Az egykori SZDSZ-es nagyágyú nem bízik a győzelemben

Az egykori SZDSZ-es nagyágyú nem bízik a győzelemben

Szívesen látná Gyurcsány Ferenc pártját a baloldal vezető erejeként Bőhm András, a néhai SZDSZ emblematikus figurája. Hozzáteszi, az Együtt–PM-nek annyi.

„Most tényleg nagy GYF felelőssége, hogyan dönt. Ő és pártja lehetne a bázisa egy értelmes politizálásnak, amivel megteremthető lenne a modern baloldali váltópárt az MSZP helyett 2018-ra” – írja a Facebookon Gyurcsány Ferencre utalva Bőhm András, a megszűnt SZDSZ korábbi (2002–2010) parlamenti frakcióvezető-helyettese.

Szerinte ha Gyurcsány „hallgat a szokásos hisztériára az összefogás ügyében, és az MSZP listáját választja ennek színpadául, akkor a jövője elveszett”.

SZDSZ-es sejtelmek

Hírdetés

Bőhm úgy érzi, „a megállapodással (…) szétszakad az Együtt–PM, és zéróra redukálja választóit”. Szerinte az MSZP-s közös lista, „rajta az ünnepi karácsonyfadíszekkel, százezreket tart vissza ennek támogatásától, és garantáltan bővül a Fidesz/Jobbik-szavazók száma a bizonytalanok közül”. Úgy látja, választási győzelemre, különösen érdemi és tartós kormányzásra „esély sincs néhány hónap múlva, a jövő lehetőségeiért kár lenne”.

Bőhm ezzel a sejtelmes és nehezen érthető mondattal zárja a bejegyzést: „Bár persze GyF-en túl is kell lennie jövőnek.”

Ezt mutatják a felmérések

Az ellenzéki összefogás sem segített a baloldalon, a Századvég kimutatása szerint csupán egyetlen százaléknyi növekedést tudnak felmutatni a támogatottságukban a szövetség létrejötte előtti állapothoz képest. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP 52, míg a balliberális összefogás 30 százalékon áll. Az Ipsos azt írta kedden, a kormányváltást akarók kiszámíthatatlansága lehet az ellenzék veszte. A Nézőpont felmérése pedig arra mutatott rá, hogy az LMP szerezheti meg azoknak a szavazatait, akik a baloldali összefogástól Gyurcsány visszatérése miatt pártolnak el.

A biztos pártválasztók és a voksolásra jogosultak körében is jelentős előnyre tett szert a Fidesz a többi párthoz képest – ez már az Ipsos felméréséből derül ki. Kitűnik továbbá, a bal- és a jobboldalon is lassan, de aktivizálódnak a táborok a választások előtt. A tét nagy, hiszen hazánkban mára kialakult egy olyan, csaknem 1,2 millió emberből álló csoport, ők passzívan sodródnak a pártok között. Pont az ellenzék bukhat bele a kormányváltást akarók kiszámíthatatlanságába.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »