Az elmúlt három évben tizenhatszor akadályozta meg az NVB a népszavazást a nyugdíjrendszerről

Az elmúlt három évben tizenhatszor akadályozta meg az NVB a népszavazást a nyugdíjrendszerről

Beszámoltunk arról, hogy a Jobbik támogatásáról biztosította a Nyugdíjas Parlament népszavazási kezdeményezéseit, sőt, két saját témával is kibővítenék a kérdéseket. 

A párt két korábbi szociális tárgyú javaslatáról lenne szó: 

  • a szülők támogatására fordítható jövedelemadó-visszatérítés, 
  • és a férfiak negyven ledolgozott év utáni nyugdíjba vonulási lehetősége.
  • A Jobbik korábban már próbálkozott azzal a javaslatával, mely értelmében minden magyar munkavállaló számára lehetővé tennék, hogy befizetett személyi jövedelemadója (szja) 10 százaléka felett úgy rendelkezhessen, hogy azt egyenesen szüleinek utalják ki – azonban a kormánypárti többség lesöpörte azt az asztalról. A „Férfi 40” jobbikos programcsomag pedig már a 2014-2018-as parlamenti ciklusban is a parlament előtt volt, így azt, hogy a férfiak ne dolgozzanak a halálukig, a Fidesz-KDNP már lassan félévtizede akadályozza. 

    Z. Kárpát Dániel: Mi ezt követeljük!

    „Az élelmiszerárak robbanása folyamatos, bizonyos árucikkek 20-30 százalékos dráguláson mentek keresztül, a nyugdíjak és a szociális ellátások pedig nem képesek tartani a lépést a brutális mértékű inflációval. Mindezt tetézi az extrém módon, tudatosan gyengített forint, ami tovább emeli az árakat.

    Ebben a helyzetben különösen fontos a generációk közötti szolidaritás, éppen ezért minden magyar munkavállaló számára lehetővé tennénk, hogy befizetett személyi jövedelemadója (szja) 10 százaléka felett úgy rendelkezhessen, hogy azt egyenesen szüleinek utalják ki. Ez a demográfusok által is támogatott lépés valódi családvédő intézkedés lenne, ami nem újdonság egy jobboldali párttól”közölte a Jobbik politikusa népszavazási kezdeményezésükkel kapcsolatban.  

    Ugyanakkor nem olyan könnyű elérni egy népszavazást nyugdíjtémában, legalábbis a Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály már évek óta küzd a Nemzeti Választási Bizottsággal (NVB). A testület a legkülönfélébb indokokkal akadályozta eddig a hitelesítést, hogy egyáltalán elkezdődhessen az aláírásgyűjtés. Visszatérő szempont volt, hogy a Bizottság szerint a választópolgárok nem értenék meg a Karácsony Mihály által magánszemélyként feltett kérdést. 

  • „Akarja-e Ön, hogy az állami nyugdíjrendszer ellátásában részesült személy, a tárgyévet követő évben esedékes tizenharmadik havi nyugdíjának terhére, annak mértékéig, előleget vehessen fel?” – 2022. november 18. – még nincs döntés
  • „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a „2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról” szóló törvényt, hogy az kiterjedjen a központi költségvetésekben önálló fejezetként szereplő Nyugdíjbiztosítási Alapra is, úgy, mint „Autonóm államigazgatási szerv”?” – 2022. november 18. – még nincs döntés
  • „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a „Magyarország gazdasági stabilitásáról” (2011. évi CXCIV.) szóló törvény „A nyugdíjrendszer alapvető szabályai” fejezetét, hogy abban, mint ahogy az Alaptörvényben (XIX. cikk (4) bekezdés) meghatározott társadalmi szolidaritási elve, mint ahogy az Alkotmánybíróság 3238/2017 (X.10) határozatában rögzített szolidaritás elve, szerepeljen, mint követendő jogelv?” – 2022. szeptember 26. ezt az NVB november 22-én már el is utasította
  • „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az év elején esedékes nyugdíjemelés szabályait, hogy – a jelen kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazást követő évtől – az emelés megállapításának mértékénél egyenlő arányban vegyék figyelembe a költségvetési törvényben előre jelzett fogyasztói árindex és a bruttó bér- és keresettömeg nagyságát?” – 2020. január 22.
  • Hírdetés

