Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az általános papság és a szolgálati (vagy hierarchikus) papság – ámbár mindkettő Krisztus egyetlen papságából részesedik – nem csupán fokozatában, hanem lényegét tekintve (essentia et non gradu tantum) különbözik egymástól. A szolgálati papság szent hatalma révén formálja és vezeti a papi népet, és Krisztus személyében végzi az eucharisztikus áldozatot. A hívők pedig királyi papságuk erejével tevékenyen közreműködnek az Eucharisztia felajánlásában, és mindennapi életük, imáik és áldozataik révén gyakorolják keresztségi küldetésüket.
Ezért írhatja Pál apostol, hogy az Egyház Krisztus titokzatos teste, amelyben sok tag alkot egyetlen közösséget: „Mert miként egyetlen testben sok tagunk van, de a tagok mindegyikének nem ugyanaz a rendeltetése, úgy mi sokan egyetlen test vagyunk Krisztusban, egyénenként pedig egymásnak tagjai. Mivel pedig a nekünk juttatott kegyelem szerint különböző kegyelmi ajándékaink vannak: ha prófétálás, az történjék a hit szabálya szerint; ha szolgálat, a szolgálat végzésében; ha tanító, a tanításban; ha buzdító, a vigasztaló buzdításban; az adakozó tiszta szívvel (bőkezű egyszerűséggel); az elöljáró buzgó igyekezettel; a könyörülő pedig derűs jókedvvel” (vö. Róm 12,4–8; 1Kor 12).
A liturgiában ez az isteni rend válik láthatóvá: nem emberi előadás zajlik, hanem bekapcsolódás a mennyei liturgiába, ahol a megölt és mégis élő Bárány örökké közbenjár népéért (vö. Zsid 12,22–24; Jel 5).
Így válik teljessé a Sínai-hegynél megkezdett történet. Amit Isten egykor ígéretként mondott Izraelnek, azt Krisztusban valóra váltotta. Az Egyház az Eucharisztia ünneplésében nem egyszerűen emlékezik a megváltásra, hanem részesedik az örök Főpap egyetlen áldozatában, és általa folyamatosan elmélyül eredeti hivatásában: hogy „papi királyságként” az egész teremtett világot az Atya elé vigye a hálaadásban (Eucharisztia), dicsőítésben és közbenjárásban.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
