Érdemes megragadni az alkalmat, és megismerni Stephan Streker belga rendezőt: a napokba került fel a hazai mozik műsorára Az esküvő című filmje. Ennek egzotikus története egy belga városban játszódik, és egy bevándorló család mindennapjain keresztül láttatja, hogyan él itt az otthonról hozott tradícióihoz ragaszkodó pakisztáni közösség.
Stephan Streker rendezőről és forgatókönyvíróról keveset lehet tudni. Eddig három film fűződik a nevéhez. Az előzőt, a Miénk a világ címűt, mely két férfi sorsának különös összekapcsolódásáról szól, még 2012-ben forgatta. E mostani, Az esküvő a torontói mustráról startolt el, és több fesztivált is megjárt.
Streker új rendezéséből nyilvánvalóvá válik, hogy legalább olyan alaposan ismeri a belga környezetben élő pakisztániak életét, mint a török származású német rendező, Fatih Akin a Németországban élő törökökét.
Streker jellemzője az elbukásra vagy a szabadság elérésének lehetőségére utaló, erős szimbólum alkalmazása. Előző filmjében egy kés, Az esküvőben egy fiók mélyén rejtegetett pisztoly a sorsfordító.
Streker a fegyver erős üzenetével súlyos kérdést fogalmaz meg. Valóban elkerülhetetlen-e a lövés egy hirtelen felmerülő és a hiedelem szerint a becsületen foltot okozó probléma megoldásához?
Ami ez esetben abból adódik, hogy a főszereplő, egy Belgiumban élő pakisztáni család tizennyolc éves lánya, Zahira (Lina El Arabi) elutasítja az abortuszt, vagyis a pakisztáni közösség szemében a bajt még nagyobbal tetézi. Közvetlenül a beavatkozás előtt közli az orvosával, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát, mégsem veteti el a magzatot. Szüleit viszont – sőt, még a bátyját is, aki a legközelebb áll hozzá – meghagyja abban a hitben, hogy a műtétet elvégezték, vagyis a probléma egyik része megoldódott. Mivelhogy van egy másik is, eleget kell tenni a közösség elvárásának. Az érintettnek – hogy lemossa magáról a szégyent – a tradíció szerint férjhez kell mennie egy pakisztáni férfihoz. A közösség Zahirának három férjjelöltet talál Pakisztánból. Szülei pedig, hogy megvédjék, ami számukra mindennél fontosabb, vagyis a család becsületét, lányukat belekényszerítik a házasságba, mit sem törődve az ellenszegülésével. Előbb virtuális randevúkat szerveznek neki, Skype-on keresztül, egyetlen beszélgetés alapján kell párt választania a három jelölt közül. A választottal virtuális távesküvőt tartanak, a hagyomány szerint vezetve le a szertartást. Pár nappal később Zahira nővére Pakisztánba utazik, hogy a férfi hozzátartozóival előkészítse a tényleges esküvőt. A bajba jutott lány körül egyre szorul a hurok. Többféle módon próbál menekülni a kilátástalan helyzet és a kényszerű esküvő elől. Egy időre elköltözik otthonról, előbb bekvártélyozza magát gyerekkori belga barátnőjéhez, majd pedig megszökik egy motoros belga fiúval, aki szerelmes belé. A lány azonban – az elutasításától tartva – a titkát nem osztja meg vele sem, bár egészen közel került hozzá.
Szépen érzékelteti a film, ahogy a feloldhatatlan ellentéttől feszülő helyzet a robbanás felé közelít. A szülők nem engednek, Zahira nem hajlítható, menekülni sem lehet örökké úgy, hogy az igazság ne derüljön ki végül. Amikor aztán Zahira bevallja a „csalást”, csupán egyetlen megoldás marad az otthoni tradíciókhoz szigorúan alkalmazkodó család becsületének megmentésére.
Stephan Streker valós eseményekre épülő, míves munkájában fokozatosan adagolva mutatja be a belga környezetbe idegen hagyományok szerint élő család mindennapjait és kapcsolatát a helyiekkel – amivel plasztikus képet teremt a pakisztáni kultúráról. A rendező szándéka szerint ez alapján meg kellene értenünk a szereplők – az egyes családtagok – viselkedését, cselekedeteit, azt, ahogy a már Európában született Zahira életét rendezni próbálják. Megérteni esetleg meg lehet, elfogadni viszont inkább azt tudjuk elfogadni természetesnek, ahogy a történet belga szereplői viszonyulnak Zahira esetéhez, a lány döntéseihez. A választás lehetőségét pártolják, nem az elkerülhetetlen lövést.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
