Az Angol Labdarúgó Szövetség a FIFA-hoz fordul, rasszizmussal vádolva a magyar szurkolókat

Az Angol Labdarúgó Szövetség a FIFA-hoz fordul, rasszizmussal vádolva a magyar szurkolókat

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordul a csütörtök esti magyar–angol (0-4) világbajnoki selejtezőn tapasztalt rasszista szurkolói incidensek miatt – írja az MTI. 

Az Európa-bajnoki döntős angol válogatott játékosai ellenséges légkört tapasztaltak a telt házas Puskás Arénában rendezett mérkőzésen. Azt mondták, hogy a hazai drukkerek gúnyosan adtak hangot a nemtetszésüknek, amikor a vendégcsapat játékosai rasszizmusellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

A brit ITV és a Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színes bőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt, a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Az FA rendkívül kiábrándítónak nevezte a történteket, és közölte, felkéri a FIFA-t, hogy vizsgálja ki az ügyet.

A Kick It Out rasszizmusellenes szervezet úgy fogalmazott, „megdöbbentő volt látni néhány magyar szurkoló viselkedését”.

Tony Burnett igazgató elmondta, támogatják az angol játékosokat és a szakmai stáb tagjait, akik ismét erőteljesen és becsületesen felléptek a rasszizmussal szemben, aminek nincs helye a sportágban és a társadalomban.

„Nem ez az első ilyen eset Magyarországon, ezért felkérjük a FIFA-t, hogy sürgősen vizsgálja ki ezt az ügyet. A tetteseket felelősségre kell vonni, és lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az ehhez hasonló jelenetek ne ismétlődjenek meg” – szögezte le.

Hírdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta: „Teljesen elfogadhatatlan, hogy az angol játékosoknak rasszista inzultusokat kellett elszenvedniük Magyarországon”. A kormányfő is felszólította a FIFA-t, hogy „tegyen határozott lépéseket a felelősökkel szemben annak érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg kiirtsák a sportágból.”

Szijjártó szerint el kellene tekinteni a kettős mérce alkalmazásától

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán megosztott egy videofelvételt, amely akkor készült, amikor az angol szurkolók kifütyülték az olasz himnuszt a Londonban rendezett júliusi Európa-bajnoki döntő előtt.

A FIFA – csütörtöki közleménye szerint – „határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját, és egyértelműen a zéró tolerancia elvét képviseli az ilyen magatartással szemben a labdarúgásban”.

A nemzetközi szövetség illetékesei hozzátették, hogy „meg fogják tenni a megfelelő intézkedéseket”, amint megkapják a mérkőzéssel kapcsolatos jelentéseket.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közleménye kiemeli: a Puskás Arénába kilátogató 60 ezer szurkoló döntő többsége sportszerűen, a magyar válogatottat biztatva drukkolt még akkor is, amikor már vesztésre állt a csapat.

„Éppen az ő védelmükben van szükség a rendbontók beazonosítására és szigorú megbüntetésére. A pályára lépő, a fénygránátot és poharakat bedobó szurkolók azonosítása zajlik. Ellenük megteszi a rendőrségi feljelentést az MLSZ” – írták a szövetség honlapján.

Az európai szövetség (UEFA) júliusban három zárt kapus mérkőzésre – az egyiket két év próbaidőre felfüggesztve – büntette a magyar válogatottat, mert drukkerei diszkriminatív magatartást tanúsítottak a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság három csoportmeccsén.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »