A rektor személye meghatározza az egyetem életét. Minél több lehetőséget kell biztosítania, közben megtartva az intézményt abban a mederben, amelyben csak a művészetről, a tehetség kibontakoztatásáról szóló élet folyhat.
Rátóti Zoltán Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, az SZFE új rektora – Magyar Nmezet/Mirkó István
Hétfőn vette át a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektori megbízását Áder János köztársasági elnöktől Rátóti Zoltán Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. Terveiről, illetve saját főiskolai élményeiről, a tehetségről, a nyitottságról és a példaadásról beszélgettünk vele.
– Felmerült önben valaha, hogy egyszer a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora lesz?
– Soha. Színházban gondolkodtam színészként, színházvezetőként, s alkalmanként rendezőként.
– Vállalt volna oktatást a korábbi évtizedekben az egyetemen?
– Örültem volna, ha felkérnek… Mindig is sokat számított a szakmában, hogy ki tanít a főiskolán, amely ma már egyetem.
– Ám sokakkal egyetemben, akik megérdemelték volna, nem kérték fel…
– Túl kell lépni az efféle várakozásokon. Inkább azt nézzük, hogy az eltelt másfél év alatt milyen minőségi lépéseket tettünk az oktatás vagy az infrastruktúra terén.
– Másfél éve tűz alatt áll az egyetem, erre kinevezik önt, aki már régóta szálka a balliberális színházi értelmiség szemében, mint „tribünös”, aki 2002-ben kiállt a polgári, keresztény kormány mellett.
– Az akkori helyzet érdekessége, hogy délelőtt még a Kossuth téren voltam, este pedig meghívott vendégművészként premierem volt a 2002-ben még Madách Kamara Színházban, a mai Örkény Színházban. Ez ma már elképzelhetetlen lenne. A gyurcsányi elhíresült mondatok óta sajnos a szakmánkban nem egymást ambicionáló művészi vetélytársak vagyunk, hanem politikai ellenfelekké váltunk.
– Politikai ellenfelei azzal riogatnak, hogy az egyetem keresztény szellemiségű lesz, miközben a balliberális politikusok azt harsogják: a vallás magánügy, a négy fal között a helye.
– Butaságot beszélnek, hiszen nincs szükség irányított világnézeti nevelésre a szakmai oktatás mellett. Persze a világnézet fontos, de inkább példamutatásra kell törekedni, aminek nevelő hatása lehet. Végeredményben pedig a diákok akarjanak példaképekké válni, mint saját korában Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc vagy Ruttkai Éva volt.
– Az előző SZFE-vezérkarnak, úgy fest, a világnézeti nevelés meglehetősen fontos volt.
– Az egyoldalú világnézeti nevelés volt fontos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jobboldalhoz köthető művészek nem kaptak tanári pozíciókat. Valamint emlékszünk, hogy az SZFE-botrányban megnyilvánuló hallgatók komoly „előnevelésben” részesültek, mindegyikük a kormányt és a kormány politikáját támadta. Ezt a befolyásolást nem tartom megfelelőnek. Az egészséges kezdeményezésekre, értékekre nyitottnak kell lenni. Hangsúlyozom, az egészségesekre. El kell ismerni, hogy évtizedeken keresztül rengeteg tehetséges, nagyszerű művész került ki a színházi, a filmes és a televíziós pályára. A következő időszak fontos feladata egymás tehetségének elfogadása.
– Megjegyzem, a korábbi rektorok, mint Ascher Tamás, Székely Gábor vagy Babarczy László, a magyar színháztörténet meghatározó művészei.
– Valóban. De ez inkább egy színháztörténeti tanulmány témája lehetne. Mindenesetre számomra Huszti Péter – aki 1994 és 2001 között vezette az egyetemet – rektorsága volt olyan időszak, amikor kiszélesedtek a külföldi egyetemekkel történő együttműködések. A falakon kívül is érezhető pezsgés jellemezte az egyetemet.
A rektor – Kép: Mirkó István
– Ön a nyolcvanas években járt a főiskolára, Horvai István osztályába, őt joggal nevezhetjük Major Tamás mellett a másik markánsan kommunista színházalkotónak. Mit éreztek ebből hallgatóként?
– Semmit. Tizenkilenc esztendős fejjel nem értettük, hogy beszéltek valami városi-vidéki ellentétről. Közöttünk semmi efféle nem volt, és a szakmai órákon ideológiai képzés sem zajlott. Persze elméleti órákon tudományos szocializmust és a filozófia alapjait oktatták. Horvai István nagyon elismert színészpedagógusnak számított, számít a mai napig. Mindenki irigyelt bennünket, amiért a Horvai István–Kapás Dezső-osztályba jártunk.
– Horvai idejében a Vígszínház az egyik legjobb teátrumnak számított az országban, ahol maga Horvai István vitte színre a Csurka István-ősbemutatókat.
– Így van. Megfértek egymás mellett. Szarvas Józseffel vállaltan hangoztatjuk, hogy Horvai István és Kapás Dezső szellemi hagyatékát igyekszünk továbbvinni.
– Ez mit takar?
– A figyelmet és a bizalmat. Erre lehet felépíteni az egyetem szellemiségét. Ne feledjük, itt személyes, személyre szabott oktatás folyik, annyi tanár jut egy-egy diákra. Az oktatók pedig aktív, sikeres művészek.
– Érthető módon az osztályvezetők, a művész tanárok komoly nyomot hagynak a növendékekben, azonban megkérdezem: ki volt az ön idejében a rektor?
– Simó Jenő.
– Akiről az irodalmárokon kívül kevesen tudnak bármit is. Csak azért kérdeztem, vajon mennyire meghatározó a rektor egy felsőoktatási intézmény életében.
– Hallgatóként nem foglalkoztunk azzal, ki a rektor. Manapság más a helyzet, létezik például hallgatói önkormányzat, ma mindegyik szervezeti egység működése látható és számonkérhető. Ugyanakkor a rektor személye meghatározza az egyetem életét. Minél több lehetőséget kell biztosítania, közben megtartva az intézményt abban a mederben, amelyben csak a művészetről, a tehetség kibontakoztatásáról szóló élet folyhat.
– Távol álljon tőlem, hogy szentnek tituláljam, azonban árulja el, nem fogja kiemelten kezelni a színészképzést?
– Szögezzük le, hogy a színházhoz értek, nem mernék instrukciókat adni Koltai Lajosnak vagy Vecsernyés János operatőrnek. Egyenrangúak lesznek a szakok, ezért a színházi és a filmes képzést saját rektorhelyettesek felügyelik. A rektornak az irányokat kell meghatároznia, szervezőelvet képviselni…
– Akár egy menedzsernek.
– Mostanában így hívják, de én nem szeretnék rektor-menedzser lenni. Felélesztünk egy hagyományt, hogy a filmes és színházi hallgatók közösen dolgozzanak, lehetőleg minél többször a tanulmányi időszak alatt. A színészek szerepeljenek a rendezők, operatőrök vizsgamunkáiban, mint történt ez Fábri Zoltán idejében.
– Netán folytatják a Huszti Péter megkezdte külföldre nyitást is?
– Nem véletlenül hoztuk létre a nemzetközi intézetet. Vidnyánszky Attila már a Kaposvári Egyetemen szervezett kurzusokat külföldi hallgatóknak, amelyeken megismerhették egymás színházi kultúráját a diákok. A mi főiskolás korunkban a Szovjetunióba, Leningrádba, Moszkvába mehettünk, illetve onnan jöttek hozzánk színinövendékek.
– Tavaly nem esett vissza a jelentkezők száma. Most éppen a jelentkezések beadása előtt állunk. Mire számít?
– Minden támadás ellenére az egyetem rendkívül népszerű, idén is többszörös túljelentkezésre számítunk. Először vettünk részt az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol az érdeklődés bizonyította, nem sikerült megtépázni az egyetem nimbuszát. Mára pedig egy olyan, európai szintű intézménybe felvételizhetnek a hallgatók, ahol felújított termek, százmilliókból megújult eszközpark és elismert művészekből álló oktatói kar várja a tehetségeket. A közös nevező a tehetség kell hogy legyen, e mentén kell tudni elfogadnunk egymást.
Ditzendy Attila
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
