Az Arab-félsziget (műholdfelvétel- wikipedia.org)
A természethez hasonlóan a korszakok a történelemben is ritmikusan változnak; s az átmenet soha nem volt békés. Az antik világot felváltotta a kereszténység, miközben a korabeli emberi értékek többé-kevésbé átmentődtek. Az újkorban az emberiség, bár nem tudott vele élni, megtapasztalta a szabadságot, s igyekezett megőrizni a lelkiismeret eladdig elért minden tényleges vívmányát. Úgy tűnik, jelenleg a semmi jóval nem kecsegtető korszakváltás kritikus idejét éljük, nem a napkeltét, hanem az „éjszakával”, sötétséggel induló kezdetet. Előidézője a javarészben afrikai négerek, kis-ázsiai arabok stb. európai bevándorlása. Az erőszakosságra hajlamos arabokat a vallásuk, az iszlám méginkább elvadította. Az ókori történetírók nem vitatva sémita faji jellegükből adódó tulajdonságaikat, kissé másképp írnak róluk, mint ahogy manapság megmutatkoznak. E többrészes írásban nemcsak őket, hanem a héber hagyományokat is idézzük.
Az iszlám eszement világa, érthetetlen törvényeivel, szabályaival, logikájával „Allah/Isten akaratának való teljes mértékű alávetettség”[1] szellemében betuszkoltatott Európába. Az 1962 és 1965 közt ülésező, minden ízében ökumenikus Vatikáni zsinat[2] az iszlámot teljes értékű vallásnak ismerte el.”[3] A zsinati atyák bizonyára nem figyelmeztek arra, hogy Európa nemzetállamainak, műveltségének koporsójába beütötték az első szöget.
A II. Vatikáni zsinat (fr.de/kultur/zweites-vatikanisches-konzil)
Az iszlám megálmodója, Mohamed arab volt. A vallása 1400 év alatt a Közel- és a Közép-Keletet, továbbá Afrika, Kína javarészét, sőt az európai Balkánt is bekebelezte. A terjeszkedés tovább tart. Eleinte egyszerű lakóhely-változtatással, illetve ki- és bevándorlással, utána hódító háborúkkal. Az iszlamizmus megteremtésének kezdetén efféle események zajlottak le. A különbség annyi, hogy akkoriban nem milliókra, hanem néhány tucat igazhitűre szorítkozott: 615-ben az üldöztetések elől a mekkai umma/muszlim közösség Mohamed tanácsára a Vörös-tenger etiópiai partvidékére hajózott. Az Akszúmi Királyság „igazságos keresztény uralkodója nem csupán befogadta és védelmezte őket, hanem később maga is iszlám hitre tért.”[4] A második kivándorlás kudarca után „ellenséges viszony állt fenn az iszlámot elüldöző Mekka és a befogadó Medina között.” A kb. 45-150 főnyi igazhitű három hónap alatt Medinába vándorolt … 622. júl. 16-án az utolsók közt „futott át” az iszlám vallás megalapítója, Mohamed próféta [ez a mohamedán időszámítás kezdete][5]. A híveiből „létrehozta a medinai muszlim gyülekezetet, melynek egyik részét a társak, a kivándorlók, a másikat az anszarok, a helyi muszlim segítők, képezték.”[6] Szent könyvük a Korán. „A Korán szava, a teremtő Isten [Allah] szava, tehát örökkévaló”[7]; minden muszlimnak aszerint kell élnie és cselekednie.
Mohamed próféta mecsetje – Medina, Szaud Arábia (islamic-stuff-corner.blogspot.com)
S ami egyszer megtörtént, az újra megtörténik, ami annakidején sikeres volt, ma is sikeres lehet: Az üldöztetések elől a javarészben muszlim kivándorlók (Nyugat-Európába) törekednek. Segítők (embercsempészek, hivatalos állami szervek stb) biztosítanak nekik menedéket (lakáslehetőséget), megélhetést (segélyt), hogy aztán megvetve a lábukat, harccal, gyilkossággal, csalással, s mindenféle gonosz cselekedettel kitúrják a jóhiszemű (talán bárgyú) európaiakat a kontinensükről. A párhuzam szembetűnő, mondhatni ugyanaz. Kivédeni csak a „kutyharapást a szőrivel…” lehet.
Az iszlamizmus első lépéseit a korabeli több istenséget tisztelő arab közösségekben nem kísérte nagy ováció, mégis sikeresnek bizonyult.
Az araboknak hazát adó hasonnevű Arab-félsziget a kontinensek szétválása előtt a Szaharától a Góbi-sivatagig húzódó sivatagi övezettel összefüggő egységet alkotott.[8] A félsziget közepén kopár sivatagok, homokos vidékek, szirtek és hegycsúcsok közt kevés nedves lapályos terület van. Délen, az Indiai-óceánhoz közel volt a datolya, a tömjén, a cukornád, a kávéfa, a gránátalma, füge és a búza stb. hazája.
Az ókori görögök az Arab-félszigetet földrajzilag három részre tagolták, Sziklás, Sivatagi és Boldog Arábiának nevezték.
Arab-félsziget – Sziklás, Sivatagi, Boldog Arábia (Nicolas Sanson, 1654 – en.wikipedia.org)
„Boldog Arábiát a miniéusok, a szabéusok, a kattabánok, és a khatrómiak törzse lakta. „Lakói, a szírek és a zsidók mellett földművelők… Itt nyáron is van eső…, a földet folyók öntözik… évente kétszer hoz termést…. Bőven van itt gyümölcs, barom nagy számmal ….”[9]
A görög írók a szabéusokat a világ leggazdagabb, Arábia legnagyobb népének tartották, „miután nekik kevés áruért is… sok aranyat és ezüstöt visznek.” Az országuk „közepén sűrű erdők vannak, tele… tömjén- és mirrhafákkal, pálma-, kalmusz-, kasszia és más hasonló fákkal… A nép részint földműveléssel foglalkozik, részint azon fűszerekkel kereskedik, amelyet a szemközt fekvő Ethiópiából (Afrikából) hozatnak, hova a szabéusok bőrből készült sajkákkal szoktak átevezni. A szabéusoktól mindig a szomszédos törzsek kapják az árut, aki ismét továbbadják, míg Szíriába és Mezopotámiába jut.”[10] Babilonnak és Egyiptomnak ők szállították a nyersanyagok egy részét, főleg a gyapjút és a bőrt. Az indusok hajói is idehordták hazájuk gyümölcseit, fűszereit. Ehhez járult hozzá saját országuk öntözött völgyeinek fűszerszámokban, illatszerekben és nemes gyümölcsökben való gazdagsága.
Himyarita királyság feliratú pénzérme (Kr. e. 1.sz., Délnyugat Arábia, Sába – looklex.com)
Így e vidék termékenységénél, régi és kiterjedt kereskedésénél fogva nagy gazdagságra és műveltségre tett szert. A hegyekből lefolyó vizet csatornákon vezették a tározókba, ahonnan vezetékeken juttatták a karavánutak menti várakba és a földekre. A várak, tározók gátak romjait a korabeli utazók is megcsodálták.[11] A gazdagság maga után vonta a tunyaságot, tétlenséget: Elpuhult királyai arannyal, ezüsttel, drágakövekkel ékesített pompás palotákban laktak, háremüket alig hagyták el, a nép is teljesen eltunyult,[12] ami nagyban hozzájárulhatott a bukásukhoz.
Úgy tűnik, a Kr. u. 7. századra a szabéusok elhagyták a lakhelyüket, a fővárosukat, Sábát, és a „Földközi-tenger partján fekvő északi, sivatagos területek felé vándoroltak”, ahol a „vándorló nomád életformájával felhagyva, magasan fejlett, vegyes etnikai összetételű, [az un. nabateus] civilizációt hozták létre”[13]. Fővárosuk a máig csodált „rózsaszínű sziklaváros” Petra volt. [Az elvándorláshoz nemcsak az erőteljes sivatagosodás, hanem az iszlám fegyveres terjeszkedése is hozzájárult!][14]
A kattabánok földje is „nagyon termékeny, sok templommal és királyi palotával ékeskednek… A királyuk[hoz] és a környezetéhez hasonlóan a nép is tunya és tétlen.” Az uralkodójuk megválasztása, kinevezése sajátosan demokratikus: „A királyi méltóságot nem a királyapa fia veszi át, hanem az előkelő családokból az a fiú, aki a király trónralépte után először született. Amikor… valaki az uralmat elnyerte, jegyzékbe veszik az előkelő férfiak terhes feleségeit, melléjük őröket állítanak, s aki először szül, annak a fia lesz a törvény értelmében az utód…”[15]
Sivatagi v. Puszta Arábiában (Arabia Deserta)„…a föld homokos és sivár, kevés pálma akantusz, tamariszkusz és kút van rajta..”[16] A „roppant nagyságú homok puszták terjednek. Itt csakis [mint] a tengeren lehet utazni, a Medvét [csillagképet] vevén irányadóul…. nincsenek házak, hanem csak sátrak.
Tevekaraván Boldog-Arábia dünéi közt (1932 évi felvétel -periodpaper.com)
Sátorlakó tevepásztor arabok [beduinok] lakják e földet.…”[17], vagyis Köves Arábiát (Arabia Petraea). A lakói „pásztorkodásból élnek, bő ruhát viselnek, jobb oldalukon pedig íjjat, … gyors tevéken, gyorsfutású lovakon nyargalnak.”[18] A kereskedés mellett a rablást sem vetik meg; eladják azt, a mit erdeikből s tengerről kapnak, de semmit nem vásárolnak.[19] Egy vidéken sem tartanak ki huzamosabb ideig; állandó lakhely nélkül kóborolnak, s egész életük folytonos szökésből áll. Kenyérről és borról a legtöbben közülük mit sem tudnak.
Kardtáncot járó beduin (1900-1920, Library of Congress, USA – upload.wikimedia.org)
Míg Arábia déli lakosainak a termékeny fennsíkok nemcsak az elpuhulást eredményező jólétet biztosítottak, hanem lehetővé tették az állami berendezkedést is, addig a sivatagos, a köves vidékek beduinjainak emberpróbáló életük volt: „a hasukon fekve aludtak és szíjjal szorították össze a hasukat, hogy ne érezzék az éhség mardosását.”[20]
Az Arab-félsziget ókori népességét, az északi és a keleti részben való törzseket sokkal jobban meg lehet ismerni a héberek könyveiből, mint a görögök tudósításaiból.
(Folytatása következik)
[1] Benke József dr.: Az arabok története, Kézirat, Tkv.,Bp. 1986. 35. p.
[2] Nyilatkozat az Egyház és a nem-keresztény vallások viszonyáról (Nostra aetate) – – ez teremtette meg az alapját a Katolikus-Zsidó kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága létrehozásának. In: hu.wikipedia.org/wiki/második vatikáni zsinat
[3] hu.wikipedia.org/wiki/második vatikáni zsinat
[4] hu.wikipedia.org/wiki/Hidzsra
[5] Simon Róbert: A Korán világa, Bp. 1987. 449. p.
[6] Benke i. m. 43. p.
[7] Benke i. m. 48. p.
[8] Benke i. m. 8. p.
[9] Strabón: Geógraphika, Gondolat, Bp. 1977. XVI. kv. 4. 2. 791. p.
[10] Diodorus Siculus Library of History, William Heinemann, London, 1967, II. 45-48. és Strabón i. m. 792. p.
[11] Osiander Ernst: Zur himjarischen Alterthums- und Sprachkunde, 17-73, In: Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft, Bd. 10. 1847/1856, 26. p.
[12] Heraclides, Cumaeus: Fragmenta, E libro secundo, In: Fragmenta historicorum Graecorum, Parisiis Editore Ambrosio Firmin Didot, M DCCC XLVIII, 97.p.
[13] hu.wikipedia.org/wiki/Nabateusok
[14] Benke i. m. – Kronológia, 392. p.
[15] Strabón i. m. 792. p.
[16] Strabón i. m. 791. p.
[17] Diodorus Siculus Library of History, William Heinemann, London, 1967, II. 54. 63. p.
[18]Herodotos történeti könyvei, I-IX. MTA, Bp. 1892-1893, VII. kv. 69, 86; 37, 40. pp.
[19] C. Plinii Secundi: Naturalis Historiae, In Aedibus B.G. Teubneri, Lipsiae, 1906. Vol. I., Libr. VI. 28(32), 497. p.
[20] Benke i. m. 9. p.
Forrás:martonveronika.blog.hu
Tovább a cikkre »
