Az EP-elnökválasztás is jól sikerült: a "vírusként terjedő nacionalizmust" ostorozta a baloldali gazember

Az EP-elnökválasztás is jól sikerült: a "vírusként terjedő nacionalizmust" ostorozta a baloldali gazember

David-Maria Sassoli az Európai Parlament új elnöke. Az uniós testület 345 fős többsége szavazott az olasz baloldali politikusra. Rajta kívül a zöld Ska Keller, a szélsőbaloldali Sira Rego és a jobboldali Jan Zahradil indult el a tisztségért.

Sassoli elmondta: nagyon fontos ez a pillanat a számára. Sassoli köszönetet mondott Antonio Tajani távozó elnöknek, amiért "lelkesen" vezette az intézményt. Az új elnök üdvözölte a női képviselőket, akik az összes képviselőt 40%-át teszik ki. Hozzátette: még több nőt szeretnének az Európai Parlamentbe. Senki sem lehet elégedett azzal, hogy a meglévő eredményeket továbbvisszük. "Mi, európaiak büszkék vagyunk arra, hogy különbözőek vagyunk" – jelentette ki.

Hírdetés

Felszólalása további részében kiállt a "nemi egyenjogúság" mellett, hangsúlyozta, hogy küzdeni kell a klímaváltozás ellen, és ostorozta a "vírusként terjedő nacionalizmust".

Sassoli 1956-ban született Firenzében. A hetvenes évektől kezdve újságíróként dolgozott, majd tévés riporterként műsorvezetőként helyezkedett el. 2009-ben lépett politikai pályára, a baloldali Demokrata Párt színeiben indult az EP-választáson. 2012-ben indult a Demokrata Párt római polgármesteri előválasztásán, ekkor második helyen végzett. 2014-ben az EP alelnökévé választották.

(Mandiner nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »