Újra és újra felkerül a családpolitika asztalára a melegházasság kérdése. Az lmbtqstb mozgalom és támogatói köre alapvető emberi jogként kívánja láttatni az azonos neműek frigyének engedélyezését, míg az ezt tiltó törvényekben jogtiprást lát és a megváltoztatásukért lobbizik. Vizsgáljuk meg, van-e ezeknek a követeléseknek valós alapja és mit felelhetünk rájuk.
Házasság mindenkinek
Az Alaptörvény a házasságot férfi és nő életközösségeként határozza meg, ezt a megfogalmazást a melegházasság támogatói diszkriminálónak minősítik a saját nemükhöz vonzódóakra nézve. Tévedés azonban azt állítani, hogy ez a megfogalmazás bárkit is kirekesztene, hiszen a törvény nem tesz különbséget aszerint, hogy az illető férfi vagy nő milyen szexualitásúnak gondolja magát, hanem a nemek részéről tesz kikötést. Mindenkinek lehet ellenkező nemű partnerrel házasodnia és senkinek sem lehet azonos neművel. Valójában ez tökéletes példája annak, amikor a jog nem tesz különbséget az állampolgárok között a szexuális orientációjuk alapján, hanem előírásai mindenkire egyformán vonatkoznak. A törvény biológiai tényeken alapulva szabályozza a házasság, mint állami aktus feltételeit, abba azonban, hogy ki kit szeret – a szélsőliberális hangulatkeltő állításokkal ellentétben – a jog nem szól bele.
A házasság célja
A házasság oka és célja a történelem során mindig és mindenhol a férfi és nő szeretetközösségében fogant közös gyermekek születésének, érzelmi, anyagi és fizikai biztonságban felnevelésének a vágya és szándéka volt és maradt. Természetszerűleg erre csakis a férfi és nő által alkotott kapcsolat képes. A közös gyermekeiket együtt nevelők mellett vannak egyéb formái is a házasságnak – gyermektelenek, örökbefogadók, patchwork-családok. Ezek a házasságfajták mintegy „mintául” szolgálnak az azonos neműek házasságát követelőknek, akik azzal érvelnek, hogy a heteroszexuális házaspárok esetében sem mindig a vér szerinti szülők nevelik a gyerekeket, vagy éppen az adott pár gyermektelen marad. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezek a változatok – a maguk értékével és társadalmi hasznosságával együtt – nem helyettesítik a vér szerinti közös gyermekeket nevelő házasságot, hanem kiegészítik azt. Ugyanis ezek a változatok legtöbbször körülmények szülte megoldások egy élethelyzeti problémára, míg a hagyományos vér szerinti család a társadalom legalapvetőbb és legoptimálisabb fundamentuma.
A homoszexuálisok nagyon is létező jogai
Jogfosztás helyett a törvény valójában az azonos nemű pároknak is ad egy olyan jogi együttélési formát, ami csak az övék: a 2009. évi XXIX. törvény vezette be ugyanis a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét, amit különnemű párok nem is vehetnek igénybe. A bejegyzett élettársi kapcsolatra a házassággal egyező szabályok vonatkoznak a vagyonjogi, öröklési, szociális, munkajogi, bevándorlási és adóügyeket tekintve. Az állam tehát már jó ideje azonos jogokat ad az azonos nemű pároknak a két felnőtt viszonyának szabályozását tekintve, az azonos neműek házasságának követelése tehát a szó legszorosabb értelmében oktalan.
A törvény nem teszi lehetővé számukra a közös örökbe fogadást, ugyanakkor bejegyzett élettársi kapcsolatban nem lévő homoszexuálisok számára ugyanúgy lehetőség van az örökbe fogadásra, mint heteroszexuálisok esetén. Az azonos nemű bejegyzett élettársi kapcsolatban élő nők továbbá nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben, esetleges várandósság esetén pedig az anya bejegyzett női élettársa nem lesz a gyermek szülője, hiszen ebben az esetben nincs az apasági vélelemhez hasonló szülőségi vélelem. A különbség a házasság és a kizárólag azonos nemű párok részére fenntartott bejegyzett élettársi kapcsolat között tehát a gyermekek kérdésében van, teljesen érthetően, hiszen itt már egy harmadik személy érdekeit is figyelembe kell venni.
A gyermekek érdeke
Azon is heves vita folyik, hogy két azonos nemű ember ugyanolyan alkalmas-e a gyermeknevelésre, mint egy heteroszexuális pár. Ezzel kapcsolatban egyáltalán nem meglepő eredményre jutott egy minden korábbinál szélesebb körű és igazolt módszertant alkalmazó kutatás, melyet 15 ezer fő bevonásával végzett Mark Regnerus, az Austini Egyetem professzora. Regnerus úgy találta, hogy a homoszexuális és leszbikus szülők által nevelt gyermekekből később sokszorosan nagyobb valószínűséggel lesz depressziós, a törvénnyel összeütközésbe kerülő, munkanélküli netán rendezetlen szexuális életmódot folytató felnőtt. A kutatás szerint ezek a megfigyelések az egyszülős, csonka családban nevelkedett gyermekek eredményeivel állíthatóak párhuzamba, míg a heteroszexuális szülők közösen nevelt gyermekei jóval harmonikusabb életvitelű felnőttekké válnak.
Egy gyermeknek vitán felül az a legjobb, ha a saját szerető szülei nevelik fel, de ez az opció már eleve hiányzik az azonos nemű párok gyermekvállalással kapcsolatos elméleti lehetőségei közül.
Ha pedig nincsen mód a gyermeknek a saját szüleivel nevelkedni, akkor a helyettesítő megoldásnak a lehető legközelebb kell ehhez az optimális állapothoz esnie, vagyis a nevelőszülők is különneműek legyenek, harmonizálva a fenti kutatási eredménnyel éppúgy, mint például az Európa Tanács 2015-ös 2079. határozatában foglaltakkal, mely szintén apa, anya és gyermek résztvevőket említve beszél a családról. Az örökbe fogadás vagy éppen a közös gyermekfelügyeleti jog követelése az azonos nemű, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok részére tehát igen sok tekintetben problémás, jó okkal tartózkodik ilyesféle döntéstől a jogalkotó.
Konklúzió
Az eddigieket összegezve belátható, hogy az azonos nemű párok semmiféle joghátrányban nem szenvednek olyan szempontok szerint, amelyek kizárólag őket érintik. Eltérő szexuális orientációjukról pedig az állam nem tehet, így az államon kérni számon az életmódjukból természetszerűleg fakadó következményeket, továbbá másokat – a gyermekeket- hátrányosan érintő jogokat követelni nemcsak a jogérzék hiányáról, de a gyermekek érdekének teljes figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
