Az elmebetegség legfelső foka

Az elmebetegség legfelső foka

Ha valaki beképzeli magának, hogy több, szebb, mint a valóságban, akkor a népnyelv azt mondja, hogy az illető „meghibbant“. Nos, van a hibbantságnak egy foka, amelynek az a következménye, hogy az illetőt kénytelenek beszállítani az elmegyógyintézetbe. Így az őrültek házában vagy az elmegyógyintézetben megtalálható a hibbantak minden árnyalata.

Ott van például valaki, aki abban az őrületben éli életét, hogy ő császár. Egész nap egy széken üldögél, és fogadja az alattvalókat. Fején egy papírból készült korona, kezében pedig egy jogar, és ezáltal elégedett és boldog – mint elmebeteg. A mellette lévő szobában egy nő található, aki császárnőt vagy királynőt játszik, és gyógyíthatatlan harag önti el, ha a gyógyintézet ápolói néha elfelejtenek meghajolni „őfelsége“ a „királynő“ vagy a „császárnő“ előtt. Aztán vannak olyan lakói is a gyógyintézeteknek, akik abban a tudatban élnek, hogy nagy felfedezők, vagy feltalálók. Az ilyenek ápolásához tartozik, hogy meghagyják őket ebbéli hitükben.

És akkor még nem is beszéltünk arról a több tízezer vagy talán százezer „Napóleonról”, akik szintén ilyen intézetekben tervezik legközelebbi csatájukat.

Elmegyógyintézetek, amelyekben az őrülteket elhelyezik, a világ minden országában megtalálhatók. Azonban csak kevesen tudják, hogy létezik egy népcsoport, akiknél a hibbantság nem csak egyes személyek esetében jelentkezik, hanem az egész népre jellemző. Ez pedig a zsidó nép. Már évezredek óta azt állítják ugyanis, hogy ők az összes népek közül kiválasztottak, Isten kiválasztott népe, amely arra rendeltetett, hogy a világ feletti uralmat átvegye. Mindezek ismeretében nem csodálkozhatunk tehát, ha a Talmudban, a zsidók törvénykönyvében az alábbiakat olvashatjuk:

„A zsidók mind hercegek gyermekei. (hercegifjak, fejedelmek gyermekei)“ (Sabbath, 11a., 128a.)

„Aki egy zsidót arcul üt, az olyan, mintha az Istent ütötte volna meg. Megérdemli a halált.“ (Sanhedrin, 58b.)

„Aki egy zsidót megsemmisít (elpusztít), az olyan, mintha az egész világot megsemmisítette volna.“ (Sanhedrin, 37a.)

„A zsidók Istennek sokkal kedvesebbek, mint a saját angyalai.“ (Sanhedrin, 92b., Cholin 91b.)

„Ahogy a világ nem létezhetne a négy szele nélkül (ez alatt a nyugati, keleti, déli és északi szelek értendők), ugyanúgy a zsidók nélkül sem létezhetne.“ (Aharon rabbi, Matteh 19b.)

„Minden nem zsidót egyszer a pokolba dobnak és örökös átkot kell elszenvedniük. Még a zsidók bűneiért is nekik kell bűnhődniük. Egyedül Izrael fog a fényben sétálni.“ (Debarim rabbi, C2, Semoth rabbi C11, Wajjikara rabbi C6)

Ha a zsidókkal szembesítjük a Talmudból idézett felfuvalkodásukat, akkor rögtön arra hivatkoznak, hogy ezek antiszemita hamisítások, vagy legjobb esetben hibás fordítások. Azok a nem zsidók, akik minden zsidó trükkre könnyen ráharapnak, ezzel a válasszal aztán tökéletesen meg is vannak elégedve.

Mi azonban most a későbbi időkből származó és félreérthetetlen példákkal bizonyítjuk, hogy az ószövetségi és talmudi zsidó nagyképűség és gőg nem antiszemita hamisítók műve, hanem a zsidó lélek tükre.

Dr. Emanuel Schreiber rabbi az 1880-ban Lipcsében megjelent „Die Selbstkritik der Juden“ (A zsidók önkritikája) című könyvében így ír:

„Aki gyűlöli Izraelt, aki a zsidóság ellensége, az egyben a fény, az igazság, az isteni akarat szabad kibontakozásának, kiterjedésének és korlátlan fejlődésének is ellensége, tehát Isten ellensége.“

Az 1903-ban Berlinben kiadott „Höret Rathenau und Genossen!“ (Haljad Rathenau és társai!) című könyvének 25-ik oldalán írja a zsidó dr. Moritz de Jong:

„Az ismert közmondás: ‘A német szellemtől egyszer még meggyógyul a világ!’ úgy lenne teljesen helyes, ha a ‘német’ szót a ‘zsidó’ szóval helyettesítenénk.“

A zsidónő Elso Croner írja az 1913-ban Berlinben megjelent „Die moderne Jüdin“ (A modern zsidónő) c. művének 84. oldalán:

„A zsidók a világ legidősebb nemes népe, és már egy magas kultúra állt mögöttük, amikor a németek még medvebőrön feküdtek.“

Ugyanazon könyv 26. oldalán pedig így fogalmaz:

„Mialatt minden más népek és minden idők asszonyai mint szatelliták és üstökösök jönnek és mennek, a zsidó nő a maradandóan világító állócsillagokra hasonlít, amelyek mindegyike egy központi napot reprezentál. Ők együtt világítják meg, a fénylő tejúthoz hasonlóan az égen, a népek életének ösvényét.“

Ez csak néhány a zsidó nagyképűség önvallomásban megnyilvánuló számtalan példája közül. A tény, hogy ez az őrülettel határos beképzeltség nem csak egyes zsidók gondolkodásának és hitének részét képezik, hanem az egész zsidó nép máig élő legfőbb jellemzője. Igazat kell adnunk azoknak a kutatóknak és tudósoknak, akik azt állítják, hogy a zsidóság az elmebetegek népe.

Végül a közelmúltból idézünk egy jellemző kinyilvánítást. Somló Tamás, a napokban elhalálozott ismert zenész és a zsidóságára szerfölött, szinte már a meghibbanásig büszke kortársunk a millecentenáriumi ünnepségen a Hősök terén 1996. augusztus 19-én szükségesnek tartotta közölni, hogy „én 5756 éves vagyok”.

Nos, ha a különböző népek a kezdetek óta azon voltak, hogy a saját elmebetegeiket gyógyintézetekbe helyezzék, akkor öngyilkossággal érne fel, ha ezek a népek elmulasztanák, hogy a felfuvalkodottságából eredően világveszéllyé vált zsidóságot maguktól elkülönítsék.

Dobszay Károly – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »