Az Audiban is ez az utolsó munkahét – mármint idén

Az Audiban is ez az utolsó munkahét – mármint idén

A kecskeméti Mercedes-gyár már leállt, a győri Audi a jövő héttől fog. A karácsonyi szünet a járműgyárban hosszabb lesz, mint a motorgyártáson.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nemrég tudatta, hogy a folyamatosan változó alkatrész-ellátási helyzethez igazodva módosítják a termelési tervüket. Mindez azt jelenti, hogy december 15-éhez képest előrehozták a szokásos karácsonyi leállásuk kezdetét az 50. naptári hétre. December 10-én egyébként sem lett volna gyártás, mert a pénteki műszakok október 18-a óta nem futnak, akkor ugyanis négynapos munkahetet vezettek be. A munka várhatóan január 12-én indul újra. 

Hírdetés

„A német és a Németországon kívüli személyautó- és motorgyárakban a 2021/22-es téli leállás a korábbi évekhez hasonlóan mindenhol többhetes időszakot tesz ki, bár a kezdési és a befejezési időpontok helyszínenként eltérőek lehetnek” – közölte a vállalat.  

A Győri Új Szó úgy tudja, a győri Audi motorgyártásán december 20-tól január 3-ig nem lesz termelés, de vannak olyan szegmensek, ahol még karácsony hetében is dolgozni fognak az emberek. A járműgyártáson december 18-án dolgoznak utoljára a munkatársak, az első munkanap pedig a motorgyárhoz képest csak két héttel később, január 17-én lesz.  


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »