A nagyszülők és idősek ötödik világnapjának témája: „Boldog, aki nem veszítette el a reményt”. A világnaphoz kapcsolódóan – az ujvarosonline.hu nyomán – egy neves keresztény lelkész, Johann Christoph Arnold könyvéből közlünk részletet, aki vallja: „A Szentírás kimondja, hogy Isten szereti az időseket, nagyon is becsben tartja őket.” Istent „életünk értelmének mélysége érdekli”.
Sokan aggódunk, hogy bármilyen sikeres is volt az életünk, feledésbe fog merülni, és hamarosan senki sem emlékszik rá. Vagy attól félünk, hogy elveszítjük ép elménket, memóriánkat és függetlenségünket. Félünk a magánytól, fájdalomtól, szenvedéstől. Sokan azért aggódnak, mert nem úgy éltek, ahogy kellett volna.
De mindezt le lehet győzni. Az öregedés nem kell, hogy a kétségbeesés és a reménytelenség börtöne legyen. Egyedülálló lehetőségeket hozhat számunkra, ahol az élet értelme és célja beteljesedik, és ahol kifejezhetjük azt a szeretetet, amelyet mindig akartunk, de valahogy soha nem voltunk rá képesek.
A mi társadalmunk hamisan ítéli meg az öregedés folyamatát. Az orvostudomány vívmányai a halhatatlanság hamis érzetét keltik sokakban, sokunkban. Azt gondoljuk, örökké élhetünk, és büszkék vagyunk arra, hogy kitoljuk éveink határát, de ezáltal kitoljuk Istent is az életünkből.
Már egy egész iparág segít nekünk abban, hogy fellázadjunk az öregedés fizikai tünetei ellen. A milliónyi kozmetikum, gyógyszer és különböző tornagyakorlatok, melyeket az időskorúakhoz hozzászabnak, mind arról próbálnak meggyőzni bennünket, hogy a létezés egyetlen módja fiatalnak maradni. Pedig valójában mire elérünk a 70-es éveinkhez, mindannyian kezdünk veszíteni a képességeinkből. Járásunk lelassul, hajunk megőszül, ha van egyáltalán; bőrünk ráncosodik. Miért nem tudjuk ezt elfogadni?
Isten viszont elfogad bennünket, ahogy idősödünk. A Szentírás világosan kimondja, hogy Isten szereti az időseket, nagyon is becsben tartja őket. Nem lenne jó, ha mi is ezt tennénk?
Sok történet mutatja, hogyan használja fel Isten az időseket céljai véghezviteléhez. Ábrahám 100, Sára pedig 90 éves volt, amikor fiuk, Izsák megszületett. Mózes 80 éves volt, amikor kivezette Isten népét Egyiptomból. Zakariás és Erzsébet „előrehaladott korúak” voltak, amikor megszületett fiuk, Keresztelő Szent János.
Ha csak halvány fogalmunk is lenne Isten útjairól, megértenénk, hogy az öregedésnek nem kell lassú leépülésnek lennie. Nem kell azt hinnünk, hogy a legszebb napjaink már mögöttünk vannak. Azok, akik egészségük hanyatlásakor megőriznek egy kis kalandvágyat, képesek lesznek kedvesen és jó humorral elfogadni az őket ért méltatlanságot. (…)
Az öregedés… mindenképpen harccal jár, mert olyan sok általunk ismert dolog véget ér. Arra kellene törekedjünk, az utolsó leheletünkig, hogy mindent odaadjunk, amink csak van. A halál az utolsó ellenség (…) Tudjuk azonban, hogy Krisztus legyőzte a halált, tehát nem kell tőle félnünk.
Lehet ajándék is az öregedés, de csak akkor, ha alávetjük magunkat Isten terveinek. Akkor abbahagyhatjuk a panaszkodást arról, hogy mi mindent nem tudunk már megtenni, és rájövünk, hogy Isten új utakat talál számunkra, ahol használhat bennünket. Ezzel az isteni ajándékkal sokakat tudunk bátorítani. Amikor megtaláljuk Jézus békéjét, ez kárpótol mindenért, amit azelőtt tettünk személyes élvezeteinkért. Még így is, ha fizikai és szellemi képességeink megcsorbulnak ugyan; sokat tehetünk az emberiségért és Isten országáért a Földön, ha Jézus két főparancsának megfelelően élünk: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”; és „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Mt 22,37–39)
Részlet Johann Christoph Arnold Éveid gazdaggá tesznek című könyvéből (16–24.), mely magyarul 2021-ben jelent meg, az Új Város Alapítvány gondozásában; fordította Korányi Judit. Bővebben ITT.
Forrás: Újvárosonline.hu
Fotó: Wikimedia Commons, Újvárosonline.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
