Az AUR több szimpatizánsa erõszakosan szállta meg a temesvári önkormányzatot

Temesvárra érkezett pénteken az AUR országos karavánja, azzal a céllal, hogy aláírásokat gyűjtsenek Klaus Johannis államfő menesztéséért. A párt vezetője, George Simion pénteken találkozott többek között a bánsági metropolitával, akinek megköszönte „a lelki tanácsokat”, majd támogatóikkal híveivel együtt erőszakosan behatoltak a temesvári önkormányzathoz.

A busszal érkező tömeg között tucatnyi ember érkezett például a Mehedinți megyei szélsőséges jobboldali párt támogatói közül, akik védőmaszk nélkül, a rendőrök gyors “félreállításával” megzavarták az intézménynél sorbanálló polgárokat.

A Pressalert úgy tudja, az AUR szimpatizánsai elérték az első emeletet, ahol állítólag George Simion megpróbálta meglökni a Dominic Fritz polgármestert, majd a tömeg elhagyta az épületet, azt skandálva, hogy „ki, te közönséges barom” vagy „szégyelld magad!”.

Az AUR-tagokból és szimpatizásaikból álló tömeg fizikai erőszakot alkalmazott, hogy bejusson a Városházára – írja Dominik Fritz Temesvár polgármestere a Facebook-odalán.

Hírdetés

Mint írja, semmi köze a “véleménynyilvánítás szabadságának követeléséhez” az, amit pénteken a George Simion AUR-társelnök vezette tömeg képviselt, az elöljáró szerint az önkormányzat megszállása egyenesen az állam intézményei elleni megfélemlítést jelenti.

“A tömeg célja az volt, hogy káoszt és pánikot keltsenek az intézményben és a temesváriak körében, akiknek épp elintéznivaló ügyük volt” – mutatott rá Fritz, majd hozzátette: egyébként elfogadhatatlan, hogy a csendőrség és a helyi rendőrség tehetetlenül nézte végig az erőszakos behatolást.

“Mindenkinek elfogadom a tiltakozási jogát mindaddig, amíg ez békésen történik, anélkül, hogy erőszakosan bemennének a Városházára, vagy az ország bármely más önkormányzatába” – fejtette ki a temesvári polgármester.

Az elöljáró arra szólította fel a hatóságokat, hogy azonosítsák a törvénysértőket és büntessék meg őket annak érdekében, hogy a mai napon történtek sehol máshol ne ismétlődhessenek meg. Mint írja, vizsgálatot indított a rendőrségen, hogy kiderítse, miért nézték végig az AUR-szimpatizánsok erőszakos akcióját.

“Ugyanakkor a kormánypártoknak, a PSD-nek és a PNL-nek is kötelessége politikailag elítélni a Temesváron történteket” – tette hozzá. (pressalert, hírszerk.)

Nyitókép: Pressalert


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »