Az első tükörreflexes fényképezőgép ipolysági megalkotója

Az első tükörreflexes fényképezőgép ipolysági megalkotója

A világ első tükörreflexes fényképezőgépét 1943-ban szabadalmaztatták. A technikai eszköz létrehozója Dulovits Jenő matematikus, fotográfus és feltaláló Hont vármegye székhelyén, Ipolyságon született.

Dulovits Jenő Sándor 1903. június 22-én született. A 26 éves édesapa, Dulovits Miksa ügyvédi írnokként dolgozott, édesanyja Prausz Mária háztartásbeli volt. A magyar fototechnika történet egyik legjelentősebb egyénisége magát a fény szerelmesének nevezte. S tán nem meglepő, hogy a későbbi tudós abban az évben született, amikor elkészült a megyeszékhely közvilágítása.

Mint a fotográfus születésének századik évfordulóján kiadott Fejér Zoltán által írt A fény szerelmese című monográfiában olvasható: „Dulovits kiskorában megismerkedett a fényképezéssel. Közeli családtagja, ismerőse tanította fényképezni, már elemista korában. Ennek köszönhető, hogy már 1926 óta állandóan jelennek meg képei a hazai és külföldi lapokban.”

Mint ahogy a Magyarság című lap 1936 február 9-i számában közölt Dulovits-interjúból kiderül, nyolcéves korától fényképez. Az első gépét maga készítette el.

Ez is mutatja, hogy autodidakta módon sajátította el a fotográfiai rejtelmeket.

A tanulmányait szülővárosában kezdte, az elemi elvégzése után 1913-ban a család felköltözött a fővárosba. Ezt részben Jenő egészségi állapota is indokolta, súlyos cukorbajt állapítottak meg nála.

Matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett 1924-ben. Dulovits Jenő elsősorban tanárnak tartotta magát, ezt a pályát választotta, ez volt fő foglalkozása két évtizeden keresztül. Budapesti polgári iskolákban tanított. A tanítás mellett megmaradt  a fotózásnál, a harmincas évek elején már magyarországi és nemzetközi fotókiállításokon vesznek részt az alkotásai.

Hírdetés

A DUTÓ és a DUFLEX

A fotózás mellett a fényképezés műszaki oldalával is folyamatosan kísérletezik. Műszaki ismereteire támaszkodva próbált összetett lencserendszert megalkotni. Az első saját készítésű objektívet  1927-ben állítja össze. Folyamatosan kísérletezett. Az évek során több mint két tucatnyi szabadalmat nyújtott be. Ezek jelentős része az objektívekkel, az optikai rendszerekkel, előtétlencsékkel foglalkozott. Cél a fotográfus számára a legideálisabb fényképezőgép megalkotása volt.

A DUTÓ lágyító előtétlencsés fényképezőgépet 1931. augusztus 7-én jegyeztette be a szabadalmi hivatal, a DUFLEX fényképezőgépet pedig 1943. augusztus 23-án.

A Gramma Optikai Művek kezdik el gyártani a fényképezőgéptestbe beépített pentarizmával ellátott fényképezőgépeket. Sajnos a második világháború idején nem sok ilyen új technikájú gépet gyártottak le. Hamarosan, vélhetően a szovjetek nyomására leállították a gyártását. S majdan Japánban kezdték el újra gyártani

Dulovits igen sokoldalú ember volt, a fényképezés mellett filmezéssel is foglalkozott. Az 1943-ban bemutatott Kádár Kata című magyar film operatőreként is jegyzik.

Mindvégig megmaradt a fotózásnál. Tájképek, városképek, csendéletek, portrék, életképek jelennek meg a portfóliójában. Szülővárosa sem feledkezett el róla. Születésének századik évfordulójához igazítva rendezték meg a fotográfiáit felvonultató tárlatot a Simonyi Lajos Galériában. Akkor a két világháború között készült fotóit csodálhatták meg a galéria látogatói. Lágy fények, finom vonalak és lágy ívek fémjelzik az alkotásait.

Számos szaklapban publikált, illetve szakkönyvek szerzőjeként is ismert. 1972. július 24-én hunyt el Budapesten.

Felhasznál szakirodalom:
Fejér Zoltán: A fény szerelmese

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »