vallom, hogy az építészet egységes. Aki viszont ma építészettel foglalkozik, majd mindenki specializálódik valamire: családi házakat rajzol vagy középületeket… Ismerünk néhány világhírű sztárépítészt, akik felhőkarcolókat terveznek befektetőknek. Véleményem szerint vakvágányon jár korunkban ez a szakma, de ennek kifejtése messzire vezetne. Úgy gondolom, van létjogosultsága az időtlen, a kortalan építészetnek is, amelynek műveléséhez szükség van arra, hogy régi épületekkel, nagyobb odafigyelést kívánó műemlékekkel is foglalkozzunk.
– Hogyan jutott el a mai „regionalista” hivatásához? Itt kell megjegyeznem, hogy Északkelet-Magyarország számos rangos műemlékének helyreállításában játszott nélkülözhetetlen szerepet: Miskolcon, Egerben, Sárospatakon, a füzéri várban…
– Egy nagy vargabetű volt az életemben; általános iskolás koromban úgy gondoltam, hogy jól festek, rajzolok, festőművész szerettem volna lenni. Édesapám viszont nem engedte, azt akarta, hogy mindhárom fia mérnök legyen. Pécsett humán gimnáziumba jártam. A Széchenyi téri épület eredetileg ciszterci középiskola volt. Erről tanúskodott az akkori Állami Nagy Lajos Gimnázium falán a „munkahézag”, a ma már újra látható vakolatfelirat: „Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium”. Középiskolásként két nyáron a vértesszentkereszti ásatáson dolgoztam. A régészpályáról az utolsó pillanatban lemondtam, a Műegyetem Építészmérnöki Karát jelöltem be a jelentkezési lapon. Nyilván nem véletlen, hogy a diplomám után tíz-húsz évvel a régi épületek irányába indultam el. Miskolcon egy négyszázötven fős nagyvállalat, az Északterv munkatársa lettem, amelynek kiváló mérnökgárdája volt. Két nagyszerű mester, egyetemi tanár, Bodonyi Csaba és Ferencz István műhelyébe kerültem, ahol harminc fiatal építész csoportosult. Az Északterv által tervezett – Bodonyi Csaba által jegyzett – kísérleti épületben, a Kollektív Házban laktunk, hazai és nemzetközi pályázatokkal foglalkoztunk. Ferencz István mellett már zöldfülű mérnökként megismerkedhettem régi épülettel, a verseg-fenyőharasztpusztai Podmaniczky-kastély felújításával, vendégházzá alakításával. A rendszerváltoztatás után kiszaladt alólunk a nagyvállalat, kényszervállalkozók lettünk. Négyen összefogva 1990-ben megalapítottuk a Hadas Építész Irodát, amely Mezőkövesd – egykor nemzetségek, hadak lakta – városrészéről kapta a nevét egy ezzel a területtel foglalkozó nyertes pályázatunk okán. Jóllehet az irodánk mindenféle tervezéssel foglalkozik, 2000-től kitüntetett figyelemmel fordultunk azon kiírások, pályázatok felé, amelyek műemléki helyreállításokról szóltak, jellemzően Borsod-Abaúj-Zemplén megyét illetően. De tevékenységünk – gondolva többek között a nemrég átadott egri bazilika felújítására és a bélapátfalvi Nagyboldogasszony-templom rekonstrukciójára – kiterjedt Heves vármegyére is.
– Immár a feltárás eredményeinek ismeretében mit lehet tudni Bélapátfalva ciszterci múltjáról?
– Bélapátfalva története mélységes kút. A mai Nagyboldogasszony-templom eredeti titulusát még nem fejtették meg a történészek. Lenne rá mód, mert a nyolcszáz évvel ezelőtti keletelés meghatározását a csillagászati megfigyeléseken túl ma már az új technikák, számítógépes programok lehetővé tennék. A Bél nemzetség 1232-ben adományozta a területet a ciszterci rendnek. A Pilisből érkezett szerzetesek, laikus testvérek, építőmesterek aszerint dolgoztak, ahogy a püspökük beállította a szentély keletelését. A felkelő nap fényének érkezése megmutatja, hogy az adott templomot melyik szent tiszteletére emelték. Az apátsági templomnak számos építési periódusa volt, három főbb szakasza, korszaka: a romanika, a gótika és a barokk. Jött a tatár, a kun, tűzvész pusztított, aztán az oszmán. Még a törökdúlás előtt Perényi Péter egri várkapitány – aki áttért az ágostai hitvallásra – kiűzte Bélapátfalváról a cisztereket. A szerzetesek ezután egy rövid időre visszatértek, de a mind gyakoribbá váló török betörések miatt – valószínűleg a Felvidékre menekülve – később végleg elhagyták az apátságot, amely lassan rommá vált. Erdődy Gábor egri püspök az 1730-as években plébániatemplomnak építtette fel az apátsági templomot, a kolostor köveinek felhasználásával alakították ki a boltozatot, az északi falat és oszlopokat. Nem tudom bizonyítani, de valószínű, hogy a püspök Giovanni Battista Carlonét bízta meg a munkával. Carlone nevéhez fűződik számos egri építkezés, a miskolci minorita templom és rendház, valamint a debreceni Szent Anna-templom építése.
– A mostani átfogó értékmentést megelőzően kik vizsgálták az egykori apátságot?
– A 19. században először Henszlmann Imre mérte fel a templomot; a 20. század elején Möller István, a két háború között pedig Lux Kálmán kutatott itt. Ő a teljes barokk külső vakolatot leverette; egyrészt, hogy szellőzzenek a kövek, másrészt, hogy megfejtse, meddig tart a romanika, hol van gótika, és honnan indul a barokk ráépítés. 1964-ben Valter Ilona tárta fel a kolostort, amelynek köveit a 18. század első felében elhordták és beépítették a barokk kori templomfelújításkor. Rados Jenő készítette ekkor a templomfelújítás építészterveit, a kőrestaurátor pedig Szakál Ernő volt, aki a belső vakolatoktól mentesítette az épületet. A nyolcvanas években Guzsik Tamás folytatott itt kutatásokat. Az egykori kolostor alapfalai fölött a 19. század közepétől 1920-ig a bélapátfalvi kőedénygyár épületei álltak. Mindebből a templomhoz közelebb eső kis ház maradt meg, ami sokáig erdészházként volt ismert. E háromosztatú, részlegesen alápincézett épületet a felújítási munkálatok keretében látogatóközponttá alakítottuk: fogadóteret, tanácstermet és vizesblokkot foglal magában. Tornáccal is bővítettük. A másik, teljesen új létesítményt a hely történetét is bemutató többcélú múzeumépületnek szántuk. Ez úgy lett megtervezve, hogy egyszer egy évben – rekollekciókor – refektóriumként szolgál, hétvégenként az egri középiskolás és egyetemi diákoknak lelkigyakorlatos helye lehet, igény szerint kápolnaként is szolgálhat. Az épület alápincézett, itt kőtár és vizesblokk kapott helyet.
– A templomot érintően mi indokolta a mostani gyors beavatkozást?
– Olyan mértékű repedések voltak az épületen, hogy az Egri Főegyházmegyének döntenie kellett: bezáratja a templomot, vagy valamilyen anyagi támogatással megpróbálja felújítani. A 2022-ben elkezdett beruházást a kormány finanszírozta. Azért is fontos ez az épület, mert Trianon után, a mai határaink között alig maradt ehhez hasonló jelentős, a romanika, a gótika és a barokk korszak jegyeit egyaránt magán viselő templomunk.
– Milyen látványos eredményekkel járt a renoválás?
– Minden kőanyagot dokumentáltunk, a kőtagozatok különböző restaurálási módszerekkel – egyebek mellett betétezéssel – lettek kezelve, felújítva. A teljes falfelületet végigvizsgáltuk, újrafugáztuk; a repedéseket „falvarrással” kezeltük. Amennyire csak lehetett, a romanika és a gótika korszakára jellemző építészeti formákat próbáltuk – a kőrestaurátorok és a művészettörténészek segítségével – megjeleníteni, megőrizni. Kint és bent azokat a részleteket „tisztáztuk”, amelyek művészet- és építészettörténeti szempontból a legjelentősebbek. Ide tartoznak többek között a kapuzatok, a rózsaablakok, valamint a jellegzetes „sávos” nyugati homlokzat (opus Italicum) restaurálása. Lehet, hogy emiatt majd negatív kritikák érnek, de fontosnak tartom, hogy a fő- és a mellékhajókba vonóvasakat építsünk be, melyeknek statikailag nagy szerepük van az épület állékonyságának hosszú távú biztosításában. A templom három kapujának – a bélletes főkapunak, a conversus kapunak és a halottak kapujának – kőrestaurálása a felújítás igazán impozáns része; ez Kovács István és Csontos Attila kőrestaurátorok munkáját dicséri.
