Nehéz lenne ehhez bármit is hozzáfűzni. Amit érdemes volt egyáltalán, azt Gajdics Ottó megtette lapunkban, a Magyar Időkben.
Talán annyit érdemes mégis megjegyezni, hogy Bereményi Géza valóban élő klasszikus, és ezt senki nem veheti el tőle, még ő saját maga sem, a beszari, megfelelési kényszeres, segghülye nyilatkozatával sem.
Annak ellenére marad élő klasszikus és zseniális író-költő, hogy láttam a fényképét. Egy alkoholista vén fasznak tűnik rajta.
Azt hallom, én vagyok a mostani rendszer kedvence
„Most szerencsére fegyverek nem dörögnek, de a kultúrharcot meghirdették, aminek egyik önjelölt élharcosa önt is a balliberális kulturális diktatúra elnyomottjaként emlegette. Erről mit gondol?
Tegnap futottam össze egy járókelővel, aki megállított azzal, hogy azt olvasta rólam a sajtóban, én vagyok a mostani rendszer kedvence. Ennyit a kultúrharcól.
Nem érzi úgy, hogy meg kellene szólalnia, amikor harci zászlóra tűzik a nevét?
De hát, aki ezt állította, az szemlátomást egy nagyon hülye ember. Láttam a fényképét. Mit cáfoljak rajta?
Tóth Vera énekesnő például kikérte magának egy hasonló cikk után, hogy az ő nevét használják ilyesmihez. Tényleg a balliberális kulturális diktatúra elnyomottjának érzi magát?
Ebben is van némi igazság, de a másik oldalnak is legalább annyira az elnyomottja vagyok. Nem tudok rendesen kibontakozni, mindig korlátozni próbálnak. (nevet) De már ehhez is hozzászoktam.
Miben érzi magát korlátozva?
Például a személyiségemet korlátozzák azzal, hogy mindenféle hülyeséget állítanak rólam. Egy biztos, az írásban nem gátolnak. Az íróasztalnál ülve teljesen szabad vagyok, a többi meg nem is érdekes.”
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
