Peking tavaly újabb fokozatba kapcsolt a nemzetközi diplomáciában, ennek meghatározó jeleként útnak indította az immár „Egy övezet, egy útként” emlegetett, még kínai mércével nézve is hosszú távra tervezett fejlesztési stratégiáját, azt a gigaprojektet, amely ettől az évtől kezdve a kínai külpolitika és gazdasági diplomácia megkerülhetetlen elemévé vált.
Az Új selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri selyemút nevű elképzelések nem Kínát teszik a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi vérkeringés eddiginél sokkal befolyásosabb részesévé, hanem épp Peking az, amely egy új „vérkeringést” alkotva kívánja összekapcsolni önmagát, Kelet-Ázsia feltörekvő hatalmát Közép- és Nyugat-Ázsián keresztül Európával, illetve a másik vonalon: Délkelet-Ázsia országain és Afrikán keresztül az öreg kontinenssel.
Kína azt reméli, hogy mindezzel stabilizálhatja gazdasági növekedését, enyhítheti a többletkapacitásokkal küzdő iparának problémáit, bővítheti piacát, növelheti nemzeti valutájának elfogadottságát, a kínai vállalatok megvethetik a lábukat külföldön.
Miközben tehát a kínai diplomácia újabb fogalommal ismertette meg a nemzetközi politikai közvéleményt, Kína a nemzetközi porondon, a hétköznapi, államközi külkapcsolatok terén is igyekezett újabb lépéseket tenni előre.
A pekingi diplomácia tavalyi leglátványosabb eleme Hszi Csin-ping elnök londoni látogatása volt. Megfigyelők ezt nem csak a királyi pompa, a fényes külsőségek és a Pekinggel szembeni kritika mellőzése miatt tartották figyelemre méltónak, hanem azért, mert London azt mutatta a világnak: elérkezettnek látta az időt arra, hogy Kínának és főleg a kínai tőkének demonstratív módon utat nyisson. A kínai média szinte szlogenként ismételgette, Peking és London a kétoldalú kapcsolatok aranykorába lépett. Mindehhez a nyomatékot a több mint 60 milliárd dollár értékű gazdasági megállapodások szolgáltatták.
Peking és London diplomáciai bravúrjára a világ több pontján felkapták a fejüket. Ahogyan „nagyot szólt” annak a rövid találkozónak a híre is, amelyet 60 év után először tartottak Szingapúrban. Két főszereplője a Kínai Népköztársaság és Tajvan első embere, Hszi Csin-ping és Ma Jing-csiu volt. Nyolcvan másodpercen át szorongatták egymás kezét a kamerák kereszttüzében. Mindkét részről az „egy Kína” elvének kölcsönös elfogadását magában foglaló 1992-es konszenzust tartották a jövőbeni (békés) kapcsolatok alapjának. A történelmi eseménynek szimbolikus jelentősége volt, Ma pártjának, a Kuomintangnak nem túl jók az esélyei arra, hogy a közelgő elnökválasztáson jelöltjük fusson be győztesként.
Peking tavaly emlékezésre hívta a világ országait. Szeptemberben nagy nyilvánosság előtt tankok dübörögtek a Tienanmen téren és mellettük, felettük felvonultatták a legkorszerűbb kínai fegyverzetet. A második világháború (ázsiai) befejezésének 70. évfordulójára rendezett katonai parádén több mint 20 államfő vett részt. „Kína sosem fog hegemóniára törekedni, nem fog terjeszkedni, és nem fogja azokat a tragédiákat másoknak okozni, amelyeket maga szenvedett el a múltban” – mondta a kékre varázsolt egű Peking szívében, a Tienanmen tér kapubástyáján a mikrofonba Hszi Csin-ping, aki a kínai hadsereg főparancsnoka is egyben.
2015-ben kínai kezdeményezésre öt kontinens 57 országának képviselője jelenlétében a kínai fővárosban aláírták az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) alapító okiratát, továbbá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felvette a valutakosarába a kínai devizát, és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) decemberben jóváhagyta Kína felvételi kérelmét.
Mindeközben nem hogy látványos javulás vagy előrelépés, de sokkal inkább mélyülő bizalmatlanság jellemezte Kína és az Egyesült Államok viszonyát, amelyre egyértelműen rányomta a bélyegét a dél-kínai-tengeri zátonyok szigetekké történő feltöltésének egyszer csak a két ország közti központi problémává fajuló ügye. Amerikai részről eddig nem, vagy ritkán tapasztalt keménységű nyilatkozatok hangzottak el, és ezekkel összhangban lévő fellépések okoztak súrlódásokat – vízen, a diplomáciában és a levegőben – a szuperhatalom és a feltörekvő nagyhatalom között.
Peking a jelek szerint Washingtonnal tud a legkevésbé zöldágra vergődni. Különösen nehezményezi, hogy az amerikai vezetés közvetve-közvetlenül beavatkozik elsősorban a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal fennálló területi vitáiba. A helyzetet csak súlyosbította, hogy december második felében a Fehér Ház jóváhagyta amerikai fegyverek eladását 1,83 milliárd dollár értékben Tajvan számára. Emiatt Pekingben bekérették a külügyminisztériumba az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét és az üzletben résztvevő vállaltok ellen szankciókat jelentettek be.
Japánnal az elmúlt egy évben nem romlott, de lényegében nem is javult Kína kapcsolata. Egyes megfigyelők úgy vélik, mintha lassan olvadna a jég, míg mások szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök korábbi cselekedetei által olyan mélyen eresztettek gyökeret a konfliktusok, hogy még ha a gazdasági kapcsolatokban tapasztalható is némi elmozdulás, ezzel a japán kormánnyal (már) nem fog, nem akar megbékélni a kínai vezetés.
Pekingben jó ideje adják egymásnak a kilincset a világ vezető hatalmainak első emberei. Tavaly is ellátogatott Kínába például Vlagyimir Putyin mellett Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök.
Kína számára az Újdelhivel fenntartott jó viszony különösen fontos, nem szeretné, ha a két ország rendezetlen határvitája elmérgesedne. Modi és Li Ko-csiang kínai kormányfő olyan páros benyomását keltették, mint akik nyitottak egymás irányába. Az indiai kormányfő kijelentette, elkötelezettek annak érdekében, hogy új irányt szabjanak Ázsia két legnagyobb országa kapcsolatának.
MTI
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