A ciszter építészetben a szentély – a fő- és mindkét mellékszentély – egyenes záródású. Az ablakok tölcsérbélletesek, az északi és a keleti rózsaablakok alatt lévőket kívül hihetetlenül szép szemöldökdíszekkel látták el. Helyreállítottuk az évszázadok során az időjárás által roncsolt szerkezeteket. A templomnak négy rózsaablaka van: a keleti szentélyben, vele szemben a nyugati homlokzaton, illetve a déli és az északi kereszthajók zárófalán. A nyugati megmaradt a korabeli kőkeretezéssel; a szentély fölötti és a déli oldalon a fából készült ablakszerkezeteket az eredetinek megfelelően tölgyre cseréltük; az északi ablak 19. században készült kovácsoltvas szerkezetét pedig új acélszerkezet váltotta fel. Az ablakokat Volterrából hozatott, egy centi vastag üvegre kasírozott fehér alabástrommal „üvegeztük” be. Mintául a pisai dóm és a volterrai székesegyház ablakszerkezetei szolgáltak.
– Mennyiben változott a liturgikus tér?
– Egy új szembemiséző oltár került a szentélybe. A 19. századi áldoztatórács nem volt műemléki érték, a II. Vatikáni Zsinat óta már nem is szokás a használata, azt nem tettük vissza. A háttalmiséző barokk oltár jelenleg egy raktárban van; az oltárszekrényt alaposan kikezdte az idő, restaurálásra vár, később a többcélú múzeumépületbe kerül, ahogy a korábban említett számos műtárgy is. Ilyen az 1730–1748 kötött felépült és berendezett templom északnyugati négyezeti pillérére szerelt barokk szószék, amelyet ugyancsak restaurálnak. A régi padok felét gomba- és rovarkárosodás érte, azokat is egy raktárba vitettük, a menthető rész felújítva más templomba kerülhet. A cél az volt, hogy teljesen tiszta, bútormentes legyen a főhajó; a tér ezáltal „kiszabadult”, a látvány a román és gót építési korok hangulatát idézi vissza, amikor a szentmiséket állva hallgatták.
Az Erdődy püspök idején befalazott déli, középkori kaput egy „gesztussal” – a külső oldalon két „karcolással”, bent üvegfelülettel védett eredeti küszöbbel, illetve patinázással mélyített színnel – jelenítettük meg. Annak idején ezen a kapun léptek be a szerzetesek – a kerengőfolyosón át – a kolostorba. A falkutatók itt, a déli kereszthajó nyugati falán, a külső oldalon találták meg a szerzetesek könyvszekrényének, az armáriumnak a falfülkéjét, ahol még a polcok helyei is kivehetők voltak. A tíz polc azt mutatja, hogy a ciszterek lelkileg és szellemiekben egyaránt gazdagok voltak, sok könyvük lehetett. Talán ennél is érdekesebb, hogy ugyanezen fal másik oldalán volt egy lépcső, amely a dormitóriumba vezetett. A vecsernye után ezen mentek fel a szerzetesek a kolostor közös hálóhelyiségébe. Megmutattuk a padlóburkolaton a lépcső „alapozását”, surlófényben pedig látszik a falon a barokk korban lefaragott lépcső kontúrja. A Valter Ilona által felásatott területen talált és az egri múzeum raktárába került jelentős kőtöredékeket – egyebek mellett az egykori kerengő oszlopainak rendkívül szép faragású részleteit – szerettük volna helyben bemutatni. Tervben volt a kútház visszaállítása is, de ezek már – az Egyház igényei és lehetősége szerint – az utánunk következő építész- és művészettörténész nemzedék feladatai lehetnek.
Fotó: Orliczki Gábor, Szántó Tamás
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. július 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
