Négy évvel azelőtt, hogy az Argentínában bujkáló Adolf Eichmannt a Moszad elrabolta, majd Izraelben egy bosszútárgyaláson elítélték és kivégezték, a korábbi nagyhatalmú vezető sokórás interjút adott Willem Sassen holland nemzetiszocialista újságírónak, aki ugyancsak Argentínában talált menedékre a háború után.
A magnófelvételeken hallhatók az Eichmann-nak tulajdonított kijelentések, amelyeket az ügyészek fölolvastak a tárgyaláson; nevezetesen hogy nem tanúsít megbánást, csupán azt sajnálja, hogy nem öltek meg még több zsidót. Ezeket a jeruzsálemi tárgyaláson Eichmann tagadta.
Sassen annak idején azt ajánlotta Eichmann-nak, hogy megírja élettörténetét; ehhez hat hónap alatt mintegy 70 órányi beszédanyagot rögzítettek.
Yariv Mozer, a film producere nyilatkozta az izraeli 12. tévécsatornának, hogy amikor a környéken élő németek meghallották az interjú hírét, egyre többen jöttek el az újságíró lakására. Sassen gondosan leírta a fölvett szöveget, és javításra átadta Eichmann-nak, aki kézírásos jegyzetekkel látta el azt.
Eichmann tisztában volt a felvétel jelentőségével, és arra utasította Sassent, hogy annak tartalmát kizárólag kutatás céljára használhatja föl, és csupán halálát követően teheti közzé.
Miután azonban a Moszad elfogta és Izraelbe szállította Eichmannt, a pénzéhes Sassen eladta a sztorit a Life magazinnak. A lap 1960. november 28-i számában cikk jelent meg „Én szállítottam őket a vágóhídra” (“I transported them to the butcher”) címmel és Adolf Eichmann aláírással.
Hetekkel azelőtt, hogy az Eichmann-per megkezdődött, a Life-ban megjelent cikk egy példányát megküldték az izraeli rendőrségnek, ahol mindmáig őrzik. A hat hónapos tárgyalások alatt 700 oldal érkezett az izraeli ügyészekhez, akik használták a gépelt szöveget, de csak az Eichmann által „javított” oldalakat vették figyelembe. Az mindenesetre mindmáig nem tisztázott, ki küldte a magazint vagy a kéziratot az izraeli hatóságoknak.
Gideon Hausner, a zsidó állam legfőbb ügyésze és a tárgyalás főügyésze szembesítette a vádlottat az anyagokkal, amikor az arra hivatkozott, hogy csupán apró fogaskerék volt a gépezetben, továbbá Eichmann elutasította az átiratot, valamint az idézeteket a Life cikkéből – mondván, hogy az ügyészségnek eredeti felvételeket kellene meghallgatnia, ami azonban nem volt az ügyészek birtokában. Azt mondta, az újság a szövegösszefüggést nem vette figyelembe, és úgy idézte szavait.
Sassner először titkos helyen ásta el a szalagokat, majd azokat eljuttatta az Eichmann-családhoz, s ezek végül a koblenzi Nationalarchiv birtokába kerültek.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
