„Túl sokat követelünk az élettől és túl keveset magunktól.”
Christopher Lasch
A 2025 nyári Budapest Pride a dögletes kánikula ellenére közel százezer embert csalt az utcára. Amit a pride-osok sikeres ellenzéki megmozdulásként könyveltek el, az egyértelművé tette, hogy a kormány ellen tüntetők nem rendelkeznek saját mondással, politikai üzenettel, ellenzékiségük a közös bulizásra korlátozódik. A felvonulás olyan kormányellenes demonstráció volt, ami megmutatta, hogy a főváros lakosságának egy része boldogan oldódik fel a nyugatról jövő divatáramlatokban.
De mik is azok a nyugati trendek, amikért a fővárosiak demonstráltak?
A szivárványos zászlókba öltözött felvonulók egy olyan 20. századi amerikai mozgalommal azonosulnak, amiről vajmi keveset tudnak. Annak a mozgalomnak az eredeti célja a homoszexuálisok egyenjogúságának kivívása, hátrányos megkülönböztetésük megszüntetése volt.
Amit elértek.
Ma a szexuális kisebbségek jogegyenlőséget élveznek, ami azt jelenti, hogy követeléseik teljesültek. Akik ezeket a csatákat, küzdelmeket egykor vívták, joggal lehettek büszkék eredményeikre. De az legalábbis magyarázatra szorul, hogy a mai felvonulók mire büszkék? Mi az a teljesítmény, amire ők lehetnek büszkék? Büszkének lenni általában olyanra szoktak, ami egyedi, vagyis különleges, kiemelkedő teljesítményt igazol. Aki valamire büszke, az kívül- és felülpozícionáljamagát másokon.
Ők miért, milyen érdem, teljesítmény, tulajdonság okán büszkék?
A felvonulók előszeretettel hivatkoztak a szeretetre, arra, hogy mindenkinek joga van a szeretetre, mert az mindenkinek jár.
Ez nettó hazugság.
A szeretet nem jár, az nem emberi jog, azért meg kell dolgozni, azt ki kell érdemelni. Csak Jézus Krisztus szeretete feltétlen, csak az ő szeretete jár még az arra érdemteleneknek, az őt megtagadóknak, az ellene vétkezőknek is. Vagyis mindenkinek. A pride-on felvonulók zöme azonban az ő szeretetére nem tart igényt. Ők nem szeretni, hanem bulizni akarnak, megmutatni országnak-világnak, és főleg Orbán Viktornak, hogy ők, vele és a szavazóival ellentétben a jó, a helyes oldalon állnak.
Amit ők a történelem jó oldalának tartanak. Szerényen.
Főleg pedig azt, hogy ők az elit, ők azok, akik a haladó nyugati értékeket vallják, szemben a bunkó, tanulatlan és ezért civilizálatlan Orbán-hívőkkel és a sok millió vidéki magyarral.
Ezzel a pride-dal azt üzenték, amit már a 2022-es választásokon is nyilvánvalóvá tettek, hogy ők: a fővárosi elit, példát mutat a sok tanulatlan, bunkó, fogatlan, vaksi és persze maradi vidékinek, megmutatja nekik, hogyan kell büszkén a haladás oldalára állni.
Ők persze, vagy legalábbis egy jelentős részük, már régóta haladók. Minket, a többséget azonban maga a kifejezés is elrettent. Majdnem félszáz éven keresztül szívtunk a haladóktól, akik az akkori külföldi modellt másolva a jövő ígéretével házaló szocializmus útjára kényszerítettek bennünket. Akkor Moszkva mutatta nekik az irányt, most Brüsszel. Akkor Brezsnyev elvtárs volt az iránytűjük, most von der Leyen asszony.
Elegünk van belőlük.
AZ ÉLETFORMA, MINT ÖSSZETARTÓ KAPOCS
A közéletre, a környezetre, a véleményformálásra ráül a liberális terror.
A pride-on felvonuló elit túlnyomó része rohadtul unatkozik. És meg is van sértve. Úgy érzi, nem kapja meg azt a figyelmet és elismerést, ami megilletné. Ezért dühös. Kisebbrendűségi érzése van és orientációs válságtól is szenved. És mivel világképében az egyéni felelősség nem játszik, a világot, vagyis a kormányt, tehát a rendszert és a többségi kultúrát hibáztatja beváltatlanul maradt álmaiért. Hiszen erre kondicionálták tanulmányai, erre neveli, biztatja az általa figyelt influenszeri kör, a média vele szövetséges része.
Mert ő megérdemli, és mert nem az ő hibája.
Ez az a két kijelentés, ami minduntalan visszaköszön a reklámoktól a filmeken át a megmondókig. És amit ők eléggé el nem ítélhető módon készpénznek, sőt beváltandó ígéretnek vesznek.
Ez, a magát elitnek tartó félművelt, félképzett, vagyis félig kész nagyvárosi réteg kritikátlanul követi azokat az éppen menőnek számító megmondókat és témákat, akiket és amiket a számukra kijelölnek. Például a korlátolt, sőt butuska Greta Thunberget, a rövid szavatosságú Majkát, Azahriah-t, Taylor Swiftet, a politikai agitátorokká vált Robert de Nirót, George Clooney-t Nagy Ervint, Noárt, és a sor még folytatható. Fel sem tűnik nekik, hogy az általuk vallott progresszív értékek csupa negatívumokból állnak.
Semmi olyant nem tartalmaznak, ami összetarthatná a közösségeket, csak olyant, ami szétválaszt.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
