Az Édenkert nincs többé

David Attenborough a világ leghíresebb természetfilmese a davosi világgazdasági fórumon szólalt fel, és arra figyelmeztetett, hogy a világ vezetőinek meg kell sokszorozniuk a klímaváltozás megakadályozására tett erőfeszítéseiket, mielőtt még végleg késő lenne. Attenborough elmondta, hogy tevékenységünk miatt új korszakba lépett a világ, amely immár az emberi civilizáció fennmaradását veszélyezteti.

 

Szó szerint egy másik korszakból származom – fejtette ki Attenborough, akit az Egyesült Királyságban rutinszerűen „nemzeti kincsnek” neveznek, majd így folytatta: „A holocén földtörténeti korszakban születtem. E korszak 12 ezer évig tartott, és éghajlati stabilitása révén lehetőséget biztosított az emberiségnek, hogy letelepedjen, gazdálkodjon, és civilizációkat hozzon létre. Mindez az ideák és az áruk kereskedelmét hozta magával, és globálisan összekapcsolt fajjá tett minket, embereket.” Ez a stabilitás tette lehetővé Attenborough szerint az üzleti növekedést, és a nemzetek közötti együttműködést is. Csakhogy

AZ ÉLETEM SORÁN MINDEZ MEGVÁLTOZOTT. A HOLOCÉNNEK VÉGE, AZ ÉDENKERT NINCS TÖBBÉ.

Olyan mértékben átalakítottuk a világot, hogy a tudósok ezt már egy új földtörténeti korszaknak, az antropocénnek tekintik. Attenborough arra figyelmeztette a hallgatóságban ülő politikai és üzleti vezetőket, hogy az emberiség által egyedüliként ismert életkörülmények gyorsan változnak.

Hírdetés

Tovább kell lépnünk a bűntudaton és mások hibáztatásán, és a praktikus feladatokkal kell foglalkoznunk.

A világgazdasági fórum előtt végzett felmérés eredményei azt mutatták, hogy a globális gazdaságra jelenleg leselkedő legnagyobb veszélyek a környezetből erednek. Ezek folyományaként félő, hogy a nemzetek közötti együttműködés is romlani fog. Attenborough elismerte, hogy még őt magát is meglepte, hogy milyen gyors és pusztító erejű károkat okoz az emberi tevékenység a természetben.

Ha az emberek valóban megértik, hogy mi forog kockán, hiszem, hogy lehetőséget fognak biztosítani a kormányoknak és az üzleti élet képviselőinek, hogy megtegyék a probléma kezeléséhez szükséges gyakorlati lépéseket. Elmondta, hogy a következő két évben várható ENSZ-klímaegyezmények megteremtik a fenntartható fejlődés és a természettel kötött “új megállapodás” (new deal) lehetőségét. Ezek együttesen ki fogják rajzolni az emberiség útját az atropocén koron át.

Amit most, az elkövetkező néhány évben teszünk, az mélyrehatóan meg fogja határozni a következő évezredek történéseit Ha az elkövetkező évtizedben nem találunk megoldást a problémára, akkor gyermekeinknek és unokáinkat szörnyű jövő elé kell nézniük. – tette hozzá.

Forrás: Internet


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »