Az Emirátusok két pilótája veszette életét során Jemenben

Az Emirátusok két pilótája meghalt, miután az ország vadászgépei közül az egyiket, mely a Szaúd-Arábia által vezetett Jemen elleni agresszióban részt vett, lezuhant az elszegényedett ország felett, írja a Press TV.

A Szaúd-Arábia által vezetett koalíció hétfőn kiadott egy közleményt az Egyesült Arab Emirátusok fegyveres erőinek bejelentését követően, miszerint korábban a nap folyamán elvesztették a kapcsolatot az egyik harci repülőgépükkel és azóta sem tudták lokalizálni.

„A fegyveres erők legfelső parancsnoksága ma bejelentette, hogy egy a Szaúd-Arábia által vezetett koalícióban részt vevő sugárhajtású vadászgép…eltűnt Jemenben”,-  adta hírül egy nyilatkozatában a hivatalos WAM hírügynökség további részletek közlése nélkül.

A CNN arab nyelvű csatornája arról tudósított, hogy a vadászgép technikai hiba miatt zuhant le.

Eközben az al-Masdar Online idézett egy jemeni tisztviselőt, aki azt nyilatkozta, a vadászgép légicsapások folytatása közben zuhant le technikai hiba miatt Ádenben. A repülő állítólag egy hegynek csapódott, majd egy lakóházra zuhant, és ennek következtében egy gyermek életét veszette.

A szaúdi agresszió tavaly márciusi kezdete óta számos szaúdi és koalíciós repülőgép zuhant le Jemenben többek közt az ország hadserege és a szövetséges népi erők által.

A jemeni erők 2015 májusában lelőttek egy marokkói F-16-os vadászgépet. Decemberben pedig egy bahreini F-16-os zuhant le a szaúd-arábiai oldalon a Jemen északi határához közeli szaúdi Jizan tartományban, miután műszaki probléma lépett fel.

A jemeni hadsereg katonái és a szövetséges húszi Ansarullah Mozgalom harcosai számos szaúdi drónt is lelőttek.

Idén március 5-én egy szaúdi kém drón lezuhant, miközben az ország déli Ibb tartománya felett repült át.

Február 27-én a jemeni katonáknak és a szövetséges erőknek sikerült lelőniük az Emirátusok egyik drónját, mely a Szanaától 550 km-re, délkeletre fekvő Azan város felett repült. A lezuhant drón állítólag kémtevékenységet végzett a területen.

 A jemeni hadsereg erői és a szövetséges népi harcosok február 3-án lelőttek egy szaúdi kémrepülőgépet is az északnyugati Hajjah tartomány Harad nevű kerülete felett. Néhány nappal korábban jemeni katonák föld-levegő rakétával lőttek le egy másik szaúdi kémdrónt Jemen északnyugati Szaada tartományban.

A Szaúd-Arábia által indított háború kezdete óta legalább 8.400 jemeni vesztette életét, köztük 2236 gyermek és legalább 16.015 ember sebesült meg, de a földdel tették egyenlővé az elszegényedett ország szociális és más létesítményeit, mint a kórházakat, iskolákat, gyárakat és elpusztították a civil infrastruktúra jelentős részét.

A Jemeni Civil Szövetség (Yemeni Civilian Association) januárban közzétett jelentéséből derül ki, hogy a halálos áldozatok és a sebesültek nagy száma mellett milyen szörnyű pusztítást végzett a Szaúd-Arábia vezette koalíció az országban:

A támadásokban megsemmisült vagy jelentősen megrongálódott:

–  körülbelül 345.722 lakóház

– 39 egyetem

– 262 kórház

Hírdetés

– 16 média iroda

– 615 mecset

– 810 iskola és oktatási központ

– 530 híd és út

– 140 erőmű

– 167 távközlési központ

– 14 repülőtér

– 10 tengeri kikötő

Mintegy 4.000 iskola kényszerült arra a szüntelen támadások miatt, hogy bezárja kapuit.

A szaúdi légicsapásokban megrongálódott szintén:

 – 1113 kormányzati épület

– 191 gyár

– 59 világörökségi helyszín

– 41 stadion

– 124 csirkefarm

– 547 élelmiszerbolt

-421 üzemanyag-szállító tartályhajó

A jelentést a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) figyelmeztetése nyomán adták ki. A segélyszervezet a kórházak elleni szaúdi légicsapások közepette az ápoltak szörnyű helyzetére hívta fel a figyelmet.

Robert Mardini, az ICRC Közel-és Közép-Keleti műveleti vezetőjének elmondása szerint a Jemenben lévő helyzet a világ „elfelejtett konfliktusai” közül az egyikké válik.

Január elején Monica Arpagaus, az ICRC leköszönő egészségügyi koordinátora Jemenben arra figyelmeztetett, hogy a kórházak már nem biztonságosak az országban.

“Olyan eseteink vannak, amikor a kórházakat célozzák a pácienseket megsebesítve és a személyzetet megölve”, mondta Arpagaus.

“A gyógyszerek és az orvosi ellátás eljuttatása akadályozva van olyan frontvonalakon belül lévő kórházakba, amelyeknek reménytelenül szükségük lenne ezekre az ellátásokra”, – tette hozzá.

Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews.vcp.ir)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »