Az év férfi sportolójának, az olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak a mestere lett az év edzője. Decsi András győzelme a magyar sportújságírók ankétján akár papírformának is lenne nevezhető, ha nem Csipes Tamara és Milák Kristóf edzői lettek volna a férfi kardszakág vezetőjének riválisai. Az eredményhirdetés előtti másodpercek és az olimpiai döntő(k) alatti izgalmakról, és más dolgokról is kérdeztük a 44 éves szakembert.
Decsi András rövid, megfontolt válaszokat adott a sokadik faggatózó riporternek is, végig zsebre tett kézzel állva – mégsem önteltség, hanem megtiszteltetés hallatszott a hangján, sugárzott az arcáról, mennyire jólesik neki az elismerés.
Az ankét történetében először nyert vívó ebben a kategóriában. Hogyan értékeli a sikert?
Komoly kollégák, edzők, szövetségi kapitányok voltak játékban. Az, hogy engem választottak közülük, megható. Biztos, hogy egy kiemelt helyre kerül ez a trófea otthon. A legjobb tudásom és szorgalmam kellett hoznom, hogy a kardcsapatunk minél jobb eredményeket érjen el.
Védence, Szilágyi Áron is hasonló serleggel térhetett haza. Melyikük győzelme jelent önnek többet?
Ez egy fantasztikus este volt, a sport ünnepén egymás mellett állhat ennyi sikeres ember. Örülök, hogy Áron is megkapta ezt az elismerést, és annak is, hogy a tokií bronzérmes férfi kardcsapat is szerepelt a jelöltek között és a szűkített hármasban is a csapatok versenyében. Mindez annak a fantasztikus teljesítménynek köszönhető, amit Áron és csapattársai (Decsi Tamás, az edző testvére, Szatmári András és Gémesi Csanád – a szerk. megj.) nyújtottak az olimpián.
Kötöttek esetleg valamilyen fogadást is a gála előtt, hogy ki lesz a sikeresebb?
Nem, ilyesmiben nem szoktunk, ezek inkább a vívóversenyekre vonatkoznak. Én nagyon büszke vagyok őrá, szerintem neki is nagyon jólesik, hogy én lettem az év edzője.
Mennyire izgult abban a pár másodpercben, amíg kihúzták a borítékból a nevet, és nem Csipes Ferencé vagy Selmeci Attiláé, hanem az öné bukkant fel?
Én már annak is nagyon-nagyon örültem, hogy itt lehettem a három között. Természetesen az eredményhirdetést megelőző pillanatokban valóban felszökött a vérnyomásom és heves szívdobogásom volt. Nagyon büszke voltam, hogy megkaphattam ezt a díjat, olyan jelöltek mellett, akik szintén fantasztikus teljesítményt nyújtottak versenyzőikkel. Most ezt én kaptam (mutat rá sokadszor is a a 21 karátos arannyal bevont serlegre), és büszke vagyok rá.
Össze lehet hasonlítani ezt az izgalmat mondjuk az olimpiai döntő alattival? Hogyan éli meg a legnagyobb tétre menő csörtéket?
Hmmm… Nehezen. Bevallom őszintén, hogy nehezen. Bár ezt jól titkolom, hiszen azért az a szükséges, hogy a versenyző felé nyugalmat és magabiztosságot próbáljak sugározni a pást mellől. De ez idebent jó néhány esetben nem olyan könnyű. Hál Istennek többnyire sikerül leküzdenem az izgalmat, legalábbis az eredmények ezt igazolják.
Mi az edzői hitvallása?
Hivatásként tekintek a vívásra, már elég régóta foglalkozom ezzel. Édesapám, Decsi István mutatott utat, nem csak a vívókarrieremben. Amit kaptam tőle, az az, hogy inkább egy partneri viszonyra kell törekedni a vívóval. Ezt teszem én is Áronnal és a válogatottal kapcsolatban is. Sosem gondoltam úgy, hogy csak az a jó út, amit én képviselek, de a mi közegünkben ez egy működőképes dolog. Nincsenek olyan szigorú alá-, fölérendeltségi viszonyok, amik esetleg másnál előfordulnak, a mi sportágunkban sem mindenki ezt a felfogást követi. Én ebben hiszek, ebben nőttem fel, ebben is versenyeztem és edzőként is ezt próbálom képviselni és átadni.
Egy jó edző hogyan motiválja a tanítványát, mi a legfontosabb dolog, amit nyújthat számára?
Szakmailag és emberileg hitelesnek lenni a versenyző felé, enélkül nem tudunk előre lépni, nem működne a közös munka. Áronnal kapcsolatban nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a mi elképzeléseink nagyon közel vannak egymáshoz, az én edzői felfogásom az ő, saját magával szembeni elvárásaihoz. Ez a mai napig egy nagyon eredményes, harmonikus partneri kapcsolatként működik.
Vagyis ha két maximalista találkozik, az csak jól sülhet el?
Szerintem épp ez volt szükséges ahhoz, hogy hozzuk ezeket az eredményeket, mind egyéniben, mind csapatban az elmúlt évek folyamán. Nagyon fontos, hogy nem elégszünk meg apróságokkal. Persze tudunk örülni a részsikereknek is, de nyilván a fő cél mindig az, hogy a csúcson legyünk.
Ez a jövő évre vagy akár távolabbra nézve mit jelent konkrétan?
A fő cél a 2024-es párizsi olimpia lesz. Lerövidült az olimpiai ciklus, de azért lesznek Európa- és világbajnokságok. A cél, hogy a férfi kardválogatott ott legyen az olimpián, és szeretnénk érmet szerezni, mind egyéniben, mind csapatban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
