Az érpataki polgármesternek dolgozik Tomcat – ingyen

Az érpataki polgármesternek dolgozik Tomcat – ingyen

Az egykori botrányhős blogger, későbbi önkéntes bűnüldöző Polgár Tamás bírósági ügyeinek állása mellett alkalmi otthonáról, Érpatakról mesélt nekünk, ahol jogerős büntetését tölti. Tomcat azt mondja, a falu polgármestere, Orosz Mihály Zoltán őrült, de nem bolond, és elhagyná a Jobbikot.

Érpatakon, az országosan főként botrányairól ismert jobbikos Orosz Mihály Zoltán polgármester mellett dolgozik programozóként a nem kevésbé megosztó blogger, Tomcat, azaz Polgár Tamás. Ráadásul nem önszántából, az állást egy jogerős bírósági ítélet révén „nyerte el”. A Tolvajkergetők egykori vezetőjével egy budapesti kávézóban találkoztunk, ahova – nem meglepő – a bíróságról érkezett; annak a polgári pernek a tárgyalásáról, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen indított, előzetes letartóztatásának körülményei miatt. Tomcat szerint nagy eséllyel helyt adnak keresetének, de ha mégsem járna sikerrel, megy tovább Strasbourgba, ahol már nem egyszer megfordult. 

Ki kerülne ilyen ügyért előzetesbe?

Jogos volt a gázpisztolyhasználatEgy két évvel ezelőtti, nagy port felvert Tolvajkergetők-botrányban vádemelésre sem került sor. Ez volt az az eset, amikor bérleti szerződést kötöttek egy idős asszonnyal – aki ikerházrészéből a szomszédban élő, büntetett előéletű veje miatt menekült el –, majd a kibérelt ingatlanba társaival behatoló Tomcat gázpisztollyal arcon lőtte a rájuk támadó férfit. A rendőrség határozata kimondta, jogszerű bérlőkként jogos védelmi helyzetben voltak, ezért megszüntették az eljárást.

Ezen ügy mellett beszélgetőpartnerünk továbbra is számos hivatalos eljárás terheltje, tanúja, sértettje, felperese és alperese volt az utóbbi években, és jórészt az a mai napig is. Két felfüggesztett szabadságvesztése is a Kúriára vár, legutóbb pedig egy rendőrt ítélt el a Fővárosi Törvényszék, amiért Polgárék hívása után közel háromnegyed órát késlekedett egy járőr helyszínre irányításával, és ez idő alatt a Tolvajkergetők és egy általuk megtalált kerékpártolvaj között verekedés alakult ki, amiben mindkét fél súlyos sérüléseket szenvedett.

A tolvaj egyszerre volt nyugtató gyógyszerek és kábítószer hatása alatt – erősítette meg a későbbi orvosi jelentés –, a bunyóért mégis az önkéntes bűnüldözők kerültek előzetes letartóztatásba, hónapokra. Tomcat úgy véli, más terheltek több tanúvallomás alapján sem kerülnek rács mögé ilyen súlyú gyanú mellett, őket viszont „egy drogos bemondása alapján” zárták be úgy, hogy még a saját apja is számos ponton cáfolta a „sértettet”. Polgár a fogva tartása alatt elvesztette albérletét, informatikusként ügyfélkörét, és úgy döntött

„soha többet nem tesz semmit ezért az országért”.

Időközben szabadlábra került, az ügy viszont lassan halad. – Január 12-én úgy tartotta meg a bíróság az első tárgyalást, hogy arra elfelejtettek időben idézni engem, a vádlottat – újságolta Tomcat, hozzátéve, hogy a következő idézése is szabálytalanra sikerült. Ráadásul a Tolvajkergetők szerint a rendőrség és az ügyészség együtt tüntet el bizonyítékokat. – Írtak egy jelentést annak idején, hogy a tőlünk lefoglalt telefonokon és kamerákon nem volt semmilyen bizonyítékként használható kép vagy videó. Ehhez képest most visszakaptuk a telefonokat, és ezeken ott voltak a felvételek, amelyek homlokegyenest cáfolják a vádat.

Bayernek kereszt, Tomcatnek közérdekű munka

 Tomcat bíróságra szállítása még 2007 májusában  Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet  

Egy 2009-es blogbejegyzése levét épp most issza Polgár. Az írás annak apropóján született, hogy azon a nyáron cigány fiatalok megvertek és megaláztak egy lányt, akin Nagy-Magyarország-póló volt, a bántalmazást pedig videóra is vették. – Nagy közfelháborodás volt, én is merészeltem közfelháborodni, és leírni azt, amit a legtöbben gondoltak – mondta Tomcat, aki elismerte, „elég Bayer Zsoltos” lett az írás. Ennek szerinte azért van jelentősége, mert három évig egészen lassan csordogált az eljárás, mígnem megjelent a sokakat felháborító, Ki ne legyen? című Bayer-cikk, melyben a szerző leírta, „a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre”.

Hírdetés

– Ezután hirtelen komolyabban elkezdett foglalkozni az én írásommal a bíróság, heteken belül idézés és ítélet is volt – tárta szét karjait mosolyogva Polgár Tamás, felidézve, Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben magyarázta, miért lehetett őt elítélni, míg Bayer ellen a vádemelésnek sincs helye.

Mint mondja, a számos jogvédő szervezet szerint a romák kiirtására uszító írásának lényege valójában az volt, hogy „az országban lófráló cigány galeriket meg kell állítani, és addig kell verni őket, amíg ezt a fajta »kultúrát« elfelejtik”, avagy elhagyják az országot – ellenkező esetben továbbra is ők fogják terrorizálni a környezetüket. Ez a magyarázat is kemény vélemény, de míg Bayer hasonlók megfogalmazása ellenére is lovagkeresztet kapott, Tomcat első fokon 1 év 6 hónapot felfüggesztve. Igaz, büntetett előéletére is tekintettel, mivel korábban lehülyézett egy rendőrt, így becsületsértésért már megrovásban részesült. A másodfok visszavette a szabadságvesztést 300 óra közérdekű munkára, ami ennél a büntetési nemnél a plafon. – Nem emlékszem, hogy bármelyik általunk elkapott tolvaj ennyit kapott volna – vetette össze az elítélt.

Orosz Mihály Zoltán nem bolond, csak őrült

Büntetés gyanánt Polgár Tamás eleinte időseknek tartott internetklubot, de később egy barátja javaslatára elment Érpatakra, megkérdezte a polgármestert, van-e szüksége egy informatikusra ingyen. Volt, így átjelentkezett oda, azóta a közérdekű munka letöltéseként a helyi infrastruktúra építésében vesz részt, továbbá egy mobilos alkalmazást fejleszt, amivel az önkormányzat és a lakosok tehetnek közzé apróhirdetéseket.

Sikerült elérni azt, hogy cigányozás miatt a fasisztaként beállított Orosz Mihály Zoltán polgármesternek, a „faluführernek” dolgozom

– nevetett Tomcat – így most Érpatak épült-szépült a jóvoltomból.

– Érpatak egy jelenség, egy szociotrip. Móricz Zsigmond is gyűjtött ott anyagot az írásaihoz, ennek megfelelően mindenki bolond. Érpatak bolond falu, de a polgármester nem bolond, ő csak őrült. Oroszban egy nagyon bátor, tisztességes és felkészült embert ismertem meg – mondta Tomcat, hozzátéve, Orosz a helyi uzsorásoknak is nekiment, ami miatt egy banda úgy megverte a saját háza udvarán, hogy majdnem megvakult. Ők egyébként már börtönben vannak.

Polgár kiemelte, az „érapatki modell” keretében a polgármester olyan egyszerű lépéseket tett, mint például felszerelte a mezőőrséget kamerákkal, és rövidesen vissza is szorult a egyebek közt a fatolvajlás. – A modell egyik gerince egyébként, hogy létrehoztak egy közhasznú egyesületet, ez vásárolt csomó értéktelen helyi telket, amin mondjuk összedőlt a ház. Ezeken közmunkások által művelt konyhakerteket hoztak létre, és egyben nagyon olcsón szállást is biztosítanak a közmunkásoknak. Ennek köszönhető az a hatalmas eredmény, hogy miközben a falu elsöprő többsége nyugdíjas, a fiatalok elmentek, Érpatak mégis él – mondja Polgár.

 Érpataki életkép Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet  

Orosz fontolgatja, hogy elhagyja a Jobbikot

Mikor közbevetjük, hogy Orosz Mihály Zoltán munkáját a falun belül és az országos politikában is sokan bírálják, és szélsőjobboldalon is vannak konfliktusai, Tomcat bólogat. – Igen, ő már nyíltan fontolgatja azt, hogy otthagyja a Jobbikot, mert amit a párt hatalomvadászat gyanánt művel, az számára vállalhatatlan. Ide tartozik a Toroczkai-féle ásotthalmi rendelet is a mecsetépítés megtiltásáról. Helyi szinten a környékbeli újgazdag önkormányzati képviselők fúrják, támadják őt, akik polgármesterek akarnak lenni. Van egy nő a képviselő-testületben, aki például azt gondolja, jogosult törvényeket hozni, és szokott is közzétenni saját törvényeket – sorolja a blogger.

 Orosz Mihály Zoltán   Fotó: Balázs Attila / MTI  

Nemrég időközi választást írtak ki Érpatakon, ennek az volt az oka, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát. – Végül azért nem került rá sor, mert az okosok rájöttek, ha választás lesz, lehet, hogy őket nem választják meg újra, ezért elszaladtak a Kúriára, és megtámadták az általuk megszavazott feloszlató határozatot. De amíg úgy volt, hogy lesz választás, szórólapozással próbálták lejáratni Oroszt, aki minden esetben szórólappal válaszolt. Volt, hogy napjában több ilyen szórólapváltás is volt. Egyszer még vitára is kihívták, de a kihívó végül nem ment el – mosolygott a blogger.

– Van az egész falunak egy feudális, XIX. századi hangulata, amit a liberális városi nem ért. A közmunkás úgy beszél az önkormányzati hivatalnokokkal, mint jobbágy a földesúrral, de nem azért, mert meg vannak félemlítve, hanem azért, mert megragadtak a múltban, és így fejezik ki a tiszteletüket – foglalta össze „alkalmi állandó lakóhelye” atmoszféráját Polgár Tamás.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »