Aki úgy gondolja, hogy „már mindent tud” Trianonról, annak is érdemes visszakeresnie a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár honlapján az október 5-én tartott történelmi vitasorozat őszi nyitó-előadását: „Az Antant és Magyarország viszonya 1920-ban” címmel. A témát Anka László az Intézet tudományos munkatársa és Vizi László a Kodolányi János Egyetem rektor-helyettese, a Magyarságkutató Intézet főigazgató-helyettese vitatta meg Hermann Róbert kutatócsoport-vezető moderálása mellett.
A címadó téma megvitatásához Vizi Lászlónak vissza kellett nyúlnia a Nagy Háború kirobbanásának idejéig, amikor Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként nem volt külön állam. Tehát az antant hatalmakkal nem állt diplomáciai kapcsolatban. Ezért 1918. november 3-án még a Monarchia köti meg a padovai fegyverszünetet, de már a november 13-i belgrádi katonai konvenció arról döntött, hogy az antant Magyarországgal katonai missziók és jegyzékek útján fogja a kapcsolatot tartani a fegyverszünet és a békeszerződés közötti időben.
Egyes újságok már térképeket is közöltek az új határokról. Clark másik feladata pedig az volt, hogy tető alá hozza a nemzetgyűlési választásokat, persze csak azokon a területeken, amelyeket nem tartott megszállva idegen katonaság.
A magyar békedelegáció gróf Apponyi Albert vezetésével úgy szállt vonatra 1920. január 5-én a Keleti Pályaudvaron, ahol az őket búcsúztató tömeg a Szózatot énekelte, hogy tudták: párbeszéd nem lesz Párizsban, csupán meghallgatják őket. Mégis reménykedtek, hátha érveik, vagyis a tények hatnak valamelyest a végső döntésre.
Hogy ez a remény mennyire megalapozatlan volt, azzal kapcsolatban Anka László rámutatott, hogy
Párizsban 6-7 nap telik el diplomáciai formaságokkal: megbízólevelek átadásával, átvételével, átvizsgálásával. Kiderült, hogy ugyanúgy csak jegyzékek útján adhatják elő mondanivalójukat, ahogyan a katonai missziókkal érintkeztek a fegyverszünet után. Csupán egyhetes várakoztatás után adhatta át a magyar delegáció a gróf Teleki Pál által gonddal összeállított francia nyelvű jegyzéket, amelynek Erdélyre vonatkozó részét gróf Bethlen István írta. És ugyanekkor, január 14-én tudta meg a magyar delegáció, hogy másnap, január 15-én már a kész szerződést fogja megkapni a békefeltételekkel, tehát saját jegyzékük elkésett. Másnap Teleki még berajzolja a térképbe a megismert új határokat, Apponyinak pedig marad egy éjszakája és fél napja, hogy felkészüljön a január 16-án elhangzó híres, francia és angol nyelven elmondott, olaszul pedig összefoglalt beszédére.
Hermann Róbert moderátorként egy kevésbé ismert részletről, a magyar delegáció helyzetéről kérdezte a történészeket. Vizi László elmondta, hogy mindent saját költségükön kellett fedezniük, ezért igyekeztek olcsó szállodát keresni, az útiköltségüket még külön megterhelte a francia vasúttársaság által követelt pályahasználati díj is. Ismert tény, hogy
Az újságok azonban eljutottak hozzájuk, ezek hatására írt Apponyi egy levelet Huszár Károly miniszterelnöknek, de mire megérkezett, már Simonyi-Semadam töltötte be a posztot, és ő olvasta fel a frissen megalakult nemzetgyűlésnek Apponyi levelét arról, hogy milyen negatív Magyarország megítélése, milyen ellenszenvvel viseltetnek a franciák irántunk, és milyen rettenetes tudósításokat írnak a fehérterrorról. (Vizi László költői kérdésként az est hallgatóihoz fordult, hogy vajon kik tájékoztatták Magyarországról a francia sajtót?) Egyébként érdekességként hozzátette, hogy az akkor szó szerint felolvasott levélről csak a dokumentumokból tudtak a történészek, de magát a levelet nem látták. Pár éve került csak elő egy aukción.
Hermann Róbert idézte az 1867-es kiegyezéssel kapcsolatos bon mot-t, hogy akkor a magyarok a költségek negyven százalékáért megkapták a jogok száz százalékát, Trianonban viszont a hadviselésben való részvételünk ötven százalékáért megkaptuk a felelősség kilencven százalékát. Amikor ennek részletei, vagyis a 282 ezer km2-nyi Magyarország 93 ezerre és a 18 milliónál nagyobb lakosság 7 millió 600 ezerre. csökkentésének híre eljut Magyarországra, éppen zajlik a nemzetgyűlési választások kampánya. Huszár Károly miniszterelnök saját választókerületében így szólt a néphez:
Apponyi a nemzet ügyvédjének szerepében szólt a nagyhatalmakhoz, emlékeztetve őket, hogy Magyarország a tatár és török előretörésekor Európa védőbástyája volt, most az lehetne a kommunizmussal szemben is. Csak azt nem tudta Apponyi – mutatott rá Anka László – hogy ezt a szerepet Lengyelországnak, Csehszlovákiának, Jugoszláviának és Romániának szánták. De az események rövidesen Apponyit igazolták: területi viták miatt háború tört ki Szovjet-Oroszország és Lengyelország között, s a nagyhatalmak hiába figyelmeztették a kisantant országokat kötelezettségükre, azok nem voltak hajlandók mozdulni..
Az Apponyi-beszédnek a népek önrendelkezéséről szóló részeire hívta fel a figyelmet Vizi László, elsősorban arra, hogy aki ezt megígérte, és akin számon lehetett volna kérni: Wilson amerikai elnök nem volt jelen, addigra hazautazott. Apponyi népszavazást is kért az elcsatolandó területeken, ígérve, hogy annak eredményét, bármi legyen is, tiszteletben fogja tartani a magyar kormány. Beszédének arra a kitételére, amely szerint több millió magyart elhajtandó csordaként kezelnek szülőföldjükön, Lloyd George felfigyelt, és Clemenceau tiltakozása ellenére kérdést tett fel Apponyinak, aki a Teleki-féle térképet tette a brit miniszterelnök elé. Ez a pillanat elbizonytalanította az olasz Nittit is, és reményt keltett a magyarokban. Feleslegesen, hiszen
56 helyen ugyan módosítottak az Apponyiéknak átadott békefeltételeken, de ezek olyan jelentéktelen módosítások voltak, amely a lényeget sehol sem érintette. Ezt a végleges változatot hozta haza Párizsból a magyar békedelegáció főtitkára: Praznovszky Iván, és elhozta a Clemenceau-t váltó új francia miniszterelnök, Millerand levelét, amely Magyarország háborús felelősségéről, megbüntetéséről, nemzetiségei elnyomásáról szól. De parányi reményt ébreszt a levél azon kitétele, hogy ahol szükséges, ott a határkijelölő bizottságok majd módosítanak. Valójában ezeket utasították, hogy semmi engedményt ne tegyenek.
Apponyi beszéde után itthon már kezdik felkészíteni a lakosságot a valóságra. Apponyiék azonban puhatolóznak Párizsban, hogy mi történik, ha megtagadják az aláírást? A válasz: gazdasági blokád, eladósodás, infláció, élelmiszerhiány. Amíg nincs aláírás, addig a hadifoglyok fogsága meghosszabbodik, a románok, csehek, szerbek által megszállt területeken a lakosság szenvedése fokozódik, a románok újabb területeket szállnak meg, Pest éhezése, az ország elszigeteltsége fokozódik. Intő példa 800 ezer német éhhalála. 1920 tavaszán a románok még ott vannak a Tiszántúlon, és nem lehetett tudni, mikor vonulnak ki.
Májusban a minisztertanács már konkrétan tárgyalja az aláírást. Ezután már csak az volt a kérdés, hogy ki írja alá? Teleki mint külügyminiszter vállalta, hogy aláírja, de azzal a feltétellel, hogy indulás előtt lemond miniszteri posztjáról és visszavonul a politikától. A hírre az antant főmegbízottak tiltakoztak Horthynál, ugyanis a francia-barátként számontartott Telekit nem szerették volna elveszíteni sem a franciák, sem az angolok gazdasági terveik támogatójaként, akinek ezért bizonyos kedvező határmódosításokat ígértek. Erről azonban értesült a prágai vezetés, kiéleződött viszonya Párizzsal, viszont létrejött a kisantant szerződés a délszláv állammal.
Május 27-én Horthy levélben közli Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnökkel, hogy Teleki nem lehet a békeszerződés aláírója. Egyébként ez a Horthy-levél is csak a közelmúltban került elő. A kormányzó ebben tételesen felsorolja, ki nem lehet még aláíró: az elcsatolt területekről származók, mert az rossz üzenet lenne, politikai pártok vezetői sem, mert választások jönnek. Végül 1920. május 31-én megszületik a döntés, egyetlen miniszterre szűkült a lehetőség: Dr. Benárd Ágoston munkaügyi miniszterre és Drasche-Lázár Alfrédra, a Külügyminisztérium diplomatájára. 1921. július 26-án Praznovszky Iván letétbe helyezi Párizsban a békeszerződés ratifikációjáról szóló magyar dokumentumot, s jogilag akkor lépett életbe a trianoni békediktátum..
Cservenka Judit/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
