Szeretnénk bemutatni, határon innen és túl, közösségi hitéletünk legfontosabb tereit. A templomot, ahová olvasóink járnak, amit a magukénak éreznek, és amelyben nem csak egy épületet látnak, hanem találkozási helyet Istennel és egymással. Ezzel a szándékkal indított pályázatunk egy újabb pályaművét adjuk most közre. A pécs-hirdi Szentháromság-templomról Tömör Balázs írt nekünk.
Keresztény életem során számos szentmise, közös egyházközségi esemény alkalmával tapasztalhattam meg az Isten jelenlétét és mérhetetlen szeretetét a hirdi templomban. Ezekhez fontos, a saját hitéletemmel kapcsolatos események kapcsolódnak: istenélmények. Isten jelenlétét már gyermekkorom óra érzem. Kis ministránsként lenyűgözött a templom nagysága, a liturgikus tér, az orgona különböző hangjai, s az idős hívőkre való rátekintés és odafigyelés jellemzett. Gyermekként, később kamaszként, majd fiatal felnőttként átélni sok-sok egyházi év liturgiáját a ministránsszolgálatban, s megérteni és tettekre váltani az evangélium üzenetét – úgy gondolom, ez olyan misztérium, amit nehezen lehet szavakban kifejezni.
Hajnali roráté szentmisék, karácsonyi misztériumjátékok, vízkereszt, nagyböjti időszak, a húsvéti szent három nap, úrnapi körmenetek, pünkösd, Szentháromság-napi búcsúi szentmisék: csak néhány példa az egyházi év gazdagságából. Ministránsként e liturgiákhoz kapcsolódóan sokszor éreztem a templomban Isten közelségét és békéjét. Mindig megindító élmény látni a főoltárképen a Szentháromságot, és így imádkozni akár a pápai, akár a magyar himnuszt. Az év végi hálaadáskor is megrendítő istenélmény rátekinteni a főoltárképre, amikor a miséző pap elkezdi a hálaadás imádságát: „Néhány szempillantás múlva ismét vége lesz egy esztendőnek.” Ilyenkor sokszor eszembe jutottak azok az egyházközségi hívő emberek, akik abban az évben hunytak el; voltak köztük családtagok, közeli hozzátartozók is.
A hirdi templom mindig is a hitem alma matere marad, mert a szentségek által itt kerülhettem még közelebbi kapcsolatba a mindenható Istennel. Itt kereszteltek röviddel a születésem után, itt járulhattam először szentáldozáshoz, s később a bérmálás szentségében is itt részesültem. Itt volt az esküvőnk a feleségemmel nászmise keretében, Isten szent színe előtt fogadtunk örök hűséget egymásnak, ami nagyon ritka eseménynek számít az egyházközség életében. Nem utolsósorban ebben a templomban végezhettem az első igeliturgiámat húsvéthétfőn, amit húsvétvasárnap hirdetett ki a plébános atya a hívők közössége számára – megtapsoltak. Csak amiatt volt bennem szomorú érzés, hogy édesapám ezt már nem élhette meg, ő az égi hazából figyel rám.
Számomra az első igeliturgia végzése olyan emlék, amelyet mindig a szívemben őrzök. Abban a templomban, ahol felnőttem, és ahol ministránsként szolgálok, most Krisztust nyújtom a híveknek a kenyér színe alatt, a felszentelt pap távollétében – ahogyan ez az igeliturgia elején el is hangzik. Végtelen hála és soha el nem múló köszönet ezért a mindenható Istennek.
Sajnos a templom műszaki állapotával kapcsolatban folyamatos problémák merültek fel az évek során. A 2000-es évek elején statikai megerősítés vált szükségessé, és a templom teljesen új tetőszerkezetet kapott. Igazi próbatételt jelentett, amikor 2019-ben a templomot a rossz műszaki állapota miatt életveszélyessé nyilvánították, és be kellett zárni. Ezután megérkezett a koronavírus első hulláma, ami egy következő megpróbáltatás volt az egyházközség számára. 2021-ben aztán megkezdődtek a felmérési munkák és a gondolkodás azon, hogyan lehet elérni, hogy a közvetlen életveszély elháruljon, és a templomot újra ki lehessen nyitni a közösség számára. A nyitás végül is tavaly nyár elején történhetett meg. A gondok azonban ezzel nem értek véget. További munkálatok elvégzése szükséges ahhoz, hogy ne kerüljön sor a templom újbóli bezárására.
Magyar Kurír
Az írás nyomtatásban az Új Ember 2023. március 5-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
