Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
A püspök eucharisztikus lelkiségéhez hozzátartozik, hogy mindenkor tudatosítania kell magában azt a felelősséget, amely a Szentlélek kiválasztása révén hárul rá: az egész nyáj őrzése. Az epíszkoposz az a személy, aki hivatalból tesz látogatást felügyelet céljából. A görög fogalom nem is annyira a héber pequddah, hanem a kumráni mbqr megfelelője, amely szerint ez a személy a közösség anyagi ügyeinek felügyelője, valamint a tanítás és a szellemek megkülönböztetésének adományával rendelkezik, ebben járatos elöljáró. Tény, hogy Pál búcsúbeszédében ez a tisztség még nem a mai értelemben vett hivatalként értelmezhető, viszont jelentősége éppen abban áll, hogy megadja, kitől ered a tisztségre való kiválasztás, hogyan kell gyakorolnia azt és kik fölött, pontosabban, hogy kiknek az érdekében gyakorolja. Lukács tanúsága szerint Pál a poimniov fogalmat használja, amely a juhnyáj kicsinyítőképzős alakja (vö. Lk 12,32; 1Pét 5,2–3). Tehát
Az Isten Egyháza az a közösség, „amelyet tulajdon vérén szerzett” (Lk 20,28; Zsolt 74,2): „Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.” (Zsid 9,11–12)
Ezt a teológiai tartalmat erősíti a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium dokumentuma is: „elsősorban az ő kiváló szolgálatuk által hirdeti Isten igéjét az összes nemzetnek, és szolgáltatja ki folyamatosan a hit szentségeit a hívőknek, s a püspökök atyai hivatala által (vö. 1Kor 4,15) építi be tulajdon testébe az új tagokat természetfölötti újjászületés által, végül az ő bölcsességükkel és okosságukkal irányítja és rendezi az új szövetség népét az örök boldogság felé tartó zarándokútján.
akik azt a megbízást kapták, hogy Isten kegyelmének evangéliumáról tanúskodjanak (vö. Róm 15,16; ApCsel 20,24), és ellássák a Lélek és a megigazulás dicsőséges szolgálatát (vö. 2Kor 3,8–9)” (LG, 21). Végül, szintén ebből a zsinati okmányból veszünk egy részt, noha a teljes 27. fejezet komoly elmélkedésre tart igényt: „A püspök, akit a családatya küldött háza népe kormányzására, tartsa szem előtt a jó pásztor példáját, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon (vö. Mt 20,28; Mk 10,45), és életét adja a juhokért (vö. Jn 10,11). Az emberek közül vétetvén, és körülvéve gyöngeséggel, megértő és könyörületes tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt (vö. Zsid 5,1–2). Alárendeltjeit, akiket mint igazi fiait támogat és a serény együttműködésre buzdít, hallgassa meg. Mivel lelkükről számot kell adnia Istennek (vö. Zsid 13,17), imádsággal, igehirdetéssel és a szeretet sokféle megnyilatkozásával viseljen gondot rájuk, sőt azokra is, akik nem az egy nyájból valók; tudnia kell, hogy ezeket is reá bízta az Úr. Mivel ő is, miként Pál apostol, mindenkinek adósa (vö. Róm 1,14–15), legyen kész mindenkinek hirdetni az evangéliumot, és híveit apostoli és missziós tevékenységre buzdítani.” (LG, 27)
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
