Az ellenzéki pártok jelentős része menesztené Rážt a vasárnapi vonatbaleset után

Az ellenzéki pártok jelentős része menesztené Rážt a vasárnapi vonatbaleset után Koleszár Linda2025. 11. 10., h – 15:03

A pártok jelentős része menesztené Jozef Ráž közlekedési minisztert jelenlegi pozíciójából a vasárnap esti, bazini vonatbaleset miatt. Mások szerint egyenesen Robert Fico és a kormány felelősek a tragikus eseményért. 

Za ľudí: Ráž mondjon le 

Veronika Remišová, a Za ľudí párt elnöke és parlamenti képviselő felszólította Jozef Ráž közlekedési minisztert, hogy mondjon le tisztségéről. 

Remišová hangsúlyozta, hogy a szlovák vasútvonalakon rövid időn belül két súlyos baleset is történt, amelyek a szakértők véleménye alapján a rossz irányítás és az alulfinanszírozottság következményei. 

A politikus emlékeztetett arra is, hogy 49 000 eurós végkielégítést kapott Aleksander Sak, a Szlovák Államvasutak volt vezérigazgatója, aki azt követően mondott le, hogy a „Állítsuk meg a korrupciót” alapítvány összeférhetetlenségre hívta fel a figyelmet: Sak olyan pozsonyi telkek tulajdonosa, ahol az új kórház épül, így személyesen profitálhat a beruházásból. 

„Elfogadhatatlan, hogy miközben súlyos vasúti balesetek történnek – amelyek a szakértők szerint hibás vezetői döntések következményei –, Ráž miniszter 49 000 eurót fizet ki a vasutak volt vezetőjének. Sak nem azért távozott, mert romlott a vasúti biztonság, hanem mert komoly gyanúk merültek fel vele szemben egy telekügylet kapcsán”

– fogalmazott Remišová. 

A pártelnök élesen bírálta a kormányt is, mondván, miközben az emberek mindennapi gondokkal küzdenek és az állami szolgáltatások színvonala romlik, a hatalmon lévők továbbra is egymás között osztják szét a közpénzeket. 

Remišová szerint a két vasúti baleset egyértelműen bizonyítja, hogy a közlekedési minisztérium képtelen garantálni a biztonságot, ezért Jozef Rážnak vállalnia kell a felelősséget és le kell mondania.  

SaS: Rážnak vállalnia kell a felelősséget 

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt a tegnapi, bazini vonatbalesetre reagálva hangsúlyozta, hogy ez már a második súlyos baleset egy hónapon belül, és a harmadik vasúti szerencsétlenség Robert Fico negyedik kormányának két éve alatt. A SaS elnöke, Branislav Gröhling szerint a kormány figyelmen kívül hagyja a helyzetet, és a megoldások helyett csak üres frázisokat, illetve a katasztrófahelyszíneken készült fényképeket kínál. 

Gröhling emlékeztetett, hogy a vasút valós helyzete drámaian eltér a kormányzati kommunikációtól:

„Ki kell mondani az igazságot: semmi sincs ingyen. Egyedül a populizmus ingyenes, amely azt a látszatot kelti, hogy van pénz, amelyet el lehet szórni, miközben nem történik beruházás sem a javításokba, sem a modernizációba, sem az infrastruktúrába.” 

Az SaS elnöke szerint továbbá aggasztó, hogy a Szlovák Vasúttársaság igazgatója, Peter Helexa is elismerte, hogy rendkívül kevés a mozdonyvezető, így azok hosszú távon túlóráznak.  

Gröhling szerint egy fejlett országban a közlekedési miniszter két súlyos vasúti baleset után azonnal lemondana, de Szlovákiában ehelyett csak kifogásokat és ellenzékellenes támadásokat hallani. A párt elnöke továbbá bírálta, hogy ismét a pozsonyi megyeelnöknek kellett megszerveznie a mentést, miközben az állam semmilyen koordinációt vagy segítséget nem nyújtott. 

Hozzátette, hogy a koalíciónak 14 évnyi közlekedésirányítás után sincsenek valódi megoldásai, csak üres ígéretei, miközben a vasúti balesetek helyett a szerencsejátékokkal és kaszinókkal foglalkozik. A politikus szerint Szlovákiának jobboldali megoldásokra, újrakezdésre és őszinteségre van szüksége, nem populizmusra. 

A Demokraták szerint is mennie kell Rážnak 

A Demokraták szerint az egyetlen lépés, amit Ráž megtehetett volna, nem az, hogy felajánlja lemondását a miniszterelnöknek, hanem az, hogy azt azonnal benyújtja. 

A párt szerint a közlekedési miniszter teljesen kudarcot vallott a vasúti közlekedés biztonságát növelő sürgős megoldások előkészítésében Szlovákiában, ahol a vasút alapjaiban rendült meg. A Demokraták hangsúlyozták, hogy a súlyos, októberi, Rozsnyó melletti baleset óta egészen a tegnapi, bazini szerencsétlenségig a kormány egyetlen intézkedést sem hagyott jóvá a vasúti biztonság növelése érdekében. 

A párt szerint a kormány háromhetes halogatása elfogadhatatlan, mert az emberek biztonsága nem várhat. „A kérdéssel csak három hét múlva kívánnak foglalkozni, ami elégtelen és megkésett, hiszen a vasutat naponta használó emberek százezreinek biztonsága nem várhat. A kormányülés előtt a kormánynak és Rážnak is bemutattuk szakmai javaslatainkat, de semmit sem tettek. Ráž összevissza utazgat Szlovákián kívül. Az egyetlen dolog, amit hazatérése után tehet, hogy azonnal elviszi lemondását az elnöki palotába” – mondta Michal Kiča, a Demokraták elnökségi tagja. 

Juraj Šeliga, a párt alelnöke erősen bírálta Robert Fico miniszterelnököt is:

„Az, hogy Fico miniszterelnök dögevőknek és hiénáknak nevezte azokat, akik a vasúti közlekedés biztonságának növelését célzó intézkedésekről akarnak beszélni, undorító kísérlet arra, hogy elkerülje a felelősségvállalást az elmúlt csaknem 15 évért, amely alatt közönyösen nézte a szlovák vasutaknál zajló haszonlesést. Sem a sértegetések, sem a vasúttársaság vezetésének feláldozása nem fog neki segíteni.” 

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) miniszterelnök felszólította Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési minisztert, hogy azonnali hatállyal menessze a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) vezetőségét.

A Denník N értesülései szerint először Ráž ajánlotta fel, hogy távozik posztjáról, a kormányfő azonban ezt elutasította, és arra kérte, hajtson végre tisztogatást a ZSSK-nál. Azért kerülhet erre sor, mert a vasárnapi egy hónapon belül már a második olyan vonatbaleset volt, amelyben emberek százai sérültek meg.

Amennyiben megtörténik a leépítés, az állam kezében lévő Szlovák Vasutakon (ŽSR) kívül a Szlovák Vasúttársaság is elveszíti vezetőségét.

A ŽSR igazgatója korábban bejelentette, hogy Prágában folytatja munkáját, a cseh választások győztese, egyben kormányalakításra készülő Andrej Babiš ugyanis új közlekedési miniszternek jelölheti.

Szlovákia Mozgalom: Politikailag Fico a felelős 

A Szlovákia Mozgalom képviselői a kormány rendkívüli ülése után reagáltak Robert Fico miniszterelnök vonatbalesetekkel kapcsolatos kijelentéseire. 

A párt vezetője, Igor Matovič hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök először azt mondta, hogy nem akar ujjal mutogatni a konkrét bűnösre, végül azonban nyilvánosan a mozdonyvezetőt tette felelőssé, majd nyilatkozatát azzal zárta, hogy javasolni fogja a miniszternek a vasúttársaság vezetésének leváltását. 

Matovič szerint a miniszterelnök felelős politikailag a tegnapi és a korábbi tragikus eseményekért. Állítása szerint a balesetek összefüggésbe hozhatók korábbi kormányzati döntésekkel, amelyek során olyan mozdonyokat rendeltek meg államilag, amelyekből hiányzik az ETCS biztonsági rendszer. Ez a rendszer az ütközések megelőzését szolgálná. 

Matovič szerint Fico kormányzása idején politikai alapon születtek ezek a döntések, amelyek a közlekedésbiztonság rovására mentek. A politikus hozzátette, hogy már évekkel korábban figyelmeztették a kormányt az elavult mozdonyok beszerzésének kockázataira. 

A mozgalom más tagjai, köztük Roman Mikulec volt belügyminiszter, elismerték a mentőszolgálatok és rendőrök gyors beavatkozását, ugyanakkor szintén a politikai döntéshozókat tették felelőssé a vasúti biztonsági hiányosságokért. 

PS: a Ficóék az általános biztonságot sem képesek garantálni 

A Progresszív Szlovákia azonnali politikai felelősségre vonást és Jozef Ráž közlekedési miniszter lemondását követeli a sorozatos vasúti balesetek miatt, amelyek szerintük az állam elhanyagolt vasúti infrastruktúrájának és hiányos biztonsági intézkedéseinek következményei. 

A párt elnöke, Michal Šimečka szerint

a helyzet „kritikus”, a Fico-kormány nem képes biztosítani az emberek általános biztonságát sem. Az utóbbi időben több súlyos ütközés is történt, köztük a legutóbbi, amelyben közel 800 ember érintett volt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem volt halálos áldozat. 

Šimečka és Ján Hargaš parlamenti képviselő a kormányt teszik felelőssé az elmaradt beruházásokért, a vasúti biztonsági rendszerek hiányáért, és azért, hogy a modernizált pályákon sem működik megfelelően az ETCS biztonsági rendszer. 

A párt bírálta, hogy Ráž nem vállalta a nyilvánosság előtt a felelősséget, és szerintük a vasúti közlekedés Szlovákiában mára veszélyessé vált a kormány mulasztásai miatt.

Kapcsolódó cikkünk

Vasúti baleset történt vasárnap este Bazin és Pozsony között, ahol két személyszállító vonat ütközött. A helyszínről több sérültet jelentenek.

FRISSÍTÉS Kapcsolódó cikkünk

Többen súlyos sérüléseket szereztek. A balesetnek szerencsére nincs halálos áldozata. 

A rendőrség tájékoztatása szerint 19:31 órakor érkezett bejelentés a 158-as segélyhívó vonalon a két vonat ütközéséről a bazini vonatállomás és a fővárosi főpályaudvar közötti vasúti szakaszon. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a REX 1814-es, Pozsonyból Nyitrára közlekedő regionális expressz a bazini állomásról való kihaladása után ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó Ex 620-as gyorsvonattal.

A Markíza információi szerint a regionális vonat a gyorsvonat hátsó részébe ütközött, az egyik vonat 80 km/órás sebességgel haladt, a másik szintén mozgásban volt, de az ütközés nem frontálisan történt, mivel ugyanazon irányba haladtak.

A baleset után Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a helyszínre sietett, Robert Fico (Smer) miniszterelnök pedig mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek, és hangsúlyozta, hogy az eset alapos kivizsgálást igényel annak megállapítására, technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet. A miniszterelnök továbbá hétfő reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze. 

A vasúti közlekedés a baleset helyszíne, Bazin és Pozsony közötti szakaszon mindkét irányban le van zárva. 

Kapcsolódó cikkünk

A bazin melletti vonatbaleset után minden sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben – közölte a rendkívüli kormányülés előtt Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter.

Hozzátette, hogy a kórházakba összesen 79 embert szállítottak, jelenleg két súlyos sérült van.

A miniszter azt is elmondta, hogy tervezi a sérülteket ellátó kórházak meglátogatását. 

„Ami a legfontosabb, hogy a két vonat, két gyorsvonat ütközése során nem történt tragédia – vagyis minden sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben, és megerősítem, hogy egyik páciens sincs kritikus állapotban sem” – mondta Kamil Šaško.

Megerősítette, hogy összesen 79 sérültet szállítottak kórházba. „Többségüknek végtagsérülései, mellkasi és fejsérülései, illetve vágott sebei vannak. Két úgynevezett piros betegünk van, akik viszonylag súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Mindannyian fiatalok, 18 és 20 év közöttiek” – tette hozzá.

Elmondta, hogy a baleset után a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB) aktiválták a traumatológiai tervet. „Szeretnék innen is köszönetet mondani a kórház vezetésének, valamint minden mentőegységnek a gyors és professzionális segítségért. Összesen 15 egység vett részt a beavatkozásban, ebből 13 mentő- és 2 orvosi egység” – pontosította a miniszter.

Hozzátette, hogy a baleset után kiválóan működött az együttműködés az összes mentőszolgálat között.

(tasr)

Kapcsolódó cikkünk A bejegyzés megtekintése az Instagramon REFRESHER News SK (@refreshernews.sk) által megosztott bejegyzés Több sérülés történt

Az előzetes információk szerint a helyszínen tartózkodó körülbelül 800 utast evakuálták és buszokkal szállították el a helyszínről.

A legfrissebb információk szerint összesen 79 utast kellett kórházba szállítani, közülük 60-an könnyen sérültek, hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek, őket Kramáre és Főrév kórházaiba szállították, a Pozsonyi Egyetemi Kórházban traumaterv lépett életbe. 

A három súlyosan sérült utas főként mellkasi és hasi sérüléseket szerzett, erről a mentők operatív központja számolt be. Az információk szerint három sérültet műtöttek meg, akiknek jelenleg stabil az állapotuk. A Pozsonyi Egyetemi Kórházban összesen 52 pácienst kezelnek.

A tűzoltók beszámolója szerint a leggyakoribb sérülések törések és zúzódások voltak, de később is jelentkezhetnek sérült testrészek, például a nyaki gerinc környékén. 

A baleset lehetséges oka

Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vasárnapi baleset oka valószínűleg az volt, hogy az egyik vonat áthajtott a piros jelzésen. A ZSSK alkalmazottai, az ütközés résztvevői nem szenvedtek súlyos sérüléseket, együttműködtek az Állami Vasutakkal, a rendőrséggel és a mentőkkel.

Hírdetés

A legfrisebb információk szerint a helyszínen körülbelül 100 utas tartózkodik, közülük előzetes információk szerint 20 ember könnyebb, négy személy pedig súlyosabb sérüléseket szenvedett. 11 személyt szállítottak kórházba, a Pozsonyi Egyetemi Kórházba könnyebben, közepesen és súlyosan sérült utasokat is vittek. 

A helyszínre hőkamerás drónokat és evakuáló buszokat küldtek, a rendőrség mindenkit a helyi futballstadionba evakuál. A Pozsonyi Egyetemi Kórház traumatervet léptetett életbe. 

A vasúti közlekedés a baleset helyszíne, Bazin és Pozsony közötti szakaszon mindkét irányban le van zárva. A baleset helyszínének környékén a forgalmat jelenleg a közlekedési rendőrség járőrei irányítják és szabályozzák.

Robert Fico miniszterelnök a baleset miatt hétfő reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze, erről a Facebook-oldalán tájékoztatott. 

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a baleset okai egyelőre nem ismertek. Hozzátették, a korábbi hírekkel ellentétben az ütközés nem frontálisan történt, miután mindkét vonat azonos irányba haladt.

„A helyszínről több sérültről érkezett jelentés. A ZSSK jelenleg szorosan együttműködik a Szlovák Vasutak (ŽSR), a rendőrség és a mentőszolgálatok munkatársaival” – áll a vasúttársaság közleményében.

A társaság hangsúlyozta, hogy az utasok biztonsága abszolút prioritás. „Az esetet alaposan kivizsgáljuk – az okok jelenleg nem ismertek. További részleteket akkor közlünk, amint a vizsgálat lehetővé teszi, várhatóan a következő órákban” – tette hozzá a ZSSK.

A helyszínen több tucat hivatásos és önkéntes tűzoltó dolgozik, más mentőegységekkel együtt. Petra Klimešová, az országos mentőszolgálat operatív központjának (OSZZS) szóvivője megerősítette, hogy a mentési művelet jelenleg is folyamatban van. „A sérültek számáról akkor adunk tájékoztatást, amikor azt a helyzet lehetővé teszi” – pontosította Klimešová.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a baleset helyszínére tart.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek, és hangsúlyozta, hogy az eset alapos kivizsgálást igényel annak megállapítására, technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.

A rendőrség tájékoztatása szerint 19:31 órakor érkezett bejelentés a 158-as segélyhívó vonalon a két vonat ütközéséről a bazini vonatállomás és a fővárosi főpályaudvar közötti vasúti szakaszon. A helyszínre minden mentőegység elindult. A hatóságok közölték, hogy további információkat a helyzet tisztázódása után adnak.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a REX 1814-es, Pozsonyból Nyitrára közlekedő regionális expressz a bazini állomásról való kihaladása után ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó Ex 620-as gyorsvonattal. A balesetben több utas megsérült, pontos számukat és állapotukat egyelőre nem közölték.

A vasúti forgalom az érintett szakaszon megbénult, a társaság jelentős késésekkel és esetleges vonatkimaradásokkal számol. A mentési és helyreállítási munkálatok jelenleg is tartanak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon REFRESHER News SK (@refreshernews.sk) által megosztott bejegyzés Több sérülés történt

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »