Az aranyat érő vödör (igaz történet a második világháború idejéből) Veres István2026. 08. 20., cs – 16:55
A következő történetet egy olvasónktól kaptuk…
Tisztelt szerkesztőség!
Jó volt viszontlátni az ingaóráról készült cikkemet a Vasárnapban, a faluban többen is mondták, hogy olvasták, és hogy tetszett nekik. Van még egy történetem szintén a második világháború idejéből, amit érdemesnek tartottam leírni, mert érdekes és tanulságos. Ezt az apátújfalusi nagyszüleimtől hallottam még gyerekkoromban.
Tisztelettel: Rimóci Gábor
Mikor az utolsó vásárló is elhagyta az üzletet, Kohn belülről bezárta az ajtót, és megszámolta a napi bevételt. Az összeget elégedetten tette be a trezorba, majd az ebédlőbe ment, ahol vacsorához ült a családjával. Összesen öten voltak, két gyereke volt, egy fia és egy lánya és Nancsi néni, a felesége nagynénje, aki a vacsora után szürcsölve itta a forró teát a kényelmes kanapén. Kohn cigarettára gyújtott, és a rádiókészülék mellé ült a fotelba. A készülékből szólt a swing és a jazz, a zeneszámok után bemondták a híreket. Szinte az egész a második világháborúról szólt, a család minden tagja csendben hallgatta. A hírek után Kohn töprengve nézett maga elé, a cigarettája is majdnem végigégett ezalatt a kezében. Élhettek volna boldogan, hiszen az üzlet is jól ment a kocsmával, az apátújfalusiak sűrűn látogatták. A felesége, Mária mindig jókedvvel, mosolyogva fogadta őket a pult mögött. A tízéves lánya, Rebeka kitűnő tanuló volt, a hatéves Mátéka egyre jobban játszott a hegedűn.
Csavargó helyett ismerős
Egy hónap elteltével egy teherszállító vasúti vagonban voltak összezsúfolódva a többi környékbeli zsidóval együtt. Vitte őket a vonat az utolsó földi állomás felé.
1945 nyarán visszatért az élet a megszokott kerékvágásba Apátújfaluban. A háború nem nagyon viselte meg a falut, az épületek épek maradtak, az ádáz harcok csak a nagyobb városokban voltak, ahol sok épület romba dőlt. Szinte minden héten bejött a faluba egy-két hontalan csavargó, koldus, s a falusiaktól kéregetett. Egy napon egy magas, sovány, borostás férfi ballagott az utcán kopott ruhában, vállán tarisznya. Egy újabb kéregető, gondolták a falusiak, csak mikor közelebb ért, akkor ismerték fel, hogy Kohn az, az üzletes zsidó. Mindjárt körülvették, kérdezgették: hogy s mint, csak egyedül jött, a családja később jön, újból megnyitja az üzletet? De ő röviden felelt: egyedül jött, a családja ottveszett Auschwitzban, csak a házát jött megnézni, és megy ki Amerikába.
Valamit kerestek a házban
A közben összegyűlt kisebb tömeg a házáig kísérte. Kohn a házához érve látta, hogy az ajtó be van feszítve, pár ablakszem is kitörött. Belépve megdöbbenve nézte, hogy a berendezés java része eltűnt, ami megmaradt, az is szanaszét hevert, a padlók felszaggatva, a falakon jókora lyukak éktelenkedtek. Amíg ők Auschwitzban sínylődtek, a házában holdvilágos éjszakákon kísérteties alakok imbolyogtak egyik helyiségből a másikba. Zörejek, recsegés, kopogás zaja hallatszott. A falusiak közül voltak ott, az eldugott aranyat keresték, mert tudták, hogy Kohnék nem vihették magukkal. Ahol behajlott a padló a lábuk alatt, máris felfeszítették, remélve, hogy ott van a rejtekhely. A falakat végigkopogtatták, és ahol kongott, ott kibontották, de nem találtak semmit. Ezután a pincében folytatták a keresést, ott is mindent felforgatva. A sarokban egy öreg láda tartalmát kihányták, majd megemelve odébb tették, alóla megriadt egerek szaladtak szét, itt sem jártak sikerrel. Legvégül a padláson folytatták a keresést, a gerendák alját is végigtapogatták, összeszedve fejükkel a ragadós pókhálókat. De itt sem találtak semmit pár ósdi holmin kívül.
Senkitől nem búcsúzott
Kohn aggódva nézte a keresés nyomait, és nyugtalanság fogta el, mi van, ha megtalálták az elrejtett aranyat, mert valóban elrejtette, gondolva, ha túlélik a háborút, új életet kezdhessenek. Kiment a házból, mert már a rosszullét kerülgette az arany elvesztésének gondolatától és a lehangoló látványtól, hogy mivé vált az egykori családi fészek. Az udvaron álló gémeskúthoz ment, a gém karja végén egy ócska lyukas vödör volt, nehezéknek tele kövekkel, ezt leemelte, és letette maga elé a földre. A közelben álló falusiak kíváncsian nézték e műveletet. Egymás után szedte ki belőle a köveket, majd a vödör aljából kivett egy vászonzacskót, aminek szemmel láthatóan nagy súlya volt. Az arany volt benne, láncok, gyűrűk, fülbevalók, aranyrudak. Kohn a tarisznyájába tette, és elindult kifelé a faluból.
Nem szólt senkihez, nem búcsúzott el senkitől. A falusiak is szótlanul álltak. Azok ámultak a legjobban, akik éjszakákon át keresték az elrejtett aranyat. A padlófeszegetők, a falbontók. Mindvégig ott volt az orruk előtt, szinte minden nap elmentek mellette. Nem is sejtették, hogy az ócska vödör micsoda értéket rejt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