  • „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés – az idős emberek jogainak egységes szemléletű, átfogó, teljeskörű és hatékonyabb védelme érdekében – létrehozza az Idősek Jogainak Biztosa intézményét?” – 2020. január 22.
  • „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az év elején esedékes nyugdíjemelés szabályait, hogy csökkenjenek: a nemek, a lakóhely, valamint a nyugdíjba vonulás időpontja szerint is meglévő öregségi nyugellátások közötti különbségek, így a jelen kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazást követő három évben az öregségi nyugdíjemelés valamennyi jogosult részére azonos összegű legyen?” – 2020. január 22.
  • „Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 43/A.§.(1) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy az öregségi nyugdíj összegének megállapításánál az egészségügyi dolgozók mellett, valamennyi munkavállalónál kiegészítő szolgálati időként vegyék figyelembe a heti negyven órát meghaladó, önként vállalt többlet munkavégzést?” – 2020. január 22.
  • „Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62.§ (3) (4) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy; Amennyiben a fogyasztói árak növekedésének negyedévi tényadata legalább egy százalékponttal meghaladja a törvényben rögzített éves előrejelzés mértékét, akkor a soron következő negyedévtől a különbözettel azonos mértékű kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani?” – 2020. július 23.
  • „Akarja-e Ön, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülése esetén járó kiegészítő nyugdíjemelés összegét az elhunyt személy örökösei az elhalálozás évében január elsejére visszamenőleges hatállyal a folyósított nyugdíj utolsó napjáig számítva megkapják?” – 2020. szeptember 23.
  • „Akarja-e, hogy az időskori létbiztonság érdekében a Nyugdíjbiztosítási Alap ismételten önálló pénzügyi alapként, továbbá a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács munkavállalói és munkáltatói oldala, valamint az Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület delegáltjaiból álló testület ellenőrzése alatt működjön?” – 2019. augusztus 14.
  • „Akarja-e, hogy az időskori megélhetés biztosítása és a társadalmi szolidaritás érvényesülésének elősegítése érdekében „a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról” szóló törvényben felsorolt kedvezményezettek köre egészüljön ki „a rendelkezésre jogosult nyugdíjas szülei” lehetőségével?” – 2019. augusztus 14.
  • „Akarja-e, hogy az idős emberek közösségi jogai érvényesülésének támogatása érdekében, „a társasági adóról és osztalékról” szóló törvény „kedvezményezett célnak minősülő” pontja a „nyugdíjasok érdekében tevékenykedő egyesületek működési támogatása” céljával egészüljön ki?” – 2019. augusztus 14.
  • „Akarja-e, hogy a társadalmi szolidaritás érvényesülésének elősegítése érdekében a jelenleg hatályos „társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben” szereplő előírások úgy módosuljanak, hogy a.) 372.000 és 420.000 közötti átlagkeresetrész 10 százalékát, b.) 421.000 forint feletti átlagkeresetrész 5 százalékát kell az öregségi nyugdíj megállapításakor figyelembe venni?” – 2019. augusztus 14.
  • „Akarja-e, hogy az állami illetve az önkormányzati fenntartású idősotthonokban lakók havi terítési díjának az évenkénti emelkedése ne haladhassa meg az év eleji százalékos nyugdíjemelés mértékét?” – 2019. június 3.
  • „Akarja-e, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapból főellátásként folyósított havi legkisebb öregségi nyugdíj és a havi legmagasabb öregségi nyugdíj között a különbség harminckilencszeresnél nagyobb ne lehessen?” – 2019. június 3.
  • „Akarja-e, hogy a munkavállaló heti negyven óra munkaidőn túli foglalkoztatása esetén a túlmunkában eltöltött időt a nyugdíjszámítás szempontjából kiegészítő szolgálati időként kelljen figyelembe venni?” – 2019. június 3.
  • „Akarja-e, hogy az idősek sérelmére megvalósított bűncselekmények elkövetőinél súlyosbító körülményként vegyék figyelembe a sértett idős emberek korát?” – 2019. június 3.
  • „Akarja-e, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapból folyósított nyugdíjak év eleji megemelése úgy történjen, hogy az átlag alatti nyugellátásban részesülők százalékosan magasabb, ugyanakkor az átlag feletti nyugellátásban részesülők százalékosan alacsonyabb nyugdíjemelésben részesüljenek?” – 2019. június 3.

  • Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »