Az ellenzék szerint az Alkotmánybíróság elkaszálja a népszavazást az előrehozott választásokról

Az ellenzék szerint az Alkotmánybíróság elkaszálja a népszavazást az előrehozott választásokról

Eri Tomáš (Fico egykori jobbkeze, Hlas) parlamenti képviselő és Tomáš Taraba frakción kívüli parlamenti képviselő szerint az Alkotmánybíróság alkotmány-ellenesnek nyilvánítja majd az ellenzék által kezdeményezett referendumot az előrehozott választásokról. Erről a TA3 A politikában című vitaműsroban beszéltek.

Más alkalmakkor és fórumokon a kormánypártok több politikusa is megerősítette, hogy a népszavazást meg kéne tartani – így nyilatkozott többek között Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter, Martin Borguľa (Sme rodina) képviselő is, sőt még Richard Sulík (SaS), a liberálisok képviselője is. Matovič azonban emellett azt is kiemelte, hogy ez nem jelenti azt, hogy a jelenlegi kormánynak távoznia kellene, épp ellenkezőleg.

Hírdetés

Taraba az alkotmányt is megváltoztatná, hogy az kifejezetten engedélyezze a választási időszak lerövidítéséről kezdeményezett népszavazások megtartását.

Robert Fico és a Smer azzal vádolta meg Zuzana Čaputová államfőt, hogy a kormánykoalíciónak akart segíteni, amikor a népszavazás kérdésében az Alkotmánybírósághoz fordult. Fico szerint napokon belül kiderülhet, hogyan dönt a taláros testület. Ha a népszavazás zöld utat kap, akkor már ősszel ismét urnákhoz járulhatunk. És ha a népszavazás érvényes lesz, akkor tavasszal előrehozott választásokra kerülhet sor.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »