Az Egyesült Királyság megmentése

Az Egyesült Királyság megmentése

Brexit ide vagy oda, nagy a baj az Egyesült Királyságban. Augusztus 27-én mutatják be azt a dokumentumfilmet a néhai Diana hercegnő főszereplésével, amely már megjelenése előtt komoly vihart kavart. A Károly hercegtől tervezett válása utáni életére akart felkészülni a hercegnő azzal, hogy beszédtanárhoz járt, aki rögzítette óráikat. A felvételek felhasználásával készült a dokumentumfilm – és nem fest jó képet Károlyról.

A bulváros részletekbe fölösleges belemenni, ám a hatásokról érdemes szót ejteni. Az Erdélybe előszeretettel járó, ott földeket is vásároló, a Kálnoky grófi családdal jó viszonyt ápoló Károly herceg ugyanis II. Erzsébet trónörököse. A királynő férje, Fülöp herceg néhány héttel ezelőtti visszavonulása precedenst is teremthet, a korábban többször hangoztatott pletyka valósággá válhat, II. Erzsébet a következő években lemondhat a trónról. Akár így, akár elhunyta okán – de jelen állás szerint Károly herceg követné a trónon. Nagyon nehéz dolga lesz. A legfontosabb kihívást a függetlenségi törekvések jelentik az ország számára. A brit koronáról egyre több drágakő hullhat le, ha már nem II. Erzsébet ül majd a trónon, hiszen több ország is bejelentette, addig szünetelteti függetlenségi harcát Londonnal szemben, amíg az agg királynő uralkodik. A királyi családnak ugyan nincs komoly hatalma, de identitással ajándékozzák meg az alattvalókat: a brit érzület még mindig erős az egyes nemzeti (angol, skót, északír, walesi) érzületek mellett. Ám az új uralkodónak szembe kell néznie azzal, hogy ezt az identitást komoly kihívás érheti: Ausztráliában, Új-Zélandon, és ami még fontosabb, Skóciában és Észak-Írországban is erősödnek a függetlenséget követelő hangok. Így ha nincs jó fejen a korona, végső soron akár szét is hullhat Britannia.

Hírdetés

Bár az uralkodó személye alapvetően nem lenne fontos, hiszen a brit alkotmányosság és politikai berendezkedés origója nem az azt viselő ember, hanem maga a korona. Azonban a brit királyi család ma nemcsak közjogi értelemben fontos, hanem a bulvárlapok állandó szereplőjeként is, így számít, hogy a korona viselője személy szerint mennyire népszerű. És Károly bizony nem népszerű. Nála kevésbé csak a nemrég visszavonult, szókimondó – sokak szerint rasszista – édesapját, Fülöp herceget szerették kevésbé.

A YouGov közvélemény-kutató a Diana-dokumentumfilm és a hercegnő halálának huszadik évfordulója kapcsán készített felmérése szerint mindössze a britek harmada (36 százaléka) vélekedik pozitívan Károly herceg munkájáról. Négy évvel ezelőtt még hatvan százalék gondolkodott hasonlóan. Az adatokból kiderül, hogy a britek harminc százaléka ítéli meg Károly tevékenységét semlegesen, míg negatívan 27 százalékuk. Utóbbi adat négy éve tizenöt százalék volt. A YouGov arra is rákérdezett, szívesen látnák-e a britek Kamillát királynőként. Károly második feleségének – akivel Dianát csalta a csalfa herceg – a relatív többség csak hercegnői (úgynevezett princess consort) titulusnak örülne: a válaszadók 39 százaléka nyilatkozott így. 30 százalékuk semmilyen címet nem adna neki, és csak 14 százalék gondolkodik Kamilla királynéban.

A fenti számok alapján a filmet elkészíttető és műsorára tűző Channel 4 nem tesz túl jót a monarchiának. Az állami tulajdonú, de kereskedelmi alapokon működő televízió ugyanis aláássa Károly herceg amúgy is csekélyke népszerűségét. Mindezt nem a közszolgálat, hanem a nézettség bulváros karakterű megszerzéséért. Akárhogy is, Károly hercegnek el kellene gondolkodnia azon, hogy az ország érdekében nála sokkal népszerűbb fiának, Vilmosnak – akit a lakosság 78 százaléka kedvel – adja át az uralkodás jogát. Károly ezzel nyugodt öregkort biztosíthatna magának, Vilmos pedig népszerűsége folytán megmenthetné az Egyesült Királyságot a széthullástól.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »