Az édenkertet szívében őrző ember éneke – Katolikus ifjúsági kórusok koncerteztek Veszprémben

Az édenkertet szívében őrző ember éneke – Katolikus ifjúsági kórusok koncerteztek Veszprémben

A Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával szeptember 28. és október 1. között a Pueri Cantores jegyében Katolikus Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek Veszprémben. A hatszáz gyermek szeptember 29-én este ünnepi hangversenyt adott az Árpád-házi Szent Margit-templomban.

Az első veszprémi kórustalálkozó házigazda kórusai a főoltár előtt sorakoztak fel, a többi kórust szólamok szerint ültették le Veszprém legnagyobb templomában, ami ezen az estén jóformán kicsinek bizonyult. A házigazda szerepét a Padányi Katolikus Iskola kórusai látták el, a Padányi Schola és a Padányi Gregorián Kamarakórus, melyek vezetői Zsilinszky Cecília és Hutvágner Erika. Jelen volt a Vox Mirabilis Kamarakórus Székesfehérvárról Zemlényi Katica vezetésével, érkezett ifjúsági kórus Várpalotáról, Miskolcról, Veszprémből, Miskolcról, Győrből, Budapestről, Budakesziről, Kaposvárról, Debrecenből, Egerből is, sőt még Salzburgból és Krakkóból is.

A hangversenyen közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter vezényletével; Dankos Attila orgonaművész, a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház zeneigazgatója; Rostetter Szilveszter, aki a Pueri Cantores mozgalmat Magyarországra hozta és a Szent Margit templom karnagya; Jean Henric, a Pueri Cantores Nemzetközi Kórusszövetség elnöke és Josef Döller, az ausztriai Pueri Cantores vezetője. Az Országos Magyar Cecília Egyesületet Szili Zoltán karnagy képviselte. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa komolyzenei programmenedzsere, Vikman Pál és Udvardy György érsek, valamint Tornavölgyi Krisztián, az Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa és a káplán, Tamás Zoltán is jelen voltak a páratlan élményt nyújtó eseményen.

A koncerten elsőként felcsendült az In terra pax pályázat győztes műve, Balatoni Sándor azonos című alkotása, ami a Pueri Cantores kórustalálkozó himnusza lett. A templom zengett a zenekar és a hatszáz fiatal kristálytiszta énekétől. Balatoni Sándor zeneszerző megköszönte a fantasztikus előadást, és tartalmas kórustalálkozót kívánt a fiataloknak.

Tornavölgyi Krisztián elmondta: Veszprém a szentek földje. Imre herceg ebben a városban tett szüzességi fogadalmat, Szent Margit itt töltötte kisgyermek éveit, akinek békességteremtő küldetéséről külön megemlékezett a plébános. Felidézte a kórustalálkozó mottóját: In terra pax – Békesség a földön, amivel kapcsolatosan emlékeztetett,

Kívánta a fiataloknak, hogy a közös ének, együttlét legyen Isten ajándékai befogadásának az alkalma.

Jean Henric köszöntőjében kiemelte, feleségével örülnek, hogy megismerhették ezt a szép várost, és megismerték a magyarok vendégszeretetét. Méltatta a csapatmunkát, amely által a fesztivál létrejött.

A Pueri Cantores mozgalom elnöke magyarul kezdte és fejezte be a beszédét, gesztusa a fiatalokból óriási tapsvihart váltott ki.

A műsorban elhangzottak a magyar szentekről, Szent Imre hercegről, Szent István királyról és Szent Margitról szóló énekek a Boldogasszony anyánk himnusza után, melyet a zenekar kísért. A lengyelországi látogatás alkalmával megismert művet is előadták, melyet ott a kórusmozgalom himnuszaként énekelnek.

Hírdetés

Vikman Pál a műsor végén a szakralitásról, kultúráról, a művészetről és a zenéről beszélt. Mint mondta, lassan a modern ember fogalomtárából is kikopnak ezek a szavak. „Ezért is örülök, hogy létrejött ez a fesztivál, amelyben a fiatalok megerősödnek, és bennünket is megerősítenek.”

A Pueri Cantores nemzetközi ifjúsági kórusszövetség alapvető célkitűzése, hogy az éneklő fiatalok a békéért imádkozzanak, ezért minden fesztiválon elhangzik egy kórusmű, ami a békéről szól. Idén ez egy Mendelssohn-mű volt zenekari kísérettel.

Köszönetet mondott mindenkinek, aki megszervezte a találkozót. Ismertette, hogy a katolikus ifjúsági kórustalálkozó a Katolikus Társadalmi Napok egyházi rendezvényhez kapcsolódik, amelynek mottója: „Erősek a reményben”. Az érsek rámutatott, ha valakinek reménye, öröme van, azt nem lehet megkérdőjelezni, csak rá lehet kérdezni: honnan van a reménységed, az örömöd. Ugyanígy, ha az ember a szívében dal van, az is megkérdőjelezhetetlen. Csak meg lehet kérdezni az éneklőtől, honnan van az éneke, hová irányul az éneke. „Ne engedjétek se a reményt, se az örömet, se a dalt kilopni a szívetekből” – zárta beszédét.

Az est utolsó műsorszáma Handel Messiásából az Alleluja volt, melyet zenekari kísérettel a hatszáz fiatal együtt énekelt, és a köszönetnyilvánítás után a nagy közös öröm hatására még egyszer előadott ráadásként.

A kórusok karnagyai Horváthné Csomó Orsolya, Rostetterné Nagy Rita, Rostetter Szilveszter, Zemlényi Katica, Erdélyi Ágnes, Josef Döller, Zsilinszky Cecília és Hutvágner Erika voltak.

A Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozó programja szombaton a Szent Imre-szobor megkoszorúzásával folytatódik. A kórusok a Szent Imre tértől a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretével vonulnak a Szentháromság térre, ahol Udvardy György érsek megáldja őket. Ezután a Szent Mihály-főszékesegyházban közösen énekelnek és imádkoznak a világ békéjéért.

A program szerint 10.20 órától az Egri Érseki Fiúkórus és a Prezentációs Nővérek krakkói iskolájának kórusa, majd 11.15 órától a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium lánykara és a Rajeczky Benjámin Ifjúsági Kórusa, illetve a Fráter Schola Viridis énekel a főszékesegyház mellett felállított színpadon.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »