Fájdalmasan ismerős képsorok. Fiatal, életerős férfiak tucatjai üldögélnek az út szélén, mellettük egy ember bilincsben, felettük két-három tanácstalan rendőr, körülöttük szájtáti bámészkodók. Csallóköztől Ungvidékig szinte naponta megismétlődik a jelenetsor. A migránsáradat 2015 után, újra Európa kapuin dörömböl.
Mostanra legalább annyit sikerült elérnünk, hogy a háború elől menekülő szírek százezreinek legendája helyett nagyjából mindenki számára nyilvánvaló, ezek az emberek legfeljebb saját anyagi gondjaik elől szöknek meg. Európában nem a biztonságot, csak a biztos anyagi hátteret keresik. Pár éve még összeurópai megvetés sújtotta Magyarországot az „álproblémára” adott határozott válasz, a határkerítés miatt, mára legalább abban európai konszenzus van, hogy kezdeni kell valamit a helyzettel. De mit?
A Wilkommenskultur bornírt ostobasága és nyilvánvaló kudarca sem tántorította el a jólétbe teljesen belehülyült, társadalmi immunrendszerétől fáradtságos munkával megszabadított nyugat-európai országokat attól, hogy megint ne a ló rossz oldalánál próbálkozzanak.
Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, kordában tartani legfeljebb csak úgy lehet a migrációt, ha Európa határainál megállítjuk, most mégis egy újracsomagolt bevándorlási kvótában látják a megoldást. Az eredmény? Például az, hogy a német állam teljesen elveszítette irányítását az aktuális migrációs hullám fölött! Ezt nem Orbán Viktor vagy valamelyik kormánypárti magyar publicista mondja. Németország legnagyobb pártjának, a kereszténydemokrata-keresztényszocialista frakciónak a vezetőjét idéztük.
Mindeközben Nyugat-Európa – immár a napnál is világosabb – képtelen integrálni a százezrével érkező gazdasági bevándorlókat
(ez megint nem a Karmelitából származó idézet, hanem az egyik német tartományi kormányfőé). Ehhez képest Szlovákiában egyszerű kampánytémává silányult a kérdés, de arra azért mindenképp jó volt, hogy lássuk, végződjön bárhogy a választás, épkézláb kormánya (és a válságra adható épkézláb válasza) úgy sem lesz Szlovákiának. Mindegy, hogy Ficóék olcsó, rossz értelemben populista megoldásával vagy a liberális-jobbközép tétova „jóemberkedésével” felvértezve nézünk-e szembe az áradattal, az így is, úgy is elönti az országot.
Ez, amit most látunk, ugyanis csak a kezdet! Ötszáz, „épp a legjobb időben” érkező katona talán segíthet ideig-óráig védeni a határt, ezzel párhuzamosan meg halálra idegesíteni a munka vagy a család miatt ingázni kénytelen állampolgárokat.
Csakhogy vegyük már észre, ha ennyire látványosan kudarcot vallunk százezernyi illegális bevándorlóval, fogalmunk sincs, mihez kezdünk, ha valóban átszakadnak a gátak a Közel-Keleten, Észak-Afrikában vagy a Száhel övezetben.
Ma, legalábbis itt Közép-Európában, viszonylagos nyugalomban és kényelemben filozofálgathatunk befogadásról meg keresztény erkölcsről, egészen addig, amíg az illegális bevándorlás meg nem mutatja nekünk, mi a valódi integráció.
A társadalom szövetének felfeslése, a szociális és nyugdíjrendszer összeomlása, az erőszak integrálódása hétköznapjainkba.
Tévedés ne essék, efelé megyünk! Bár a számok, éves összehasonlításban, már verik a 2015-ös nagy áradat statisztikáit, ez még így sem a vége! A nagyságrend még mindig „csak” százezres, a moralizálás és filozofálás luxusa még mindig a miénk. A kérdés azonban nem úgy szól, kicsavarják-e azt a kezünkből, hanem úgy, mikor!
Megjelent a Magyar7 hetilap 37. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
