Az élet kerül a fa alá

Az élet kerül a fa alá

Transzplantáció előtt – ünnep a sarokban összekészített bőrönddel és reménnyel.

„Ugyanúgy készülünk a karácsonyra, ahogy szoktunk, de azt is tudjuk, hogy bármelyik pillanatban megcsörrenhet a telefon, s akkor mennünk kell. Megyünk: egy új életbe, amelyből remélhetőleg kiszorul a fájdalom és az oxigénpalack. Atti tüdőtranszplantáció előtt áll; ez a karácsony, illetve a 2021-es év számunkra a reményt hozza el.”

Magyarországon a csaknem ezer lélekszámú Tápszentmiklós közelebb van Pannonhalmához, mint Győrhöz, sok imádság hallatszik el a „hegyre”, ahol a bencés apátok több mint egy évezrede otthonra leltek. Ez a történet, s talán egy halk ima egy kisfiúért szól, aki 15 év alatt emberöltőnyi harcon ment keresztül.

Nagyon hamar kiderült, hogy baj van Attival, mondja az édesanya, Hüse Annamária. A fiúcska a szülés után nem hízott, sőt: a súlya egyre csökkent. A háziorvosunk utalt be a kórházba kivizsgálásra, de senki nem sejtette, mi lehet a baj. Sokáig vizsgálták Attilát, míg a gyanú felmerült: CF-es, vagyis a tüdőt támadó, cisztás fibrózisos. Ehhez az kellett, hogy verejtékvizsgálatot is végezzenek. A CF-es gyerekek ugyanis jelentős sóveszteséggel izzadnak, nagyon sós a verejtékük. Az utolsó pillanatig reméltem, hogy talán nem ez lesz az eredmény, de közölték, hogy igen, s a betegség legsúlyosabb fajtáját mutatták ki a kisgyerekemnél. Nem biztattak, akkor a betegségről is sokkal kevesebbet tudtak az orvosok. Egy évet mondtak, ennyit talán élhet Atti.

Bogdán Attila egyéves születésnapja lehetett volna jelképes, hogy lám, a jóslat nem teljesedett be, a fiúcska itt van, köztünk él. De a folyamatos küzdelem a betegséggel elterelte a figyelmet erről a fegyvertényről, s ez évekig így is maradt. Közben azonban anya és fia olyan köteléket alakított ki egymás között, amely elszakíthatatlanná teszi őket; legyőzhetetlen párossá, akik együtt minden bajjal szembe tudnak szállni. Annamária észrevétlenül is szinte orvosi szintre tornászta fel tudását a tüdőfibrózissal kapcsolatban, most is úgy beszél fia állapotáról, ahogy valószínűleg egy kórházi referálón is elhangozna.

Hat-hét éves lehetett a kisfiú, amikor az állapota nagyobb mértékben romlott. Akkoriban még a CF-es gyerekeket rendre egy kórterembe tették, s ő is egy olyan lány mellé került, akitől a betegségre jellemző bakteriális fertőzést elkapta. Azóta is küzdenek ez ellen, de ez a baktérium szinte kiirthatatlan a szervezetből. Attilát sem engedi, vele van most is. Évente átlagosan három alkalommal antibiotikumos kezelésre be kellett feküdniük a kórházba – tavaly decemberben is szokásos terápiára indultak. Anya és fia, szokás szerint együtt.

A gyógyszeres kúra után még hazamehettek karácsonyozni, de nem gondolták, hogy jó ideig ez lesz az utolsó, valóban meghitt időszak az életükben. Mivel Annamáriára egy kisebb műtét várt volna, ezért tél végén (szintén tervezetten) visszamentek a kórházba. Attila állapota azonban rohamosan romlani kezdett, az anya műtétje is elmaradt, de ez akkor másodlagos volt.

Hírdetés

A Covid-járvány kitörése miatt anya és fia egy nyolc négyzetméteres kórterembe kényszerült a győri Petz-kórházban, de nem a bezártság volt a gond, hanem az, hogy Atti légmellet kapott, megjárta az intenzív osztályt; ám az összeesett és kilyukadt tüdővel nem tudtak mit kezdeni az orvosok. Hosszú, hosszú hetek teltek el, míg végül a lesoványodott, legyengült fiú, aki a kórházban lett tizenöt éves (aznap derült ki nála a légmell, s került az intenzívre), végre hazamehetett Tápszentmiklósra. Május volt ekkor.

Tápszentmiklós sokkal közelebb van Pannonhalmához, mint Budapesthez, de ekkor már tudható volt, az imák nem segíthetnek Attin – elkezdődött a vizsgálata a kilátásba helyezett tüdőtranszplantációhoz. Budapesten. „Mindig tudtam, hogy Attinak ez lesz az egyetlen esélye egy hosszú és talán egészséges élethez, de mindig abban reménykedtem, hogy feltalálnak addig egy olyan gyógyszert, amivel a transzplantációt megússzuk. Van már egy ilyen gyógyszer a világban, de egyelőre nem engedélyeztetik, és nagyon drága.

Atti állapota pedig már olyan, hogy rajta, rajtunk ez nem segít.” A fővárosi klinikán végeláthatatlanul sok vizsgálaton esett át Attila, aki az elején olyan gyenge volt, hogy haza is küldték, erősítse fel az édesanyja, mert így nem tudnak terheléses vizsgálatot végezni rajta. Aztán végre tudtak, s egy hetet kértek, hogy választ adjanak…

Én azt gondoltam, az a kérdés, hogy Bécsben vagy Budapesten lesz a műtét, de később megtudtam, arról kellett dönteniük az orvosoknak, hogy egyáltalán vállalják-e az operációt, mondja Annamária. A válasz igen volt, már a nyáron megszületett, de egy kisebb műtét még várt Attilára, ami csaknem végzetes lett. Az orrpolipjai miatt kellett operálni még a transzplantáció előtt, de egy ciszta nagyon komoly problémát okozott a tüdejénél. Napokig az intenzív osztályon volt, lélegeztetni kellett, de ezt is megcsinálta, ebből a bajból is kijött. Október 12-e óta van fenn a transzplantációs listán, Annamária naponta nézi, hányan vannak épp műthető állapotban. Magyarországon tizenketten-hárman várnak ugyanúgy a csodára, ahogy Attila.

A betegség miatt (is) Annamária és Attila soha nem éltek jólétben, és soha nem panaszkodtak emiatt. Ugyanakkor évek óta támogatják őket jóravaló ismerősök. Ismeretlenekből lesznek aztán jó ismerősök, mert aki megismeri e két ember történetét és küzdelmét, valóban csak szép szavakkal tud róluk beszélni. A Gyirmót és az ETO focicsapata még a kórházban meglátogatta Attilát, a 10-es mezt vitték neki: üzenve, hogy az életét, ahogy a labdarúgó is a pályán, mostantól ő irányíthatja. A napokban a szlovákiai magyar származású, magyar válogatott labdarúgó, Priskin Tamás volt kint Attiláéknál Tápszentmiklóson; a karantén miatt csak inteni tudott kintről a családnak, s letette az ajándékot. Mert vitt ő is.

Ebben a helyzetben valóban a legrosszabbkor jött a hír, hogy a faluban épülő bölcsőde fölött megy át az a vezeték, ami Annamáriáék házába viszi az áramot. A vezeték pedig most útban van, s bár több évtizeddel ezelőtt alakították ki így, most kell cserélni. Tervezéssel, kivitelezéssel egymillió forint. Annamáriát terheli a költsége. Annyi pénze a családnak nincs, holott az áramra nekik mindennél jobban szükségük van: minden, ami a gyógyszerek adagolásához, levegőtisztításhoz, porlasztáshoz szükséges, árammal megy. A család rövid haladékot, átmeneti megoldást kapott, de ez kevés. Ha valaki tud és szeretne segíteni nekik, a +36/30 744-1529-es telefonszámon jelezheti szándékát. (Bogdán Attila Krisztián, Nyugat Takarék Szövetkezet Táp, számlaszám: IBAN: HU47 5950 0540 354983 420000 0000) Egy harccal kevesebbet kellene megvívniuk.

Összecsomagolt bőrönddel várják hát a karácsonyt Annamáriáék, Attila gyenge, sokszor fáj a tüdeje, de nem panaszkodik, mert nem szokott. „Soha nem mondta még, hogy adjuk fel, elég volt. Ameddig szemernyi esélyt látok arra, hogy jobban lehet, nem engedem el. A transzplantáció után egyedül lesz, mert engem sem engednek majd be hozzá, csak majd amikor hazajöhet. Soha nem voltunk még ilyen helyzetben, de tudom, hogy Atti ezt is megcsinálja. Nem fogom elengedni… Csak ha egyszer azt látom már, hogy tényleg elfáradt… De ez nem most lesz! Talán karácsonyra, talán újévre, talán 2021 elejére megkapjuk a legnagyobb ajándékot, amit kaphatunk: egy új tüdőt, az ÉLETet.”

Tápszentmiklós nincs nagyon közel igazából egyetlen nagyvároshoz sem. Sem Győrhöz. Sem Budapesthez. Sem Pozsonyhoz. De Pannonhalmához igen, ahol mindig volt nyitott ajtó az elesetteknek, a betegeknek, az értük szóló imáknak.

Sudár Ágnes


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »